A nemek közötti egyenlőtlenség az e-sportban is egyértelműen jelen van

2021 / 03 / 27 / Perei Dóra
A nemek közötti egyenlőtlenség az e-sportban is egyértelműen jelen van
A felfogás, miszerint vezetői pozíció betöltésére a férfiak a legalkalmasabbak, mostanra szerencsére az élet számos területén felülíródott, vagy jelenleg is változás alatt áll.

A sport - legalábbis az ezzel kapcsolatos kutatások fényében - azonban napjainkban is erőteljesen férfiak dominálta ágazat, a területen a nemek közötti egyenlőség tekintetében történő előrelépés egyik legnagyobb akadálya pedig a nőiességről és a férfiasságról alkotott társadalmi felfogás, amely hajlamos a sportot olyan „férfias” vonásokkal felruházni, mint a fizikai erő és a tűrőképesség, a gyorsaság, valamint a nagyfokú versenyszellem. Míg a sportos, sporttal foglalkozó nőket gyakran „férfiasnak” bélyegzik, a sport iránt érdektelen férfiakat pedig "férfiatlannak".

Tényleg nem nőnek való vidék az esport?

Egy 2019-es kutatás szerint az Egyesült Államokban a gamerek aránya majdhogynem fele-fele, ugyanis a játékosok negyvenegy százaléka nő, akik az ezzel kapcsolatos vizsgálatok értelmében képességeikben sincsenek lemaradva ellenkező nemű társaiktól.

Ennek ellenére a nemek közti egyenlőtlenség az online játéktéren is tetten érhető, méghozzá napi szinten.

A Michigani Állami Egyetem kutatói szerint a nők megítélését, illetve saját magukba vetett hitét rontják a férfi játékosok rosszindulatú, szexista megjegyzései, akik a nőket alacsony képzettségűnek, az e-sportra alkalmatlannak tartják.

Az online zaklatás témájával az Amnesty International is foglalkozott már, melynek során bemutatták a közösségi médiában megjelenő bántalmazások és zaklatások nőkre gyakorolt hatását. A szervezet megbízásából az IPSOS MORI végzett közvéleménykutatást tizennyolc és ötvenöt éves nők körében Dániában, Olaszországban, Új-Zélandon, Lengyelországban, Spanyolországban, Svédországban, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban. A megkérdezett nők huszonhárom százaléka számolt be arról, hogy legalább egyszer tapasztalt online zaklatást vagy bántalmazást, Olaszországban ez a nők tizenhat százalékát, az USA-ban harminchárom százalékát érintette. Emellett a nők negyvenegy százaléka legalább egy alkalommal fizikai biztonságát is veszélyben érezte.

“Az internet ijesztő és mérgező hely lehet a nők számára” – mondta Azmina Dhrodia, az Amnesty International technológiával és emberi jogokkal foglalkozó kutatója.

(A fenti kutatás 2017-ben készült, ám a helyzet azóta sem lett fényesebb, sőt: az Amnesty International 2020-as kutatása alapján a megkérdezett nők harminchét százalékát zaklatták már a virtuális térben).

A probléma jóval az e-sport előtti időkben gyökerezik

Társadalmunk valamilyen oknál fogva úgy szocializálódott, hogy kisgyermekkorunktól kezdve azt halljuk, hogy a fiúkra jellemző sajátosságok a nehéz döntések meghozatalának képessége, a felelősségvállalás, a nehézségekkel való bátor szembenézés, dominancia, ambíció, versenyszellem, jó humorérzék, a kifinomult problémamegoldó képesség és a logikus-analitikus gondolkodás, hogy csak néhányat említsünk. Mi a helyzet lányokkal? Nos,

őket jellemzően arra biztatják, hogy külsejükre, természetes bájukra és személyiségükre támaszkodjanak.

Az elmúlt évtizedekben számos kutatás foglalkozott a férfiak és nők viselkedésével, illetve vezetési stílusukkal. Amikor a résztvevőket a sikeres vezetői attitűdökről kérdezték, legtöbbször ugyanazon kifejezéseket használták, mint amiket korábban a férfiak jellemzésére. A téma kiemelkedő kutatója Virginia Schein professzor az 1970-es évek közepén foglalkozott először a jelenséggel, majd a 2000-es évek elején megismételte kutatásait, hogy globális képet kapjon a férfiak, a nők, valamint a sikeres vezetők munkahelyi értékeléséről. A vizsgált országok többségében ugyanaz az eredmény született, a férfiak többsége ugyanúgy értékelte saját nemét és a sikeres vezetőt. A nőkkel kapcsolatos eredményeknél azonban eltérő kép rajzolódott ki az egyes országoknál. Néhány nő a nők, a férfiak és sikeres vezetők között nem talált jelentős különbséget, míg

a többségük továbbra is a férfiakhoz hasonlította a sikeres vezetőről alkotott képet.

