Milyen hangot hallatnak a baktériumok? Nos, a baktériumok egysejtűek, így nincs szájuk, cserébe, ha kapnak egy dobot, akár egész jól tudnak a dobolni az ostorukkal – nagyjából erre a felismerésre épült egy új kutatás. Amint arról a Cnet is beszámol, a kutatók a baktériumokat egyetlen atom-vastagságú grafénlemezre helyezték, amelyen az egysejtű csapkodott az ostorával. Ahogy azt a kutatók elmondták, ezek az ütések rendkívül gyengék voltak, nagyjából 10 milliárdszor kisebb erőt kell elképzelni, mint amivel egy bokszoló találja telibe a zsákot. Az ostor viszont ezen a rendkívül érzékeny grafén rétegen rezgéseket, oszcillációkat keltett, amit már át lehetett alakítani hanggá – itt lehet meghallgatni egyébként. Mint a tanulmány egyik társszerzője fogalmazott:

„Mindez lenyűgöző, hiszen képesek vagyunk hallani egyetlen baktériumot is.”

A baktérium pedig egysejtűként az egyik legkisebb élőlény, vagyis a kutatás ilyen szempontból már önmagában is példátlan. Azonban ezzel még nem torpant meg a dolog, hiszen a vizsgálat célja az, hogy a hang alapján megállapíthassák, hogy a baktériumok miként reagálnak a különböző antibiotikumokra – ami a rezisztens törzsek megjelenése miatt kiemelten fontos kutatási terület. Magyarán a rezisztens törzsek esetén a dobolás akkor sem szűnik meg, ha a szer az élőlény közelébe kerül. Amennyiben viszont az antibiotikum hatásos – nos, akkor hallhatjuk a baktérium utolsó ostorcsapásait.

A baktériumokhoz képest egészen más méretkategóriába esnek a bolygók. Az természetesen véleményes, hogy a bolygók mennyire tekinthetőek élőlénynek, adott esetben akár intelligens lénynek, de akadnak tudósok, akik emellett érvelnek (noha a Föld például szerintük nem intelligens, de egy nap még akár az is lehet). Ennek ellenére nem kizárt, hogy nem csak hallhatunk, de már hallottunk is olyan hangot, amit akár egy-egy bolygó sikolyaként is értelmezhetünk megfelelően költői hozzáállás mellett. Ezt állítja legalábbis egy új elmélet, ami az FRB-k egy részét próbálja magyarázni. Az FRB (fast radio burst) olyan múló impulzus, mely a milliszekundum törtrészétől egészen néhány milliszekundumig tarthat. A jelenség mögött valamiféle nagy energiájú, de jelenleg még nem tisztázott asztrofizikai folyamat áll, és korábban mi is írtunk többször az FRB-kről:

Ahogy egyre többet tudunk az ismeretlen, űrből érkező jelekről, úgy válnak egyre titokzatosabbakká Sikerült találni egy 157 napos ciklusban ismétlődő jelet, ez a második ismétlődő FRB, amit ismerünk. A helyzet azonban most csak zavarosabb, mint annak előtte.

Az új elmélet szerint azon bolygók, amelyek túl közel kerülnek a saját csillagukhoz, és amelyekből az erős gravitációs vonzás hatására anyag szakad ki, azok állhatnak az FRB jelek bizonyos típusai mögött. A kutatáshoz használt számítógépes szimuláció szerint ugyanis a jelek egy neutroncsillag és egy körülötte keringő bolygó közötti kölcsönhatások eredményeként jelenhetnek meg. A folyamat a következő: amikor a bolygó nagyon közel kerül a csillagához, a csillag gravitációja jobban húzza a bolygót, mint amikor a bolygó a legtávolabbi keringési pontján van, ilyen közelségben tehát megnyújtja és eltorzítja a planétát. Ez az erő kisebb darabokat is leszakít a bolygóról.

Ezután pedig kezdődik a tűzijáték. A neutroncsillagok ugyanis sugárzásból és részecskékből álló szelet löknek ki a mi Napunkhoz hasonlóan, de annál jóval erősebben. Amikor az egyik kiszakított planétadarab áthalad ezen a csillagszélen, akkor kölcsönhatás igazán erős rádiósugárzást produkálhat. Ha ez planéta darab a Földről nézve a csillag előtt halad el, akkor azt mi egy gyors rádiókitörésként érzékeljük. Magyarán ebben az esetben az FRB poétikusan szólva a megszaggatott bolygó sikolya. Ezt a hipotézist egyébként megerősítheti idővel a kutatók szerint, ha több éven keresztül ismétlődő FRB-ket figyelünk meg.

(Kép: Pixabay/8385)