Techno

Van egy cég, ami az OpenAI-nál is nagyobbat nyert a mesterséges intelligencia forradalmán

Az Nvidia a piaci kapitalizáció tekintetében a héten előbb az Amazont majd az Alphabetet is megelőzte, így már a negyedik legértékesebb cégnek számít a világon.
Techno

Már nem az Apple a világ legértékesebb cége

Egy nagy visszatérő megelőzte őket, ebben pedig elévülhetetlen érdemei voltak a ChatGPT-nek.
Techno

Mit jelent, hogy engedélyezték a bitcoin ETF-eket, azaz a tőzsdei kereskedésüket?

Az amerikai tőzsdefelügyelet rendkívül lassan adta be a derekát ezzel kapcsolatban, és még most is óvatosan fogalmaz.
Techno

A vártnál is többet költöttek a webáruházakban a fekete pénteken

De nyolcvan százalékkal többen vannak azok, akik csak később fizetnek a termékekért.
Techno

Sorra hagyják ott a legnagyobb hirdetői az X-et Elon Musk legutóbbi megnyilvánulása után

Múlt csütörtök óta az Apple, az IBM, a Disney és még számos további vállalat függesztette fel a platformon futó hirdetéseit, miután a cég vezetője egyetértéséről biztosította egy antiszemita bejegyzés szerzőjét.
Techno

Leváltották posztjáról Sam Altmant, a ChatGPT-t is fejlesztő OpenAI vezérigazgatóját

Az igazgatótanács indoklása szerint "elvesztették a bizalmat" a cég első emberében, aki "nem volt következetesen őszinte" az igazgatótanáccsal.
Techno

Minden orosz érdekeltségétől megválhat Oroszország legnagyobb technológiai vállalata

Az "orosz Google-nek" is nevezett Yandexnek hivatalosan már 2007 óta Hollandiában van a székhelye, a Reuters értesülései szerint pedig hamarosan minden oroszországi érdekeltségüktől megválnak.
Techno

Hosszas huzavona után nyélbe ütötték a világ legnagyobb videojáték-üzletét

A Microsoft hatvankilencmilliárd dollárért felvásárolta az Activison Blizzardot.
Techno

Elon Musk kinevezte a Twitter új vezetőjét, és egyúttal felfedte a szándékait a platformmal kapcsolatban

Linda Yaccarino nem csak a hirdetési pénzekért fog felelni.
Techno

A világ legnagyobb videojáték-üzlete bukhat meg a brit hatóságok miatt

Huszonhárombillió, azaz huszonháromezer milliárd forintot adott volna a Microsoft az Activision Blizzardért, ám az Egyesült Királyság versenyügyi hatósága elkaszálta a felvásárlást.
Techno

Az NFT-kkel együtt a virtuális ingatlanpiac is bedőlt

A Decentralandben másfél évvel ezelőtt még közel 2,5 millió dollárért cseréltek gazdát a virtuális földterületek, mára viszont heti 50 ezer dollárra esett vissza a kereskedés volumene.
Techno

Egyre nyomasztóbb az Apple előnye a legnépszerűbb telefonok között

2022-ben minden eddiginél nagyobb volt a különbség az Apple és a többi gyártó között a legnagyobb darabszámban értékesített telefonok tekintetében, de egy kicsit azért a Samsungnak is van oka ünnepelni.
Techno

Tulajdonos után nevet is vált a magyarországi Vodafone

Egyesek már tudni vélik, hogy mi lesz az új neve a 4ig és a magyar állam által nemrég felvásárolt telekommunikációs cégnek.
Techno

Elon Musk annyi pénzt veszített egy év alatt, hogy azzal bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe

A Tesla és a SpaceX tulajdonosa 2021 végén 320 milliardos vagyonával még minden idők leggazdagabb emberének számított, azóta viszont nagyot fordult vele a világ.
Garázs

Magyar céggel fejleszti az önvezető autóit a világ egyik legnagyobb autógyártója

A többek között a Ford, a Peugeot és az Alfa Romeo nevével fémjelzett Stellantis felvásárolja az AImotive-ot.
Techno

Újabb fordulat Twitter-ügyben: a részvényesek beperelték Elon Muskot

A világ leggazdagabb emberét azzal vádolják, hogy szándékosan igyekezett csökkenteni a vállalat értékét, amit a korábbi megállapodás szerint 44 milliárd dollárért vásárolna fel.
Techno

Másfél éve nem volt ennyire alacsony a bitcoin árfolyama

A kriptovaluta értéke csütörtök reggel már 26 ezer dollár alatt is járt, ami utoljára 2020 decemberében fordult elő.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.