Mivel az üzleti világ férfiak 'keze alatt született', a nőket pedig csak jóval később 'engedték be', addigra már kialakultak a szabályok, illetve saját etikai kódexük. A nőknek emiatt egyetlen választásuk maradt: felvenni a kesztyűt, és 'a férfiak játékszabályai szerint játszani. Csakhogy ettől még továbbra sem tekintették őket egyenlő partnerek. Az elmúlt évek #Metoo mozgalmainak köszönhetően azonban a közbeszéd és a média kiemelt témája lett a nemi egyenlőtlenség Hollywoodtól kezdve a Wall Streeten át, egészen a Szilícium-völgyig. Az egyre-másra előkerülő zaklatással kapcsolatos esetek alaposan felkavarták az állóvizet, és bebizonyosodott, hogy a nőket nem lehet többé sem elhallgattatni, sem pedig kirekeszteni. Mindez új fejezetet nyitott a nemek közti egyenlőtlenségek felszámolásában, hiszen egyre több, eddig egyértelműen férfiak által dominált területen egyenlítődik ki a nemek aránya, az oktatásban és a munkaerő piacon egyaránt. Amíg például 1965-ben a Harvard Business School végzőseinek 1,2 százaléka volt nő, 2017-ben már közel fele.

2020-as adatok szerint azonban a nők továbbra is alulreprezentáltak a cégvezetők körében.

"2019-es adatok szerint az EU huszonhét tagállamában 6,7 millió ember töltött be vezető pozíciót, közülük 4,3 millió volt férfi és 2,4 millió nő. A tőzsdén jegyzett uniós vállalatok esetében a magas beosztású vezetőknek csupán a tizennyolc százaléka nő, az igazgatótanácsokban pedig huszonnyolc százalék a nők aránya. Miközben az Európai Unióban a foglalkoztattak mintegy fele nő, a vezetői állásokban a nők alulreprezentáltak"idézi az Eurostat nemzetközi közleménye a Mandiner.

Mi a helyzet az esport-ban és mit tesznek a nők saját egyenjogúságért?

Még 2019-ben a The Washington Post interjút készített az akkor huszonhat éves Jenn “Queen” DeFonzo-val, aki több mint tizenöt éve jelen van az e-sport világában. Tapasztalatai szerint a női játékosok több mint felét zaklatták már, pontos adatokat azonban nem lehet tudni, mivel sokan félelemből vagy más indíttatásból nem merik felfedni nemi identitásukat az online térben.

"A zaklatás állandósult, akárcsak a küzdelem, amit komolyan kell vennünk" - magyarázza DeFonzo.

Hozzátette: a leggyakoribb bántások, amiket a nőknek el kell szenvedniük, az az "Eredj csak vissza a konyhába!"; "Soha nem leszel jó ebben a játékban."; " Úgyis mindig alulmaradsz majd egy pasival szemben." Amennyiben a játékos továbbra is kitart, jönnek a személyeskedéssel kapcsolatos sértések, úgy mint a csúnya és kövér vagy.

A szintén a The Washington Post-nak nyilatkozó szociológus T.L. Taylor összefüggést lát az 1970-es években kezdődő női jogokért való megmozdulások és a napjainkban folytatott harcok között, amelyek azonban már az online téren zajlanak. Az e-sport kultúráját 2003 óta kutató szociológus ugyanakkor megjegyezte: az internet olyan szintű kirekesztést tesz lehetővé, amelyet a nők korábban sosem tapasztaltak. Ezen felül Taylor úgy látja, hogy itt nem egyszerűen a fair play elve sérül, hanem az alapvető emberi jogok.

"Amivel még nem sikerült teljesen megbirkóznunk az az, hogy a játékjog kiterjedjen a digitális térre, illetve magára a játékra is" - mondja Taylor.

"Számomra ez a demokráciához és a polgári szerepvállaláshoz kötődik. A kultúrában való szabad részvételről, a szabad véleménynyilvánításról és a láthatóságról szól. ” Az egész iróniája, hogy ha belegondolunk, az e-sport pont az a terület, ahol - legalábbis látszólag - semmi értelme a nemi megkülönböztetésnek, hiszen a fizikai adottságok, úgy mint a magasság vagy a testsúly, abszolút nem játszanak szerepet a sikeresség tekintetében.

Yvette Martinez-Rea, az ESL észak-amerikai vezérigazgatója szerint cégüknél minden szinten tudatában vannak, hogy a gamerközösség mintegy fele nőkből áll, az online versenysportot űzők aránya viszont még a harminc százalékot sem éri el. Az ESL ezért - Taylor és Morgan Romine, kulturális antropológus és volt profi játékos - az e-sport sokszínűségének növelésére elindította AnyKey nevű kezdeményezését. A projekt mindenekelőtt a befogadást hívatott elősegíteni a virtuális platformon. (Már maga az AnyKey név is beszédes, az ugyanis annyit tesz, hogy "A folytatáshoz nyomd meg bármelyik gombot").

