A Greenpeace videója rávilágít a túlzott húsfogyasztás egyik legborzasztóbb következményére

2020 / 10 / 31 / Perei Dóra
A Greenpeace videója rávilágít a túlzott húsfogyasztás egyik legborzasztóbb következményére
Késő éjszaka van, egy kisfiú éppen a konyha felé igyekszik egy kis harapnivalóért. Miközben a hűtőben kutakodik, érzi, hogy valaki mögé lopakodik: hátrafordul, és megpillant egy jaguárt, aki izgatottan járkál fel és alá, miközben elrettenve nézi a maradékokat, ami a család aznapi vacsorájából maradt. Bár a kisgyerek lába azonnal földbe gyökerezik, gyorsan kiderül, hogy a nagymacska veszélytelen, azonban lesújtó üzenettel érkezett.

Dióhéjban erről szól a Greenpeace legújabb animációs rövidfilmje, melynek célja a figyelemfelhívás- többek között - az amazonasi esőerdők egyre nagyobb mérteket öltő irtására, valamint a pusztító tevékenység és a húsipar összefüggéseire. Az emberek tarra vágják és felégetik az erdőket, hogy helyet csináljanak a legelőnek, és szóját termesszenek takarmányképp a levágásra váró szarvasmarháknak. A kár mértéke hatalmas,

becslések szerint 2020-ban eddig mintegy három és millió hektárnyi terület felégett az Amazonasból,

idén ráadásul rosszabb a helyzet az elhúzódó aszály miatt, amelyet részben az Atlanti-óceán felmelegedésnek tulajdonítottak, ami "elvonja a csapadékot Dél-Amerikától" - írja a The Guardian. Még a világ egyik legnagyobb trópusi élőhelyén, Pantanalban, melynek legnagyobb területe Brazíliában található (részben pedig Bolíviában és Paraguayban), is több tűzvész keletkezett ebben az évben, mint korábban bármikor. A Rio de Janeirói Egyetem elemzése alapján a trópusi élőhelyeknek huszonhárom százaléka mostanra teljesen megsemmisült, amik viszont otthont adtak a világ legnagyobb jaguárpopulációjának. Más kutatások szerint a jaguárok mostanra természetes élőhelyük harmincnyolc százalékát elvesztették, a Nemzetközi Természetvédelmi Egyesület szerint az állatok ezért egyre közelebb sodródnak a kihaláshoz.

A rövidfilm célja, hogy segítsen a nézőknek megérteni, hogy napi étrendi döntéseik mekkora hatással vannak az olyan csodálatos egzotikus állatok életére (is), mint a jaguárok. (A mostani egyébként a Greenpeace rendkívül sikeres "Rang Tan" filmjének folytatása, ami a pálmaolaj és az orangután élőhelyek pusztulása közötti kapcsolatra figyelmeztet.) A megnövekedett húsfogyasztás fellendíti ezen élelmiszer-termelési rendszer működését, ami azonban számtalan módon pusztító hatást mér a bolygóra a kiterjedt erdőirtástól és légszennyezéstől kezdve az illegális földrabláson és az őslakos népcsoportok kiirtásán át a rengeteg növény- és állatfaj kipusztulásáig, nem beszélve az új vírusok felbukkanásáról.

Ez a rendszer nem folytatódhat, már amennyiben szeretnénk egy tisztább, egészségesebb bolygón élni.

Ahogy a filmbéli jaguár mondja a kisfiúnak: "Egy szörnyeteg van az erdőmben, és nem tudom, mit tegyek/ Hamuvá változtatta az otthonomat, hogy valami újat termesszen a helyére/ Ételt a csirkéknek, malacoknak és teheneknek, mindezt azért, hogy több húst eladjon nektek/ Ahogy erdőink eltűntek, úgy nőtt gonosz birodalmuk/ Azt hiszik, megállíthatatlanok, de mi imádkozunk, hogy ez ne legyen így/ Bárcsak az egész világ tudná, mi a valódi ára annak, amit okoznak."

A probléma megoldása részben az lenne, hogy az emberek felhagyjanak a húsevéssel, vagy legalábbis kevesebbet fogyasszanak, és az iparilag előállított élelmiszert a helyi gazdálkodók minőségibb húsára cseréljék. A növényi alternatívák, például a tofu és a bab hozzáadása az étrendhez szintén óriási segítséget jelenthet. Állást kellene foglalni továbbá azokkal a gyorséttermekkel és szupermarketekkel szemben, amelyek hatalmas húscsomagoló vállalatokkal kötnek üzletet, és amelyek termékei szorosan kapcsolódnak az erdőirtáshoz, és arra kellene ösztönözni a kormányokat, hogy ne írjanak alá olyan kereskedelmi megállapodásokat, amelyek növelik a kifogásolható húsimportot olyan országokból, mint például Brazília. Az első lépés a tudatosság növelése, és a fenti videó pontosan ezt a célt szolgálja. Osszuk meg barátainkkal, családunkkal, gyermekeinkkel, és indítsunk el egy beszélgetést, amelyre most nagyon nagy szükség van!

(Fotó: Greenpeace via TreeHugger, Pixabay)


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.