A Perth-től több mint ezer kilométerre északkeletre fekvő ausztrál városka, Wittenoom az előző évszázad első felében épült, hogy a helyi azbesztbánya dolgozóinak és családjainak nyújtson otthont. A helyszínen kék azbesztet bányásztak, melyre először 1917-ben bukkantak a vállalatok, az ötvenes évekre pedig már húszezren költöztek a környékre, hogy az akkora felvirágzó üzletet és a kitermelési munkát segítsék. Wittenoom aranykora azonban nem tartott sokáig.

A hatvanas években az azbeszt ára csökkenni kezdett és, mivel már nem érte meg a kiadásokat az üzemeltetése, a bányát 1966-ban bezárták. De nem ez volt az egyetlen oka annak, hogy leállították a termelést, lappangott egy sokkal súlyosabb ok is a történtek mögött: az azbesztmérgezés elkezdte szedni az áldozatait a környéken. Ahogy azt később Dr. Jim McNulty, az angliai praxisából a helyszínre érkező tüdőspecialista elmondta (PDF) , a repülőgépről leszállva szörnyű állapotokat talált: az azbesztpor szabadon szállt a levegőben és minden alkalommal, mikor egy jármű végighajtott az utakon, újabb részecskék kavarodtak fel és rakódtak le mindenfelé, mivel az utcák a kitermelésből származó salakkal voltak fedve. Emiatt nem csak a bánya munkásai, hanem a város összes lakója szívta a szennyezett levegőt, ami elől nem volt menekvés.

Az orvos leírása szerint a bánya mélyén az emberek néha alig egy méter magas járatokban dolgoztak, folyamatosan görnyedve, miközben a látásukat időről időre elhomályosította a felszálló nagy mennyiségű por. A por bent is és kint is nagy problémát okozott, mivel a bentről eltávolított por nagy részét egyszerűen kiszórták a fűre, majd később vászonzsákokban szállították el, amelyeknek emelgetése során az anyag könnyen kiszabadult és újra a levegőbe került. A mérések során, melyet nehezen lehetett kivitelezni az eltömődő mérőeszközök miatt, köbcentiméterenként nagyjából 300 részecskét találtak. A szennyezés mértékét részben lehetett volna csökkenteni, ha több vizet használtak volna a por eltakarítására, de vízből Ausztrália azon részén nem állt sok rendelkezésre és az ásványok felvásárlói egyébként sem szerették a túlságosan elázott terméket.

McNulty több alkalommal is figyelmeztette a bányát üzemeltető Gyarmati Cukorfinomító Társaság embereit a komoly egészségügyi veszélyekre,

de ők nem tettek lépéseket az üggyel kapcsolatban.

De miért is olyan veszélyes az azbeszt?

Az azbeszt ásvány magnéziumot és szilíciumot tartalmazó szálas szerkezetű rétegszilikát, amely a rétegek mentén nagyon könnyen hasad és sok olyan rendkívül előnyös tulajdonsággal rendelkezik, ami miatt a belőle készült termékek keresetté váltak. Elsősorban jó hőszigetelő, ellenálló a tűzzel és a maró hatású anyagokkal szemben, nem vezeti az elektromos áramot, hajlékony és rugalmas is, vagyis kiváló építési alapanyag. Az azbesztet tetőfedő palákhoz, hőszigetelő rétegekhez, autók fékbetétjeihez és még számtalan más módon felhasználták az emberek az évek során, mire kiderült, hogy az előnyök nem igazán kompenzálnak egyetlen nagy hátrányáért, a tüdőre végzetes hatásáért.

A kis méretű azbesztrostok ugyanis belélegezve megkapaszkodnak a tüdőben,

ahonnan, mivel nem oldódnak fel a környező folyadékokban, az idegen anyagok eltávolítását végző makrofág sejtek sem tudják kitessékelni őket a Microanalysis Australia kutatólaboratórium leírása szerint. A folytonos mikroszkopikus sebeket okozó szálak miatt végül gyakran rákos elváltozások alakulnak ki, többek között azbesztózis vagy mezotelióma formájában. A betegségekre nincs gyógymód, de ami a legnagyobb probléma, hogy a lappangási ideje nagyon hosszú, gyakran évtizedek telnek el a káros anyaggal való fertőzéstől a megbetegedésig.

