A Tesla így-úgy megoldotta, amibe az Apple-nek csúnyán beletört a bicskája

2022 / 12 / 28 / Pőcze Balázs
A Tesla így-úgy megoldotta, amibe az Apple-nek csúnyán beletört a bicskája
Vezeték nélküli töltőt dobott piacra a Tesla, de nem autókhoz, hanem mobiltelefonokhoz és fülhallgatókhoz. A Wireless Charging Platform különlegessége, hogy az Apple egy hasonló termékkel próbálkozott évekkel ezelőtt, ám még a megjelenése előtt vissza kellett vonja azt.

Az Apple újkori történetében nem jellemző, hogy egy kütyüt nagy csinnadrattával bejelentenek, majd végül odáig sem jutnak el, hogy az a boltok polcaira kerüljön. AirPower nevű töltőjükkel viszont pontosan ez történt. 2017-ben jelentek meg az első olyan iPhone-ok, amelyeket már a Qi szabványnak megfelelő, vezeték nélküli töltők is el tudtak látni elektromossággal, valamint ekkor mutatták be az AirPods fülhallgatók szintén Qi-képes töltőtokját is. Az Apple Watch ugyan nem pontosan ezzel a megoldással működik, de nyilvánvalóvá vált, hogy három vezeték nélküli töltőpárna furán mutatna egy éjjeliszekrényen. Eljött az ideje egy olyan töltőnek, amelyre mindhárom Apple-kütyüt rá lehet fektetni, egyszerre. Az ígéret szerint ezt tudta volna az AirPower nevű töltőplatform, aminek 2018 elején kellett volna megjelennie. Ehelyett négy éve szeptemberben minden erről szóló említés eltűnt az Apple weboldaláról.

John Gruber Apple-bennfentes akkor azt írta, hogy "több madárka is azt csicseregte, hogy valami valóban és mélyen el van baszva" a termékkel, mert a benne lévő tekercsek elfogadhatatlanul felforrósodnak. A problémák valószínűleg megmaradtak, ugyanis az AirPowerről többé nem hallottunk a cég rendezvényein. Most viszont úgy tűnik, a Tesla megoldotta ezt a problémát - számolt be a Gizmodo. A Tesla webshopjában megjelent egy háromszáz dolláros, azaz több mint száztízezer forintos töltő, ami "a Cybertruck stílusjegyeit hordozza magán", és akár három Qi-képes eszközt tud tölteni egyszerre.

Akkor miért csak "úgy tűnik", hogy megoldották, ami az Apple mérnökeinek nem sikerült?

Amint arra a cikk emlékeztet, a termék mögötti technológia nem a Tesla fejlesztése, hanem a Freepower nevű cégé, amely a Nomad hasonló, egyébként olcsóbb eszközeiben is működik. Emellett a Tesla kütyüje nem tud Apple Watch-okat tölteni, míg a Nomad bizonyos töltői igen. Sőt, még a hírhedten drága, gyári Apple-kiegészítők közt is találni körülbelül feleennyi pénzért olyan terméket, ami egy telefonunkat és az óránkat is feltölti. Az, hogy Muskék miért jöttek ki a Wireless Charging Platformmal, és miért pont most, nem világos: úgy tűnik, hogy a Tim Cookkal folytatott látványos és értelmetlen vita lezárult, és egy töltő híre nem szól akkorát, mint a ghetto blasterré alakítható autóké pár éve karácsonykor.

(Fotó: Tesla)

800 kilométert tett meg a Tesla elektromos kamionja töltés nélkül A kamion első útja igen látványosra sikerült, hiszen a Tesla egyből egy 800 kilométeres útra küldte a járművet, ezzel bizonyítva, hogy a hatótávra vonatkozó adatok nem üres ígéretek voltak.


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Most lehet vége a vadnyugatnak az AI-cégeknél
Most lehet vége a vadnyugatnak az AI-cégeknél
Eddig viszonylag szabadon vadászhattak össze maguknak adatokat az internetről, most egy huszárvágással akadályozná meg ezt egy infrastruktúra-szolgáltató.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.