Bemutatták a repülő versenyautót, ami az idén induló "légi Forma-1-ben" fog rajthoz állni

2021 / 02 / 06 / Bobák Áron
Bemutatták a repülő versenyautót, ami az idén induló
Az ausztál Alauda Racing évek óta fejleszti az Airspeeder névre keresztelt drónt, amivel a céljuk, hogy egy Forma-1-hez hasonló versenysorozatot hozzanak létre - a levegőben. Az első szezonban a most bemutatott Airspeeder Mk3-at még távirányítással fogják irányítani, de ha a tesztszezon jól sikerül, jövőre már pilótákkal a volánnál állnak rajthoz a repülő versenyautók.

"A világ első repülőautó-versenye a legizgalmasabb és legprogresszívabb motorsport lesz a Földön" - lelkendezett Matt Pearson, az Alauda Racing és az Airspeeder alapítója, a lelkesedése pedig valahol érthető is. A mai repülőversenyekkel ellentétben ugyanis az Airspeeder-sorozatban a pilóták nem az idővel versenyeznének, hanem a Forma-1-hez hasonlóan "kerék a kerék" elleni csatákban mérkőznének meg egymással olyan pályákon, ami hagyományos autóversenyeknél elképzelhetetlen lenne. A tervek szerint a húsz eVTOL (elektromos, helyből fel-és leszálló) jármű kanyonok, sivatagok, tengerpartok felett köröznek majd, akár 120 km/h-s sebességet is túllépve.

Ettől most még kicsit odébb vagyunk, hiszen az adelaide-i székhelyű cég egyelőre még csak az Airspeeder távirányítású változatával, az Mk3-mal készült el, amelyet idén két csapattal készülnek tesztelni. Ha minden jól megy, akkor viszont a jövőre elkészülő Mk4-gyel már tíz csapat, összesen húsz versenyző áll majd rajthoz a futamokon, amelyek eddig legfeljebb csak videójátékokban látott izgalmakat ígérnek a nézőknek.

Bár az elmúlt években számtalan cég kezdett bele eVTOL-ok fejlesztésébe, az Airspeederhez hasonló járművet eddig nemigen láthattunk. A McLarentől, Jaguartól, Rolls-Royce-tól, Boeingtől és más nagynevű gyártóktól szerződtetett mérnökök egy igazán különleges gépet raktak össze, ami a szénszálas karosszériának köszönhetően mindössze 100 kilogramot nyom, a 96 kW-os motor segítségével pedig 2,3 másodperc alatt gyorsul százra. A drónt 2x4, vagyis összesen nyolc rotor hajtja, ami a stabilitás mellett azt is biztosítja, hogy az Airspeeder akkor is működőképes marad, ha valamelyik légcsavarja elromlik.

A biztonság értelemszerűen elsődleges szempont volt a drón tervezésekor, a járműben számtalan elektronikai és egyéb megoldás gondoskodik róla, hogy a versenyek ne a korai Forma-1 baleseti statisztikáit idézzék. Az Airspeederben egy LIDAR-ral és radarral működő ütközésmegelőző rendszert találunk, ami egyfajta "erőteret" hoz létre a jármű körül, emellett a drónok egymással is folyamatosan kommunikálnak, vagyis elméletben képtelenek egymással összeütközni. Az Alauda emellett egy a vezetői hibát kiküszöbölő biztonsági rendszert is fejlesztett a drónhoz, amelybe biztonsági ejtőernyőt, extra motort és pótakkumulátorokat is raktak.

Utóbbiak állítólag mindössze 55 másodperc alatt cserélhetők, amire szükség is lesz a versenyek közben, így az Airspeeder-versenyeken ugyanúgy láthatunk majd boxkiállásokat, mint például a Forma-1-ben. A pilóták és a nézők egyébként kiterjesztett valóság segítségével fogják látni a pályát, amelyek mindegyike más-más karakterisztikával fog rendelkezni, vagyis a jó stratégia megválasztása itt is ugyanolyan fontos lesz, mint bármilyen más versenysorozatban. Egy kanyargósabb pályának például érdemes lehet kisebb akkumulátorokkal nekivágni, javítva a jármű manőverezőképességét, így azonban a drón végsebessége alacsonyabb lesz, és a boxba is többször kell majd kiállnia.

(Designboom, Interesting Engineering)

További cikkek a témában:

Jövőre rendezik meg az első autóversenyt a Holdon Persze „csak” távirányítású autók versenyeznek majd, de így is elég megdöbbentő az esemény. Különösen, hogy a Forma-1 legnagyobb nevei érintettek a tervezésben.

A Kawasaki megépítette a világ legnagyobb távirányítós helikopterét A Kawasaki szerint a K-Racer IV jóval gyorsabb lesz, mint egy hagyományos helikopter.

Nagyon furcsa balesettel indult az önvezető autóknak rendezett versenysorozat első szezonja Vigyázz, kész, fal!


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Elon Musk ismét arra utalt, hogy a Tesla repülő autót épít
Elon Musk ismét arra utalt, hogy a Tesla repülő autót épít
"Olyasmit készítünk, ami már nem is igazán autó" - mondta Musk a napokban az új Tesla Roadsterről, amit a tervek szerint még idén bemutatnak.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.