A háztartási gépek piacát is utolérte a chiphiány

2021 / 04 / 03 / Perei Dóra
A háztartási gépek piacát is utolérte a chiphiány
Jason Ai, a Whirlpool kínai elnöke kongatta meg elsőként a vészharangot nemrégiben a Reuters hírügynökség sanghaji kirendeltségének: az amerikai székhelyű vállalat - a világ egyik legnagyobb háztartásigép-gyártója - szerint a chipszállítmányok márciusban körülbelül tíz százalékkal elmaradtak a megrendelésektől. Ezzel tehát az autóipar és az IT-szektor után a fehérárú-gyártókra is kiterjed a globális félvezetőhiány.

"Most minden összejött" - nyilatkozta Ai nemrégiben egy elektronikai eszközöket felvonultató kiállításon. Hozzátette: egyrészt ki kell elégíteniük a készülékek iránti, országon belüli keresletet, másrészt az exportrendelések robbanásával is szembe kell nézniük. Ami pedig a félvezetőhiányt illeti, szerinte Kínát illetően ez elkerülhetetlen volt.

Az amerikai gyártó elmondása szerint a legegyszerűbb célprocesszorok beszerzése jelenti most a legnagyobb problémát,

melyek az utóbbi időben egyre bonyolultabbá váló, kínálatban szereplő háztartási gépek mintegy felében megtalálhatók. A Whirlpool szerint a helyzet mostanra annyira súlyossá vált, hogy az utóbbi egy-két hónapban az európai és amerikai exportállomány hetvenöt százalékát tudják csak szállítani Kínából, ahol a készülékek nagy részét gyártják.

A hiány többnyire a prémium kategóriás, távvezérlésű berendezéseket érinti, illetve azokat, amelyek jellemzően valamilyen integrált okosotthon-megoldással rendelkeznek. Így az ügyben a Whirlpoolon kívül más iparági szereplők is érintettek - például a szintén kínai érdekeltségű Hangzhou Robam Appliances. Dan Ye marketingigazgató Reuters-nek adott beszámolóját a US News idézi, eszerint a cégnek azért kellett elhalasztani legújabb high-end páraelszívójának bemutatóját négy hónappal,

mivel nem tudtak elegendő chipet előteremteni a gyártáshoz.

Míg a mikroprocesszorok és memóriachipek hiányának menedzselése érdekében a Dreame Technology - egy, a Xiaomi által finanszírozott porszívó márka - csökkentette marketingre szűnt költségvetését, és további személyzetet vett fel a beszállítókkal való kapcsolatok kezelésére.

(Fotó: Pxhere)

További cikkek a témában:

Csúszhatnak a telefonok, drágulhatnak a tévék a chiphiány miatt A Samsung Galaxy Note készülékei is veszélybe kerültek.

Biden „agresszív lépésekkel” vetne véget annak, hogy nincs PS5 és leálltak az autógyárak A félvezetők globális hiánya rengeteg keservvel jár, például ez az oka az új generációs konzolok hiányának, de jelentős fennakadásokat okoz az autógyártásban is – a Biden-adminisztráció lépni fog az ügyben.

Autógyárak állnak meg, késnek a kiszállítások a vevőkhöz, mert nincs elég autóipari chip Akár több évig tartó káoszt is okozhat az autóiparban a chiphiány.


A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék
A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék

A karácsonyi ajándékozás az egyik legnehezebb műfaj. Na nem azért, mert ne lenne miből választani… épp ellenkezőleg! Sok a lehetőség, közben sok az elvárás, mégis valahogy eltűnik a lényeg, mégpedig az, hogy a figyelmünket adjuk. Karácsony előtt mindig ugyanaz a kérdés kering a fejemben: vajon mit adjak annak, akinek tényleg szeretném megmutatni, hogy mennyire fontos nekem?

Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Pontosan erre az időszakra készült: magabiztos, kényelmes és kortalan darabokkal, amelyek egyszerre működnek a hétköznapokban és az elegánsabb alkalmakon is.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.