Valójában a programozók ügyetlensége tette világhírűvé a GTA-t

2020 / 08 / 07 / Perei Dóra
Valójában a programozók ügyetlensége tette világhírűvé a GTA-t
Hogy valóban minden idők legsikeresebb játéka-e a Grand Theft Auto-széria, arról napestig vitatkozhatnánk, az viszont kétségtelen, hogy elindulása nem történt volna meg programozói bakik nélkül.

Bár az átütő sikerre 2001-ig, azaz a GTA harmadik részének megjelenéséig várni kellett, az egyedi, szabad játékmenet a maga filmbeillő történetével és gengszteres küldetéseivel örökre beírta magát a játéktörténelembe. Hasonló elemekre épült ugyan az első két rész is, ahol szintén lophattunk autót, rabolhattunk bankot és menekülhettünk a rendőrök elől, csak éppen akkor még mindezt egyszerű, felülnézetes grafikával. Az első részt négy évnyi fejlesztés után, 1997-ben adták ki, ami akkoriban rengeteg elkészülési időnek számított. A projektet ráadásul többször leállították és újrakezdték, sőt egyszer majdnem úgy ahogy volt, az egészet sutba vágták.

A GTA sikerét végül furcsa módon a programozók bénasága hozta el.

A legelső GTA címe eredetileg Race'n'Crash lett volna, amihez készült is egy korai látványterv 1995-ben, egy egyszerű autóverseny, amiben nagy szerepet kapott az, hogy akár össze is ütközhetünk másokkal, valamint hogy nagyvárosokban voltak a pályák, és időnként rendőrök is üldöztek minket. A tesztelők sokat panaszkodtak arra, hogy a program nagyon instabil, folyton lefagy, nem lehet rendesen tesztelni a játékmenetet, végigmenni a pályákon - emiatt a programozók folyton kikapcsoltak részeket a kódból, hogy megtalálják pontosan hol van a hiba. Aztán, amikor az ellenfelek, illetve a rendőrök útkereső algoritmusát kilőtték, egyszeriben csoda történt. Az útkereső algoritmus az a program, ami a gép irányította autók számára kiszámolja, merre menjenek a pályán, hol van számukra az ideális ív. Amikor ennek nagy részét kikapcsolták, a gép vezette autók nem vettek tudomást arról, hogy a játékos autója szintén a pályán van. (Ha pedig éppen útban volt nekik az ideális íven, megpróbáltak átgázolni rajta.)

Az addig nem túl élvezetes játék az agresszív, már-már pszichopata sofőröktől hirtelen brutális és elképesztően izgalmas lett,

a fejlesztők vérszemet kaptak, és az egész játékot újraírták erre a konkrét játékelemre koncentrálva. Így kerültek fegyverek (na meg persze lövöldözés) a játékba, aztán bankrablások, és a többi. Ezek után természetesen nem lehetett kérdéses a legendás harmadik rész elkészülése, amit már 3d-ben valósítottak meg, a Playstation 2 első igazán nagy sikerű (egyben felejthetetlen) játéka lett, sikere pedig napjainkban is töretlen.

(Fotó: Pexels)


Gamernek keresel karácsonyi ajándékot? Mondjuk a tuti tippeket!
Ha nem szoktál játszani, akkor gamer barátodnak vagy családtagodnak karácsonyi ajándékot választani extra kihívást jelent, ezért az Acer segítségével mondunk öt tippet, amivel sikert arathatsz.
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Miért jelenik meg az ellenszenves fehér bevonat a csokin és mit lehet tenni ellene?
Miért jelenik meg az ellenszenves fehér bevonat a csokin és mit lehet tenni ellene?
A titok nyitja a kakaóvajban rejlik.
Felforgathatja a fizikát: Einstein gravitációját egyesíti egy új elmélet a kvantummechanikával
Felforgathatja a fizikát: Einstein gravitációját egyesíti egy új elmélet a kvantummechanikával
A fizika éppen két szimultán közölt tanulmánytól hangos, amelyek egy radikális elméletet közölnek. Az új elmélet következetesen egyesíti a gravitációt és a kvantummechanikát, miközben megőrzi Einstein klasszikus téridő-koncepcióját. Mindez rengeteg mindent helyretenne az Univerzumról alkotott képünkben, többek közt magyarázná a fekete lyukak legrejtélyesebb tulajdonságát is.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.