Annak érdekében, hogy a lányok és a nők megtalálják az éterben a nem agresszív játékosokat, akikkel aztán online játszhatnak, az AnyKey kitalálta a „Good Luck Have Fun" ("Sok szerencsét, érezd jól magad") biztosítékot, vagy ha úgy tetszik afféle kódexet, amely a regisztráltaknak létrehoz egy saját ikont a Twitch streaming szolgáltatásban, amely egy csevegőfelületen, a játék ideje alatt pozitív üzenetekkel bátorítja a játékosokat, így például jelzi, hogy milyen jók benne, vagy, hogy nem kell eltűrniük mások zaklatását. A 'kódexet' hét nyelvre lefordították, és immáron több mint háromszázhatvanötezer feliratkozója van.

Egy kínai Hearthstone-játékos lett a Blizzard első női bajnoka

Bár a BlizzCon sokak számára csupán az új játékok bejelentéséről szól, a 2019-es Blizzard-eseményen rengeteg e-sportversenyt is rendeztek, köztük a legnagyobb Hearthstone-tornáját, a Hearthstone Grandmasters-széria döntőjét. Négy régióból (Európa, Amerika, Kína, Ázsia-Óceánia) két-két játékos jutott el a fináléig, ők küzdöttek meg a bajnoki címért, a végső győztes bejelentése után pedig mindenkinek tátva maradt a szája. A Global Finals győztese ugyanis a mezőny egyetlen női tagja, a kínai játékos, Liooon lett, így ő zsebelhette be a bajnoki cím mellett a kétszázezer dolláros fődíjat is. Amellett, hogy ez volt az első női siker nagy Hearthstone-tornán, a BlizzCon történetében is 2019-ben ünnepelhettek először női győztest.

"Ez a legjobb módja annak, hogy visszavágjak azoknak, akik kételkedtek bennem csak azért, mert lány vagyok.

Bebizonyítottam, hogy belőlünk is lehet erős profi játékos, pont úgy, mint a fiúkból" - nyilatkozta győzelme után VKLiooon. Azt talán kevesen tudják, hogy Lioon is tagja a Supa-Stellar nevű ausztráliai szervezetnek, melynek missziója az esélyegyenlőségek előmozdítása az e-sport területén. Az alapítvány rövid idő alatt olyannyira felkapott lett, hogy 2020-ban már meg is rendezték első eseménysorozatukat a Sydney-ben található Esports High Performance Center (EHPC) központjában, hogy összehozzák a nőket, akik így megoszthatják inspiráló történeteiket az esélyegyenlőségükkel kapcsolatos kihívások leküzdéséről.

Bármit is hoz a jövő, a kultúránk megváltoztatása nem lesz egyszerű, és bár a szakértők fontos mérföldkőnek tartják, hogy a női játékosok időközben kidolgozták saját válaszaikat az internetes zaklatásra, és együtt harcolnak az őket érő igazságtalanságok ellen, a hosszú távú megoldást mégis inkább a rendszerszintű összefogás jelenthetné, mintsem a nők elszigetelődése az e-sporton belül.

(Fotó: Pixabay, VideoGamer, Getty Images Hungary)

További cikkek a témában:

Virágzik-e az e-sport a karantén idején? Az e-sport amúgy is átalakulóban volt, és számtalan kérdőjel jelent meg körülötte. A járvány megjelenésével a kérdőjelek száma csak gyarapodott: milyen irányba tart az elektronikus sportolás, és miféle jövő várhat rá.

A nemek közti egyenlőtlenség az orvoslásban is megmutatkozik Dr. Alyson McGregor, a Brown Egyetem Warren Alpert Orvostudományi Kar egyetemi docense új kötetében durván bírálja az amerikai egészségügyet: szerinte a modern orvoslás elavult modellen alapszik, ami elutasítja a férfiak és nők biológiai különbségeit, ezáltal fokozottan veszélyezteti a nőket.

Európában nem túl jó nőnek lenni Idén 25 éve, hogy Pekingben elfogadták az európai országok azt a tervet, miként számolják fel a nemi egyenlőtlenséget. A WHO adatai alapján nincs túl sok okunk a büszkeségre.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Drámain változnak az egészségügyi trendek: új vezető betegséget azonosítottak a világban
Drámain változnak az egészségügyi trendek: új vezető betegséget azonosítottak a világban
A korábbi vezető betegség globálisan a szív- és érrendszeri megbetegedések együttese volt.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.