A saját bőrünkre is nyomtathatunk egy telefonhoz csatlakoztatható zsebnyomtatóval

2020 / 08 / 11 / Perei Dóra
A saját bőrünkre is nyomtathatunk egy telefonhoz csatlakoztatható zsebnyomtatóval
Életünk során számtalan olyan alkalom adódhat, amikor lehetőleg azonnal szükségünk lenne egy mininyomtatóra, mert elfogyott a névjegykártyánk, és fél óránk van a következő meetingig, vagy mondjuk szeretnénk izgalmasabb ajándékkal meglepni valakit az unalomig ismételt bögrék helyett.
Legújabb cikkeinkért kövess minket a Rakéta Google News oldalán is!

Nos, egy zsebprintereket gyártó startup ennek megoldására kifejlesztett egy kézi nyomtatót, ami egyenetlen, durva felületekre is képes nyomtatni, ráadásul többféle tintával. A PrintPods segítségével így akár lenyomtatot tehetünk még az emberi bőrre is.

Ígérete szerint az okostelefonhoz wifin keresztül csatlakoztatható eszköz bármilyen felületre képes huszonhat milliméteres képet vagy szöveget nyomtatni: az alkotónak, a kínai székhelyű EVEBOT-nak nem ez az első dobása, korábban ugyanis már forgalomba hoztak egy PrintPent nevű zsebnyomtatót, amire a mintegy háromezer támogatónak köszönhetően több mint négyszázhetven ezer dollár összejött Kickstarteren. Ezek után nem lehetett kérdés, hogy a PrintPodot is közösségi finanszírozási kampánnyal népszerűsítsék, ami természetesen sikeres volt.

Az új nyomtató ugyanakkor jóval több extrával rendelkezik elődjénél: fára, műanyagra, fémre, textilre és bőrre is nyomtat, de bögrét, tojást, követ, sőt akár falevelet is dekorálhatunk vele.

Még egy újdonság, hogy a printer összesen háromféle, gyorsan cserélhető tintával dolgozik. A nem lemosható festék mellett a fejlesztők „láthatatlan”, vagyis csak UV-fényben látszódó feliratokra is gondoltak arra az esetre, ha a szülők szereznék be az eszközt gyereküknek. És ha már itt tartunk, a kampány üzenete szerint amúgy is a szülők az egyik legfőbb célcsoport, akik a karantén idején kifogytak az ötletekből a gyerekek értelmes lefoglalására.

A PrintPods a bőrbarát tintának köszönhetően áltetoválások elkészítésére is alkalmas, amihez először egy sprayvel le kell fújni a bőrfelületet. A nyomtatni kívánt szöveget vagy képet az eszközhöz tartalmazó applikációban készíthetjük el, illetve szerkeszthetjük tovább, valamint ide is lehet feltölteni. Ha pedig elkészültünk, csak csatlakoztatni kell a wifihez a nyomtatót, és kezdődhet a gyors és pontos művelet.

Az 500mAh kapacitású akkumulátor nagyjából ezer darabot bír folyamatos nyomtatás esetén, és egyetlen festékpatronnal több mint háromezerötszáz alkalommal lehet nyomtatni,

a fejlesztők számításai szerint darabonként 0,01 dollárért. Az alapszetthez a PrintPod mellett egy vonalzó, egy festékpatron és egy USB-C kábel tartozik. Az ajánlott kiskereskedelmi árhoz képest a készlet negyven-negyvenöt százalékos kedvezménnyel, százkilenc és száznegyvenöt dollár között érhető el a kampány alatt attól függően, milyen tintapatront szeretnének a vásárlók, akik egyébként minden kifogyott tartályt további negyvenöt dollárért pótolhatnak, a patron ugyanis nem újratölthető. Mivel ez így nem túl környezetbarát megoldás, a gyártók talán erre is gondolnak majd a jövőben.

(Fotó: Kickstarter)

Itt állíthatod be, hogy a Rakéta az elsők között legyen a Google keresőben

Százhektáros paradicsom golfkóstolóval, privát wellnessel és regionális ízekkel
Hedonista nyugalom az Alpokalján: a bükfürdői Greenfield Hotel Golf & Spa egyformán otthona a profi golfnak és a családi wellnessnek.
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A Dom Pérignon Vintage 2017 szokatlan házasítással, modern karakterrel és különleges belső feszültséggel érkezik.
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Megérkezett a Topps egyik leglátványosabb futballkártya-kollekciója, a 2025/26-os Topps Chrome UEFA Club Competitions, amely a világ legnagyobb klubfutball-sztárjait, a legizgalmasabb fiatal tehetségeket és a gyűjtők által keresett különleges lapokat egyesíti egy prémium Chrome kiadásban.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.