Amerika legőrültebb összeesküvés-elméletét szinte mindenhol betiltják
2020 / 10 / 08 / Pőcze Balázs
Amerika legőrültebb összeesküvés-elméletét szinte mindenhol betiltják
Sátánimádó pedofilok szűk csoportja globális gyerekkereskedelmi hálózatot üzemeltet, miközben Trump amerikai elnök ellen szervezkedik. Ez nem a hetvenharmadik Mission Impossible forgatókönyve, hanem a QAnon nevű összeesküvés-elmélet, amit az elmúlt napokban a Facebookról és az Etsyről is kitiltottak.

Amikor 2016-ban szélsőjobboldali amerikaiak azzal vádolták meg a Demokrata párt vezetőit, és elnökjelöltjét, Hillary Clintont, hogy pizzériák pincéjéből futtatnak egy pedofil szervezetet, akkor úgy tűnhetett, hogy az amerikai belpolitika különös mélypontra érkezett. De úgy tűnik, ötletből sosincs hiány, ha bizarr elméleteket kell felállítani a világ működéséről: 2017 októberében a 4chan nevű hírhedt képmegosztó platformon egy állítólagos bennfentes elkezdett állítólagosan titkos és állítólagosan igaz információkat megosztani a Trump kormány környezetéből. Ezek alapján például Soros György, Hillary Clinton és Barack Obama együtt próbálják megpuccsolni Donald Trump kormányát.


Qanon-hívők Donald Trump egyik nagygyűlésén 2018-ban (Fotó: Thomas O'Neill/NurPhoto/Getty Images)

A helyzeten nem sokat segített, hogy az elnök több mint kétszázszor vett át idézeteket QAnon követőktől a kedvenc médiumán, a Twitteren - hiába minősítette az általa irányított FBI potenciális terrorszervezetnek a QAnont. Ezek után nem meglepő, hogy a rá szavazó közel 63 millió emberből többmillióan követtek és követnek a témához kapcsolódó fórumokat, fiókokat, oldalakat a Facebookon vagy a Twitteren.

Most lett elég

A választásokhoz közeledve több platform is úgy döntött, hogy szembe száll az összeesküvés-elmélettel. A Reddit már két és fél éve elkezdte kitiltani azt, az Apple levette az alkalmazásboltjából az appjukat, tavaly a Twitter azok után döntött bizonyos fiókok felfüggesztése mellett, hogy az orosz titkosszolgálathoz kötődő felhasználók kezdtek QAnon tartalmakat posztolni. A Facebook tavasz óta tett egyre szigorúbb lépéseket, most bejelentették, hogy minden ehhez kapcsolódó oldalt, csoportot és Instagram fiókot törölnek, mert azok erőszakot szítanak, ami a platform alapelveibe ütközik. A kézműves termékekkel foglalkozó Etsy hasonló lépése már tényleg csak a hab a tortán.

Persze amennyire vadak az ezeken a fórumokon keringő őrültségek, annyira nehéz azokat tetten érni. A közösségi platformok moderációs motorjainak és szakembereinek eddigi legjelentősebb próbája lehet, hogy a folyamatosan más és más álnéven működő, van, hogy a “Mentsük meg a gyerekeket” jelszó alatt gyülekező összeesküvés-hívőket meg tudják-e találni. Ha ez nem volna elég, védekezniük kell majd a rájuk zúduló politikai harag miatt, hiszen többen azt mondják, a szólásszabadság elvét sértik meg így a tech óriások. Azt persze elfelejtik hozzátenni, hogy egy magánkézben lévő platform teljesen szabadon dönthet arról, hogy mit tűr meg, és mit nem.

(Borítókép: Rick Loomis/Getty Images)


Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.