Airbus landolt az Antarktiszon, és ez megnyithatja az utat a menetrend szerinti vastagtörzsű gépeknek is

2021 / 11 / 26 / Bobák Áron
Airbus landolt az Antarktiszon, és ez megnyithatja az utat a menetrend szerinti vastagtörzsű gépeknek is
Bár már több mint száz éve, hogy Roald Amundsen meghódította a déli-sarkot, az Antarktiszra eljutni még ma is meglehetősen nehéz dolognak számít. A mindössze néhány ezer ember által lakott kontinensre többségében már ma is repülőgépekkel érkeznek a kutatók és az utánpótlás, turisták számára viszont az Antarktisz javarészt csak hajóval megközelíthető. A Hi Fly nevű cégnek köszönhetően viszont ez már a közeljövőben megváltozhat.

A portugál légitársaság november 2-án hajtotta végre az első tesztrepülést, amelynek keretében egy Airbus A340-es szélestörzsű géppel sikeresen landoltak a Wolf's Fang tábor mellett kialakított kifutópályán, amit a White Desert nevű vállalat hozott létre kifejezetten abból a célból, hogy felpörgessék az Antarktiszra irányuló turizmust.

Bár az oroszok 2019-ben és 2020-ban több tesztrepülést is végeztek egy Boeing 767-essel, az Antarktiszt az ilyen nagy utasszállítók rendszerint elkerülik. A kisebb, kéthajtóműves gépek a földrajzi távolság miatt elővigyázatosságból nem is repülhetnek a kontinens közelében, de a nagyobb, négy hajtóművel felszerelt utasszállítóknál is ritka, hogy az Antarktisz fölé repüljenek. Néhány kivétel azért akad, például a Qantas Sydneyből Johannesburgba tartó járata, de arra ezeknél a repülőgépeknél is különösen oda kell figyelni, hogy az extrém alacsony hőmérséklet miatt az üzemanyag nehogy a -40, -50 Celsius-fokos fagypont alá hűljön.

Az utat a Hi Fly gépének érkezése előtt is több hetes tervezés előzte meg. Bár a háromezer méteres Wolf's Fang kifutópálya bőven elég hosszú ahhoz, hogy egy A340-es kényelmesen landoljon rajta, ám a jéggel borított területet folyamatosan barázdálni kell, hogy a gépek kereke megfelelően tapadjon. Az Antarktiszon a navigációs lehetőségek is sokkal korlátozottabbak, így a pilótáknak vizuálisan is látniuk kell a leszállópályát, ami a jég által visszavert nagy mennyiségű napfény miatt egyáltalán nem egyszerű feladat.

A gép pilótája és egyben a Hi Fly alelnöke, Carlos Mirpuri ennek ellenére arról számolt be, hogy a Fokvárosból induló, ötórás úton minden zökkenőmetnesen zajlott, a nagyjából 300 férőhelyes repülőgép pedig könnyedén landolt az Antarktiszon. Az Airbuson most még csak 23-an tartózkodtak, valamint jelentős mennyiségű rakományt is szállított a táborhoz, a légitársaság tervei szerint viszont a nyári szezonban rendszeresen indítanának járatokat, amelyekkel a kutatókon és a rakományon kívül turistákat is szállítanának a kontinensre. (A landolás a videón a negyedik perc után látható).

Az Antarktiszra repülővel elsőként az ausztrál George Hubert Wilkins jutott el, aki 1928-ban egy Lockheed Vega 1 pilótafülkéjéből láthatta meg a végtelen jégmezőket, ugyanakkor arra, hogy egy repülőgép le is szálljon a kontinensen, még évtizedeket kellett várni. Az úttörők az amerikai haditengerészet R4D-5 Skytrain gépének a legénysége voltak, akik 1956. október 31-én szálltak le a déli-sarkon.

(Fotó: Marc Bow/Hi Fly)

További cikkek a témában:

Három év múlva indulhat az első léghajójárat az Északi-sarkra Az OceanSky Cruises legalábbis ezt ígéri, és a jelek szerint már a járművük is megvan hozzá.

Egy spanyol kalandor egyedül evez át az Antarktiszi-félszigetre és onnan Shakelton megmenekülésének helyszínére SUP-pal Antonio de la Rosa nem először indul vakmerő útra, egyszer már átevezett egy SUP-pal a Csendes-óceán egy 4700 kilométeres szakaszán. Most a néhai brit felfedező, Ernest Shackleton drámai expedíciójának végső állomásait járja be egy összesen 3050 kilométeres távon, amelynek 1000 kilométeres szakaszán evezni fog.

Új sivatag formálódik a Földön, úgy hívják: Antarktisz Aggasztó műholdfelvételeket tett közzé a NASA a sarki jég olvadásáról.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Már repülhet is a fúziós űrhajtómű
Már repülhet is a fúziós űrhajtómű
Felével növeli meg a tolóerőt ez a régi-új technológia.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.