A falakon is átlát az IVAS, az amerikai hadsereg új kiterjesztett valóság sisakja

2021 / 03 / 10 / Bobák Zsófia
A falakon is átlát az IVAS, az amerikai hadsereg új kiterjesztett valóság sisakja
A gyalogosoknak nem kell többet az életüket kockáztatni azzal, hogy kidugják a fejüket a páncélozott járművekből, a kiterjesztett valóság eszközön keresztül látják a kint zajló eseményeket.

"Ez az a futurisztikus technológia, amiről mindannyian beszéltünk és láttuk a filmekben és videojátékokban, de sosem gondoltuk volna, hogy tényleg lesz lehetőségünk harcolni vele."

- nyilatkozta John Martin, a Bradley Master Gunner (tüzérség) harmadik gyalogos egységének őrmestere a hadsereg új IVAS (Integrated Visual Augmentation System, Integrált Vizuális Kiterjesztett Rendszer) eszközéről. Az IVAS tulajdonképpen a már eddig is használatos HUD-ok (Head Up Display, fejre szerelhető kijelző) fejlesztett verziója, amely egy szemüvegben egyesíti az eddig különálló eszközöket, így a különböző kamerákból és szenzorokból érkező információk most azonnal, közvetlenül a katonák szeme előtt jelennek meg. A szemüveg, melyet már évekkel ezelőtt elkezdtek fejleszteni, a Microsoft Hololens-ének technológiáján alapszik és az információkat egy áttetsző kijelzőn jeleníti meg, így nem blokkolja a felhasználó látóterét. A kiterjesztett valóság eszközzel a gyalogosok rákapcsolódhatnak az őket szállító járművek külső oldalán elhelyezett kamerákra és a képek alapján eldönthetik, biztonságos e elhagyni a kocsit.

"A múltban, ha éppen elhagyni készültél a járművet, egy kijelzőt használhattál, ami mutatta, hogy mit lát a vezető vagy a parancsnok vagy a tüzér, esetleg periszkópon keresztül nézhettél körül, vagy megkérdezhetted a csapatot, hogy konkrétan mi történik körülöttük." - mondta Joshua Braly, a Soldier Lethality Cross Functional Team tagja -

"De alapvetően be voltál zárva a platform belsejébe és nagyon korlátozott tudással rendelkeztél a szituációról, amibe éppen besétálni készültél."

John Martinnak hasonló tapasztalatai vannak a gyalogosok életéről: "Osztagvezetőként mindig nehézséget okozott kikerülni a szorítóból, miközben azt sem tudtuk hol vagyunk, mivel különböző helyszíneken dobtak le minket. Az, hogy nem voltak információink a helyszínről, nagy kihívást jelentett, ami mindannyiunknál hibákhoz vezetett." Ezeket a hátrányokat igyekeztek legyőzni és a jobban felszerelt egységek és a gyalogság közötti technológiai szakadékot áthidalni a mostani fejlesztéssel, miután a hadsereg a 2018-ban készült Nemzeti Védelmi Stratégia jelentése alapján azonosította azokat az elmaradásokat, melyek a gyalogos közelharcok során a katonák lehetőségeit korlátozzák.

Az IVAS korai prototípusát elsősorban azoknak a katonáknak szánták, akik már elhagyták a szállítójárművet és megkezdték a hadműveletet, de a Night Vision Electronic Sensors Directorate (Éjjellátó Elektronikai Szenzoros Parancsnokság) szakemberei további applikációkat építettek a szemüvegbe, hogy a harcosok meg tudják tartani az irányítás és felügyelet lehetőségét a járműveken vagy épületeken belül is. A kocsi külsejére telepített szenzorok egyenesen a fejre szerelhető egységbe vannak becsatornázva, nem egy külön képernyőre, így olyan, mintha a felhasználók átlátnának a jármű falain és körbe tudnának nézni odakint. Arról egyelőre nem esett szó, hogy a katonák egymás kijelzőjéből származó képeket is fogják-e látni, de az, hogy mostantól mindnyájan tisztában lesznek a környezetük történéseivel, anélkül, hogy ki kellene szállniuk, vagy ki kellene nézniük a járműből, jóval nagyobb védelmet nyújt számukra ellenséges szituációban.

