Magyar céggel fejleszti az önvezető autóit a világ egyik legnagyobb autógyártója

2022 / 11 / 19 / Bobák Áron
Magyar céggel fejleszti az önvezető autóit a világ egyik legnagyobb autógyártója
Az AImotive évek óta élen jár az önvezetéssel kapcsolatos mesterséges intelligencia fejlesztésében, így várható volt, hogy előbb-utóbb a nagy autógyártók is felfigyelnek rá.

Ez így is történt, ugyanis a cég csütörtökön kiadott sajtóközleménye szerint a magyar startupot a világ egyik legnsgyobb autógyártója, a Stellantis vásárolja fel, noha azt egyelőre nem lehet tudni, pontosan mennyiért. A Stellantis 2021-ben jött létre az amerikai Fiat Chrysler Automobile valamint a francia PSA-csoport egyesüléséből, idén pedig a Fortune magazin 500-as listáján már a harmadik helyen szerepeltek az autógyártók között a Volkswagen és a Toyota mögött. A céghez olyan márkák tartoznak, mint a Fiat, a Peugeot, az Opel, a Citröen, a Dodge, az Alfa Romeo és a Maserati.

A Stellantis célja a felvásárlássál, hogy megerősítsék a pozíciójukat a mesterséges intelligenciával és az önvezető technológiával kapcsolatos területeken, ezzel felgyorsítva a saját platformjuk, az STLA AutoDrive fejlesztését. Az AImotive az említett területeken mára a világ egyik vezető vállalatának számít, akik négy fontos területen is az élmezőnyben vannak: az önvezetéshez szükséges szoftveres megoldások és mesterséges intelligencia mellett az ezt lehetővé tevő mikrocsipek tervezésében valamint a szimulációs szoftverek készítésében is a világ élvonalához tartoznak.

Yves Bonnefont, a Stellantis szoftverfejlesztésért felelős vezetője elmondta, hogy a világszínvonalú technológia megszerzése komoly lökést ad nekik abban, hogy elérjék a Dare Forward 2030 néven meghirdetett törekvéseiket is, aminek jegyében azt tűzték ki célul, hogy az évtized végére már kizárólag csak elektromos hajtású autókat hozzanak forgalomba Európában. Ennek a programnak a keretében a Stellantis 2030-ig több mint harmincmilliárd eurót fordít az elektrifikációra és a szoftverfejlesztésre.

A budapesti székhelyű AImotive-nak vannak irodái Németországban, az Egyesült Államokban valamint Japánban is, és összesen több mint kétszáz alkalmazottat foglalkoztatnak világszerte. A megállapodás értelmében a cég a Stellantis leányvállalataként, önállóan fog működni, megtartva a jelenlegi berendezkedést. Ennek jegyében a vállalat vezétigazgatói tisztségét továbbra is a cég alapítója, Kishonti László fogja betölteni.

(Borítókép: AImotive)

Magyarország másodszor is felkerült az önvezető autózás világtérképére Világszínvonalú tesztpályánk és külföldi befektetők már vannak, a társadalom viszont még nemigen van felkészülve Magyarországon az önvezető autók érkezésére a KPMG elemzése szerint, amely az egyes országok önvezető járművekre való felkészültségét értékelte.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Már repülhet is a fúziós űrhajtómű
Már repülhet is a fúziós űrhajtómű
Felével növeli meg a tolóerőt ez a régi-új technológia.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.