A Volkswagen szerint óránként kéne fizetnünk azért, hogy használhassuk az autónk önvezető rendszerét
2021 / 06 / 16 / Pőcze Balázs
A Volkswagen szerint óránként kéne fizetnünk azért, hogy használhassuk az autónk önvezető rendszerét
Ahogyan korábban a BMW, most a Volkswagen lebegteti annak a gondolatát, hogy az általunk megvásárolt autó bizonyos szolgáltatásaiért, funkcióiért utólag, előfizetéses alapon kérnének pénzt. Egy órányi önvezetés körülbelül hét euró lenne.

Az Ars Technica arról számolt be, hogy a Volkswagen igazgatósági tagja, Thomas Ulbrich egy interjúban fejtegette, hogy hogyan gondolkoznak az önvezetés és egyéb megoldások finanszírozásáról. A vállalat szerint hozzáférhetőbbé tehetik ezeket a funkciókat, mint azok a gyártók, akik "milliós pluszköltségeket" számolnak fel az ilyen megoldások aktiválásáért. Úgy számolnak, hogy három órányi önvezetésért huszonegy eurót, vagyis körülbelül hétezer forintot szívesen kifizetnének a vásárlóik, cserébe azért, hogy ne kelljen az útra figyelniük. Ehhez hasonlóan a bizonyos napokra vagy órákra megvásárolható teljesítmény- vagy hatótávnövelés is foglalkoztatja a német autógyárat. Arról, hogy az autóikban a töltés idején játszható videójátékokért is kérnének-e pénzt, nem szól a hír.

Nem a Volkswagen az első, ahol felmerültek ilyen ötletek

Tavaly nyáron a Rakétán írtunk a BMW hasonló elképzeléseiről: Münchenben akkor azt vázolták fel, hogy az autóik felszereléseire hasonlóan gondolnak, mint a mobiljainkon futó alkalmazásokra. Vagyis megveszem a készüléket, és ha valami pluszra van szükségem, akár folyamatosan, akár ideiglenesen, akkor azt aktiválom. Például ha az autó második tulajdonosa úgy gondolja, hogy neki kell az ülésfűtés, csak bekapcsolja a szolgáltatást, és már működik is - akkor is, ha az első tulajnak nem volt rá szüksége, ezért nem is fizetett érte. Egy évvel korábban, 2019 végén a bajorok még visszakoztak attól, hogy előfizetési díjat kérjenek az Apple CarPlay használatáért, de látszik, hogy a szoftveriparral együtt az autóipar is örülne a folyamatosan beszedhető díjaknak az egyszeri bevételekkel szemben, illetve azok mellett.

 

A következő időszakban az észérvek és az érzelmek valószínűleg egyszerre fogják meghatározni ezt a vitát. Korábban megszoktuk, hogy ha valamit egyszer kifizettünk, az a mienk, és azt teszünk vele, amit akarunk. Sokaknak furcsa lenne úgy izzadni egy forró napon az autópályán, hogy tudják, hogy be van szerelve az autójukba a légkondi, csak nem akartak fizetni az extra aktiválásáért. A racionális érv ezzel szemben persze az, hogy ha évente csak két hétig kell hűteni az autót, akkor okosabb kifizetni érte heti huszonötezer forintot, mint egyszer négyszázezret. Legalábbis az első nyolc évben, azt feltételezve, hogy nem emelkednek az előfizetési díjak - és innentől válik annyira bonyolulttá az egyenlet, hogy sokan jobb híján a szívükre fognak hallgatni, nem a számológépükre.

(Borítókép: Volkswagen)

További cikkek a témában:

Jön az elektromos és az önvezető Volkswagen Transporter, még ha nem is ez lesz a neve A Volkswagen elektromos furgonja és kisbusza jövőre érkezik, az önvezető változatot 2025-re ígéri a cég.

A teljesen elektromos Porsche Taycan csak előfizetéses rendszerben lesz elérhető Előfizetéses és bérelhető rendszereiben is hozzáférhetővé teszi a Porsche a teljesen elektromos Taycan 4S sportautót.

Fizetős lesz a légkondi a BMW-kben? Még az is lehet


Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.