És nem csak a biztonságot, hanem a gyalogság gyilkoló erejét is növelheti az új technológia.

A hadsereg hozzáállása egyébként éppen egy modernebb, 21. századibb irányba változik és nem csak technológiai értelemben. Ugyan a hadseregek működése, a világ bármely pontján, mindig is a parancsok feltétlen teljesítésén alapultak, de úgy tűnik, manapság már kevésbé jellemző, hogy a katonák szempontjait figyelmen kívül hagynák. A vezetés is felismerte, hogy amennyiben azt szeretnék, hogy a katonák használjanak is egy nekik fejlesztett terméket, ahhoz magukat a felhasználókat kell megkérdezni róla, mire van pontosan szükségük. Ebben az esetben ez azt jelenti, hogy a prototípus működését szimulált bevetés közben vizsgáztatják, melynek előzetes fázisa már 2019-ben megkezdődött, most pedig az SBCT (Stryker Brigade Combat Team) és a harmadik gyalogság tagjai Stryker és Bradley harckocsikon tesztelték az eszközt kameráit, kommunikációs lehetőségeit és azt, hogy viselése mennyire nehezíti meg a járműből való kiszállást és beszállást. A visszajelzések alapján fognak tovább módosítani a szemüvegen, de már most pozitív tapasztalatokról számoltak be a gyalogság tagjai.

A prototípust szeretnék minél előbb használható termékké alakítani és megkezdeni a sorozatgyártást, ugyanis nem csak bevetéseken fogják alkalmazni, hanem tréningező eszközként is. A végső formája addig még változik, ugyanis integrálni fogják éjjellátó, hőérzékelő és nyelveket élőben fordító funkcióval is. Előreláthatólag már idén júliusban megkezdődnek a hadműveleti tesztek, év végéig pedig több mint 40 000 IVAS-t szeretnének munkába állítani. "Tény, hogy nem fogunk annyi srácot elveszíteni, mert mindenki látni fogja és követheti ugyanazokat az információkat. A lehetőségei és képességei ennek a technológiának végtelenek." - mondta Martin, aki szerint az eszköz drasztikusan fogja megváltoztatni a hadsereg harcmodorát.

(Forrás/Fotó: DVIDS, Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának (DoD) vizuális információjának megjelenése nem jelenti vagy alkotja a DoD jóváhagyását)

Ez is érdekelhet:

Az amerikai hadsereg telepatává alakítaná a katonáit A cél a teljes gondolati úton történő kommunikáció a katona agya és a számítógép között.
Az amerikai hadsereg olyan lézerfegyvert épít, ami egymilliószor erősebb, mint az eddigiek A Tactial Ultrashort Pulse Laser működését tekintve olyan, mint egy gépfegyver, és valósággal elpárologtatja a célpontot.
Az amerikai hadsereg új éjjellátója nem csak egy szemüveg, hanem egy harcokra edzett okos-eszköz Hamarosan mindaz a segítség, kijelző és extra megoldás, melyeket a videójátékokban már megszokhattunk, de eddig egy cseppet sem tűntek valóságosnak, egy egyszerű gyalogosnak is rendelkezésére állnak majd, és példátlan csapásmérési lehetőségekkel ruházzák őt fel.


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Most lehet vége a vadnyugatnak az AI-cégeknél
Most lehet vége a vadnyugatnak az AI-cégeknél
Eddig viszonylag szabadon vadászhattak össze maguknak adatokat az internetről, most egy huszárvágással akadályozná meg ezt egy infrastruktúra-szolgáltató.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.