A járvány megtépázta a bizalmat a légitársaságok és az utasok között, de most kötelező lesz visszatéríteni az utalványok árát

2021 / 10 / 05 / Bobák Zsófia
A járvány megtépázta a bizalmat a légitársaságok és az utasok között, de most kötelező lesz visszatéríteni az utalványok árát
Győztek az utasok - az Európai Bizottság és fogyasztóvédelmi szervezetek vizsgálatai után tizenhat légitársaság ígérte meg, hogy visszatérítik a törölt járatok jegyeinek, illetve az azokért adott utalványoknak árát, hogy visszaállhasson a bizalom a cégek és az utasok között.

A lezárások ideje alatt nehéz helyzetbe kerültek a légitársaságok a megcsappant forgalom és utasszám miatt, de az utasoknak sem volt könnyű dolga, mivel sok törölt járat jegyeinek árát nem, vagy csak utalvány formájában kapták vissza a cégektől. A fogyasztói érdekvédelmi szervezetekhez beérkezett panaszok alapján az Európai Fogyasztók Szervezete (BEUC, Bureau Européen des Unions de Consommateurs) jelentette az Európai Bizottság felé a visszaéléseket, amelyeket felfedtek a vizsgálataik során. A BEUC elmondása szerint az utasok jogai ugyan korábban is sokszor sérültek, de a járvány miatti káosz még inkább felnagyította a meglévő problémákat, felfedezték például, hogy a korábbi ígéretek ellenére sok társaság nem térítette vissza a szétosztott utalványok árát, inkább csak újra és újra meghosszabbították a lejárat idejét és halogatták a fizetést.

A szervezet figyelmeztetése után az Európai Bizottság és a Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat (Network of Consumer Protection Cooperation) közös akcióba kezdett, aminek eredményeként a leggyakrabban bepanaszolt cégek tevékenységeit a CPC hatóságai ellenőrizték és a társaságok képviselőivel egyeztettek. A tizenhat légitársaság, amelyek a vizsgálatok középpontjába kerültek, az Aegean Airlines, az Air France, az Alitalia, az Austrian Airlines, a British Airways, a Brussels Airlines, az Easyjet, az Eurowings, az Iberia, a KLM, a Lufthansa, a Norwegian, a Ryanair, a TAP, a Vueling és a Wizz Air. Az ellenőrzés a Bizottság tavaly decemberi figyelmeztetése után végül 2021 februárjában kezdődött meg hat koordináló szervezet segítségével és az összegyűjtött információk alapján bebizonyosodott, hogy a társaságok sokszor nem az utasok jogainak figyelembe vételével intézték a jegyek árának visszatérítését, gyakran előfordult, hogy nem adtak megfelelő felvilágosítást a visszatérítési lehetőségekről és utalványt ajánlották fel egyetlen csereopcióként.

Az EB elmondása szerint ez volt az eddigi legnagyobb akció, amelyet a CPC kivitelezett és amelyet a Bizottság figyelmeztetése alapján indítottak meg. A társaságok végül megegyeztek a hatóságokkal, hogy a jövőben tartják magukat a következő szabályokhoz:

  • rendezik a visszatérítési hátralékaikat és betartják a Európában érvényes szabályokat, miszerint a törölt járatok esetén hét napon belül vissza kell téríteni a jegyek árát
  • sokkal világosabb tájékoztatást adnak az utasoknak a jogaikról
  • minden lehetséges felületen (e-mailben, weboldalakon és más kommunikációs csatornákon) feltüntetik az összes választási lehetőséget, ami az utasok számára nyitva áll
  • világosan megkülönböztetik a légitársaság által törölt utakat az utasok által lemondott utaktól
  • csak akkor adnak utalványt az utasnak, ha az kifejezetten kéri, a járvány alatt kiadott utalványokat pedig kérés szerint pénzre váltják
  • akik nem a társaságtól vásárolták a jegyüket, és problémáik akadnak a visszaváltással a céghez fordulhatnak és kérhetik a visszatérítést

A vizsgálati folyamat ugyan lezárult, de az akció még nem ért teljes egészében véget, mivel a jövőben a Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat figyelni fogja, hogy a légitársaságok valóban betartják-e az ígéreteiket, a nemzeti hatóságok pedig eldönthetik, hogy mihez kezdjenek a nem-visszatéríthető utalványokkal, amelyet egyes utasok kaptak még a járvány korai szakaszában. Az Európai Unió közlekedésért felelős biztosa, Adina-Ioana Vălean elmondta, ez a lépés helyreállíthatja a bizalmat az utasok és a társaságok között, ami fontos lehet a légi közlekedési szektor talpra állása szempontjából is.

"Ez az oka annak is, hogy felmérjük a szabályozási lehetőségeket, amivel megerősítethetjük az utasok védelmét a jövőbeli krízisekkel szemben a Fenntartható és Okos Mobilitási Stratégiában előrevetített módon."

- mondta Vălean.

A légitársaságoknak pedig érdekében is áll a bizalom újbóli elnyerése és szükségük lesz az újabb utasokra, mivel a tavalyi év volt a valaha mért legrosszabb az utasszám szempontjából: a Nemzetközi Légiszállítási Egyesület (International Air Transport Association) adatai szerint globálisan 60,2%-os volt a visszaesés 2019-hez képest (1,8 milliárd utas a korábbi 4,5 milliárdhoz képest), a bevételek pedig 69%-kal estek vissza 126,4 milliárd dollár veszteséget eredményezve.

(Fotó: Pixabay, Getty Images/venuestock)

További cikkek a témában:

Blokkolja vagy felgyorsítja a repülés fenntarthatóbbá válását a vírusválság? Lehetőséget kaptunk a légiközlekedés CO2-kibocsátásának megfogására, vagy vissza kell pörgetnünk minél előbb mindent oda, ahol jártunk a járvány előtt?
1,6 millió dollár kifizetésére kötelezték az Emirates légitársaságot, mert elvesztette egy utas csomagját 14 évvel ezelőtt Orji Prince Ikem nigériai üzletember másfél évtizede próbálja visszaszerezni jogos tulajdonát, a lagosi Legfelsőbb Bíróság most az ő javára döntött. Valószínűleg ez lesz a legmagasabb összeg, amit valaha egy elvesztett táskáért kifizettek.
Kiderült, hogy mit gondolnak az utasok a járvány alatti és utáni légi közlekedésről A fertőzésveszély tekintetében a többség biztonságosnak ítéli a repülőket, de azért akadna tere az utazóközönség szerint a fejlődésnek.


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.