A Science Direct cikke szerint a köd víztartalmának begyűjtése kiváló ivóvízforrás lehet, tekintve, hogy annak előfordulása jellemzően igen gyakori még a száraz területeken is, ezért a ködlecsapoló rendszerek praktikus, költséghatékony megoldásnak számítanak a vidéki közösségek ellátásában. A nedvességet speciális kifeszített hálókkal begyűjtik a levegőből, a vízcseppek pedig egy (többnyire alumínium vagy műanyag) tartályban vagy egy elosztó rendszerben gyűlnek össze. A vízgyűjtő módszer sikere nagy százalékban az adott ország földrajzi adottságain múlik, Chilében, Izraelban és a Kelet-afrikai Eritreában például már régóta alkalmazzák. Utóbbiban a rendszer olyannyira hatékonynak bizonyult, hogy egy ezerhatszáz négyzetméteres hálóból akár napi tizenkétezer liter folyadék is nyerhető. A köd lecsapolásának költsége egy köbméternyi vízre lebontva nagyjából egy és három dollár közötti összeget jelent. A költségek ráadásul fokozatosan csökkennek a technológiához szükséges eszközök piacának bővülésével, emiatt egyre több afrikai település használja ezt a ködcsapoló technológiát.
Az USA-tól kezdve Ausztráliáig, megannyi ország fordít dollármilliókat a felhőképzés mesterséges folyamatára. Sokan kételkednek ezzel kapcsolatban, de szakértők szerint ezzel a módszerrel sokkal könnyebben és olcsóbban lehet tiszta csapadékot nyerni az égből, mintha tengervízből vonnánk ki sót. Plusz manapság több korszerű, tudományos megalapozottságú technológiából válogathatunk az esőfelhők képződésének, illetve a csapadékkibocsátás elősegítésére. (Nem, az esőtánc nincs köztük.) A megoldások alapja az, hogy valamilyen vegyi anyag használatával elérik a felhők „kifakadását”, a módszerek többsége ugyanakkor nem célzottan próbálja létrehozni az esőfelhőt, hanem a már meglévő képződményekből juttatja földre annak csapadéktartalmát. (Bizonyos felhőtípusok vízgőzzel telítettek, melyek hőmérséklete nulla Celsius-fok körüli, de még nem fagyottak.) A kristályszerkezetbe rendeződött molekulákat különféle vegyületekkel szétrobbantják: leggyakrabban ezüst-jodidot, vagy valamilyen nátriumos vegyületet használnak, mert azok szerkezetileg hasonlítanak a hideg jégkristályokéhoz. A felhőbe juttatásuk pedig vagy repülőgépről, vagy a földről történik. A felhasznált vegyi anyagok, esetenként baktériumok alapvetően teljesen biztonságosak, hatásuk azonban néha kiszámíthatatlan.
Merthogy ennek következtében az esőzések olyan intenzitásúak is lehetnek, ami akár áradáshoz is vezethet.
Sokan a lehulló csapadék szennyezettségétől is tartanak, ám azok nem veszélyeztetik a környezetet, pusztán a folyamat beindításához kellenek.
Egyre nagyobb, mivel a klímaváltozás és a népességnövekedés következtében a Föld ivóvíz-tartaléka egyre nagyobb védelemre szorul, ezért minden alkalommal jól meg kell fontolni, hogy pontosan hol és mennyit használnak fel belőle öntözésre – már ha egyáltalán az adott helyen van elég tartalék. Az esőfelhőkkel kapcsolatos kísérletek a második világháború után terjedtek el, manapság pedig a világ számos pontján rutinszerű eljárások folynak a témában. Korábbi adatok szerint százötven országban találkozhatunk esőfakasztó megoldással. Az élenjáró egyébként Kína, ahol az időjárás-befolyásolás állami feladat, és ahol évente kilencvenmillió dollárt költenek erre. Azt pedig, hogy mennyire veszélyes belepiszkálni az időjárásba jól példázza egy 2009-es eset, amikor is tizenkét autópálya került hó alá, emiatt Kína kénytelen volt elismerni, a dermesztő mennyiségű csapadék azért zúdult le, mert rengeteg vegyi anyaggal bombázták a felhők légrétegét.
Elég furcsa elképzelésnek tűnik egyszerűen "fogni" egy jéghegyet, majd keresztülvontatni az óceánon valamelyik vízhiányos területre, egyes kutatók és politikusok azonban ebben a módszerben is meglátták a potenciált. (Főként az Egyesült Arab Emírségek és Dél-Afrika fontolgatja a jéghegyek vontatását.) A szakemberek egy - jelenleg még csak elméleti síkon létező - négy lépcsős folyamattal magyarázzák, miért lehetséges a jéghegyek mozgatása az óceánokon keresztül. Ehhez mindenekelőtt fel kell kutatni a megfelelő forrásokat és készleteket, ki kell számítani a szükséges vontatási teljesítményigényt, pontosan előrejelezni a szállítás közbeni olvadás mértékét, valamint megbecsülni a komplett folyamat gazdasági megvalósíthatóságát.
Ha tehát tiszta vizet akarunk önteni a pohárba, gyorsan kell cselekednünk, hiszen sok országban már nem állnak rendelkezésre további hagyományos édesvízforrások a növekvő igények kielégítésére. A gazdasági növekedés korlátozásán túl az ivóvízforrások hiánya több milliárd ember életét veszélyezteti, növeli a konfliktusok kialakulásának esélyét. A nem elegendő vízkészlet mellett súlyos veszélyforrás a fellelhető vizek szennyezettsége és fertőzöttsége is, ami emberek millióinak elhalálozását és súlyos megbetegedését okozza évente. Az UNICEF és a WHO közös jelentése szerint Afrika szubszaharai területein csak minden harmadik ember jut tiszta vízhez.
(Fotó: Pixabay)