A kínai kormány ejnye-bejnyében részesítette a Teslát

2021 / 02 / 18 / Rácz Tamás
A kínai kormány ejnye-bejnyében részesítette a Teslát
Felhívták az amerikai villanyautós cég figyelmét arra, hogy nem jó dolog, ha az autóik kigyulladnak vagy maguktól gyorsítanak.

A Tesla autókkal kapcsolatos fogyasztói panaszok számának növekedése miatt a kínai kormány tisztviselői elbeszélgettek az amerikai cég kínai képviselőivel. A piacszabályozásért felelős államtitkárság közleménye szerint egy pontosan meg nem jelölt közelmúltbeli időpontban az Ipari, a Információtechnológiai, a Vészhelyzet-kezelési és a Közlekedési Minisztérium hivatalnokai valamint a Kibertérügyi Hivatal (komolyan: Cyberspace Administration) emberei a Tesla-tulajdonosok akkumulátortüzekkel, meglepetésszerű gyorsításokkal és az online frissítések hibáival kapcsolatos, egyre nagyobb számú  fogyasztói visszajelzései miatt kérették be az autógyártó menedzsereit.

Az állami hivatalnokok felszólították a Teslát, hogy a kínai törvények betartásával és a fogyasztói jogok teljeskörű figyelembe vételével végezze piaci tevékenységét a Népköztársaságban.

A Tesla képviselői ígéretet tettek arra, hogy kivizsgálják a vevők által jelzett problémákat és kinyomozzák azok okait. A Tesla egyik vezetője közleményben megerősítette, hogy a cég szigorúan veszi a kínai törvényeket és piaci szabályokat valamint természetesen tiszteletben tartják a vásárlók jogait, illetve alkalmazni fogják a kínai kormány útmutatását a továbbiakban.

A kínai kormányzat még májusban az ügyben is szőnyeg szélére állította a Teslát, hogy egyes vevők szerint a Kínában készülő Teslákba az amerikai modellekhez képest kevésbé fejlett technológiájú elektronikai alkatrészeket szerelnek be. A Tesla a Model 3 és a Model Y típusokat gyártja Kínában, sanghaji üzemében. Januárban 15.484 helyi gyártású Tesla kelt el a kínai piacon.

(Automotive News)

További cikkek a témában:

Egymásnak feszült a Google és Ausztrália: kivonulhat a keresőóriás A miniszterelnök azt nyilatkozta: nem hagyják magukat megfenyegetni.

Magyarország külön is szabályozná a nagy technológiai cégek működését Az erről szóló törvényjavaslatot tavasszal nyújtják be az Országgyűlésnek.

A Facebook szerint van rá esély, hogy kivonulnak Európából Az Európai Bíróság júliusi döntése a Facebook képviselője szerint ellehetetleníti a további működésüket a kontinensen.


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.