Édesanyja szelleme jelentette legfőbb támaszát

Figyelemre méltó pályafutása ellenére Mary Wollstonecraft nem érhette meg a Frankenstein megjelenését, a feminista író ugyanis lánya születése után eltávozott az élők sorából. Mary-t egész életében mardosta a bűntudat, pedig édesanyja halálát nem ő, hanem a korabeli körülmények okozták. Merthogy utána még jó pár évtizednek el kellett telnie, mire Semmelweis Ignác felfedezte a fertőtlenítés jelentőségét a boncteremből a szülőszobára ékező orvosok esetében. Mary születésekor ez nem történt meg, így a szülész mosatlan kézzel távolította el a placentát az anya testéből, aki emiatt néhány nappal később, gyermekágyi lázban meghalt.

A Shelley életéről szóló egyik tanulmány szerint a fiatal Mary sosem tudott, és nem is akart elszakadni anyja emlékétől, ezért rengeteg időt töltött sírjánál a Szent Pongrác-temetőben, miközben műveit olvasgatta. Apja, a reformista író és filozófus William Godwin már kiskorában elvitte a lányt Mary emlékhelyéhez, a fiatal Mary pedig később is látogatta a sírkertet, különösen miután apja újranősült, és elvette szomszédjukat, Jane Clairmontot, akit Mary egyáltalán nem kedvelt.

Mivel sosem ismerhette édesanyját, az olvasás jelentette számára az önmeghatározás eszközét,

és ez jellemezte életének azon korai szakaszát is, amikor a Frankenstein született. Shelley órák hosszat bújta szülei írásait, melyeken keresztül megpróbált kapcsolatot létesíteni velük, vagyis egyfajta szülőpótlékként tekintett a kötetekre. Kedvenc olvasási helyszíne pedig a temető volt.

Szerelem a sírkertben

Mary szülei foglalkozásukból adódóan koruk valamennyi művészét ismerték, így gyakran vendégeskedett náluk például a radikális esszéista William Hazlitt, a festő Thomas Lawrence és a költő Samuel Taylor Coleridge. Ám egyikük sem hatott úgy Maryre, mint Percy Shelley, akivel először 1812-ben találkozott, miután apja vacsorára hívta a költőt. Az estét követően azonban csak két év múlva láthatták egymást újra. Mary ekkor tizenhat, Shelley pedig huszonegy éves volt, nem mellesleg egy másik tizenhat éves hölgy férje. Ennek ellenére órák hosszat sétáltak és beszélgettek Maryvel közösen, természetesen a Szent Pongrác-temetőben. Maryt elkápráztatta Shelley idealizmusa, bátorsága és az, amit barátja, Thomas Jefferson Hogg csak úgy hívott: vad, intellektuális, természetfeletti jellem.

Mary apja abban a hitben engedte újra és újra sétákra lányát, hogy a két fiatal bizonyára csak a reformista eszméket vitatja meg. Ami nem kizárt, de valószínűleg ennél tovább mentek, mivel júniusban bejelentették, hogy szeretik egymást, nem sokkal később pedig a lány elvesztette ártatlanságát, állítólag szintén a temetőben. Amíg az átlagember számára egy sírkert túlságosan bizarr akár olvasáshoz vagy íráshoz, de legfőképpen a szexhez, addig Mary számára ez jelentette a tanulás és az édesanyjával való kapcsolat helyszínét. Egy helyet, ahol nyugodtan olvashatott, mélyíthette irodalmi tudását, találkozhatott édesanyjával és felfedezhette a szexualitást.

Párhuzamok Mary és Frankenstein élete között

Aki olvasta a művet, az pontosan tudja, hogy diákként Victor Frankenstein tanulmányai során ugyancsak a temetőt járja, mondván csak akkor értheti meg az élet értelmét, ha előbb a halálhoz fordul. Lényegében a sírkert az a helyszín, ahol a fiatal tudóst olyan felismerés éri, ami aztán megalapozza a regény történetét. Illetve van egy idézet a Frankensteinben, ami kísértetiesen párhuzamos Mary életével, mert felfedezhetjük benne a rejtett üzenetet, hogy mit jelen kirekesztettnek érezni magunkat a saját családunkból, és lélek nélkül születni:

"Hosszú idő telt el, amíg az elmének sikerült meggyőznie önmagát, hogy ő, akit mindennap láttunk, s akinek a puszta léte is részünkké vált, örökre eltávozhatott – szeretett szemének fénye kihunyhatott, a jól ismert s a fülnek oly drága hang elnémulhatott, s már soha többé nem lesz hallható. Ezek az első napok gondolatai voltak, de

a keserű gyász akkor kezdődött igazán, mikor az idők múltán bebizonyosodott a rossz valódisága.

Mert e durva kéz kinek nem tépte el már valamely drága kötelékét? És miért írjam le a gyászt, amit mindannyian éreztünk már, s még minden bizonnyal érezni fogunk? Eljön az idő, mikor a gyász inkább belenyugvás, mintsem szükség, s mikor a száj sarkában bujkáló mosoly, bár szentségtörésnek érezzük, többé már nem tilos. Anyám meghalt, de nekünk kötelességünk volt, amit teljesítenünk kellett. Tovább kellett élnünk az életünket a többiekkel, s meg kellett tanulnunk, hogy szerencsésnek tartsuk magunkat, mert maradt még valakink, akit nem ragadott el a rabló halál."

(Fotó: Getty Images Hungary)

További cikkek a témában:

Zeusz, a görög mitológia gazfickója bármit megtett egy kósza numera kedvéért Hűtlen férj, szoknyavadász, macsó: lépre csalva istennőket, nimfákat és halandókat, Zeusz számtalan gyermeket nemzett szerte az Olümposzon és a Földön. Erotikus hódításait mítoszok sokasága meséli el, de hírhedt, már-már beteges bosszúálló természete is megér egy misét.

Nem beszélt angolul, és nyíltan homoszexuális volt az amerikai hadsereg elfeledett hőse Friedrich Wilhelm von Steuben, porosz katona vérbeli botrányhős volt: angolul szinte csak káromkodni tudott, és a feljegyzések szerint az első szexpartit is ő szervezte az amerikai hadtörténetben. Ám ez mind semmi ahhoz képest, amit az országért tett.

Egy erotikus bártáncosnő volt az első világháború legnevesebb kémnője A Német Birodalom javára végzett kémkedés vádjában bűnösnek találták és kivégeztették, pedig Mata Hari valójában talán sohasem kémkedett.