A Machu Picchu lehet a világ első karbonsemleges természeti csodája

2021 / 02 / 05 / Perei Dóra
A Machu Picchu lehet a világ első karbonsemleges természeti csodája
Ha valami, akkor a bakancslistánk egészen biztosan túléli a pandémiát, hiszen a turizmus nem csupán emberi jogunk, de lelkünknek, és személyes fejlődésünknek is szüksége van rá, hiszen általa bölcsebbé, érzékenyebbé válunk embertársaink felé. Szakértők szerint a jövő turizmusa azonban eltér majd attól, ahogyan napjainkban ismerjük, az előttünk álló évtizedekben ugyanis az emberek igénye sokkal nagyobb lesz a természeti értékek megőrzésére.

Ezért már napjainkban is a világ számos pontján küzdenek az utazás és a turizmus fenntarthatóbbá tételén, most pedig Peru is beáll a sorba. Az állam nem csak a legfrissebb, helyi vadvilágot és természetet ünneplő utazási prospektusát készítette el fenntartható módon, de bejelentették, hogyan az elkövetkező években teljesen karbonsemlegessé tennék a Machu Picchut.

Az ikonikus látványosságot 2020 novemberében nyitották meg ismét a koronavírus-járvány miatti lezárások után egy különleges, a helyi kulturális értékeket dicsőítő ceremóniával. Nem sokkal ezután nyilvánosságra hozták azt a nagyszabású projektet is, amellyel az elkövetkező években karbonsemlegessé akarják tenni a Machu Picchut. A világ egyik első számú turistacélpontjaként is ismert hely egy tanulmány alapjául szolgál majd, amellyel a hasonló helyeknek akarnak módszereket kidolgozni a szén-dioxid-kibocsátás és az ökológiai lábnyom drasztikus csökkentésére.

A cél, hogy 2030-ra negyvenöt százalékkal csökkenjen a szén-dioxid-emisszió, 2050-re pedig száz százalékkal, a párizsi klímaegyezmény irányelveit követve.

A projekt kormányzati és magán résztvevői cselekvési sorrendet készítettek az alapján, hogy melyik lépés mekkora pozitív hatást fejthet majd ki a környezetre. Ezek között szerepel például az organikus szemétfeldolgozás és a műanyag visszaszorítása a Machu Picchun. A perui turisztikai hivatal közleménye szerint a hivatal munkatársai rendkívül büszkék a Machu Picchu karbonsemlegessé tételére, különösen, hogy mindez a fiataloknak is lehetőséget teremt arra, hogy többet tanuljanak a klímaváltozásról, a változások emellett egészségesebbé és fenntarthatóvá teszik a Machu Picchut. A projekt célja továbbá olyan tevékenységekre felhívni az emberek figyelmét, amelyekkel a saját ökológiai lábnyomukat is csökkenthetik.

További cikkek a témában:

Titokzatos, ózonréteget károsító anyagot detektáltak az atmoszférában A vegyianyagnak a kutatók szerint nincsen semmilyen ismert ipari felhasználási módja, így rejtély, hogy a kelet-ázsiai gyárak környékén miért nőtt meg a koncentrációja az elmúlt években.

A Mount Everest hivatalosan nyolcvanhat centiméterrel magasabb lett, de tele van műanyagszeméttel Csaknem tíz tonna szemetet hordtak le negyvenöt nap alatt a nepáliak egy takarítási akció keretében, de a hegymászók ruházatából származó mikroműanyag a helyszínen marad. A jó hír viszont, hogy a jég olvadása ellenére a hegyet magasabbnak mérték, mint valaha.

A ködöt, a felhőt és a jéghegyet is megcsapolhatjuk a tiszta víz reményében A világon körülbelül hétszázötvenmillióan nem jutnak ivóvízhez, a problémára azonban nem a hagyományos vízforrások hasznosítása jelentheti a megoldást.

(Fotó: Pixabay)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Először dokumentáltak ilyesmit: kifordult magából a földkéreg Spanyolországnál
Először dokumentáltak ilyesmit: kifordult magából a földkéreg Spanyolországnál
Kifordult magából a Föld – már nem átvitt értelemben, hanem szó szerint: egy kéregtábla teljesen átfordult Granada közelében.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.