Az azbeszt elsősorban akkor jelent veszélyt, ha a belőle készült termék már elkezd szétmállani, repedezni, illetve bontás során is fokozott a kockázat.

Az azbesztbányákban azonban egyértelműen jelen volt és mérgezett az anyag, de az ötvenes években még nem sokat törődtek ezzel. Wittenoom bányáját végül 1966-ban zárták be, de eddigre a lakosok számára már késő volt, nem csak a felnőttek, hanem a gyerekek is belélegezték a port, aminek a hatása csak később jelentkezett. A lakókat elkezdték kitelepíteni, 2007-ben elvették városi státuszát és letörölték a térképről is. Az áramot 2006-ban kapcsolták le, ekkorra már csak nyolc lakó élt a szellemvárosban. Az állam felvásárolta a maradék telkeket, így 2019-re már csak három kitartó lakója maradt Wittenoomnak, akik nem voltak hajlandóak távozni. Egyikük, Mario Hartmann generátorokkal biztosította az áramot és saját építésű pumpákkal a vizet, és végül év végére egyedül maradt a településen, ő lett hivatalosan Wittenoom utolsó lakója.

A helyszínen táblák figyelmeztetnek a veszélyre, de ennek ellenére minden évben rengeteg turista keresi fel az elhagyatott helyet, ahol a régi házak még mindig állnak. Az állam vezetése az ABC News augusztusi hírei szerint éppen egy törvénytervezet elfogadására vár, amely lehetőséget adna rá, hogy megszerezzék a maradék telkeket, kompenzálják a tulajdonosokat és elkezdjék a lebontást és takarítást a környéken, de amíg marad bármiféle látnivaló a helyszínen, addig valószínűleg az utazók sem maradnak távol a hírhedt várostól.

A wittenoomi bánya egykori munkásai és a város lakói közül (20 000 ember) nagyjából 2000-en haltak meg azbeszttel kapcsolatos betegségekben az Ausztrál Azbeszt Betegségek Társaságának adatai szerint. Az állam vezetősége egy jelentésben a bhopali és csernobili katasztrófához hasonló mértékű egészségügyi tragédiának nevezte a városban történeteket, amely Tony Buti, a nyugat-ausztrál kormány tagjának elmondása szerint a környéket a déli-félteke legszennyezettebb régiójává tette.

(Fotó: Wikimedia Commons, Pixnio, Asbestos Deseases, Getty Images/The Sydney Morning Herald: a nyitóképen az osztrák utazó, Walter Prummer látható napozás közben, aki 15 éven át minden nyáron Wittenoomban vakációzott)

További cikkek a témában:

Most már tudjuk, miként hatott a csernobili atomerőmű-baleset a túlélők leszármazottaira Az eddigi legnagyobb kutatás zárult le azzal kapcsolatban, hogy a sugárzásnak kitett személyek később született gyerekeinek génjeit károsítja-e a radioaktivitás.
Évekkel a tünetek megjelenése előtt képes kimutatni a rákos elváltozásokat egy új eljárás A kínai kutatók által kifejlesztett PanSeer teszt már négy évvel a tünetek megjelenése előtt képes kimutatni a rosszindulatú daganatok megjelenésére utaló jeleket, és az eddigi kísérletek szerint 95%-os megbízhatósággal működik.
Miért veszélyes nyáron is a szén-monoxid-mérgezés, és miként lehet ezt megelőzni? A szén-monoxidot sokan a fűtési szezonban tartják csak veszélyesnek, pedig mint azt több baleset, vagy akár tragédia is mutatja, ez a gáz nyáron is fenyegetést jelent. Mi ennek az oka, és milyen óvintézkedéseket érdemes tenni?