Az Amazon talán azért cserélte le az új ikonját, mert az túlságosan emlékeztetett egy önelégült Adolf Hitler-mosolyra
2021 / 03 / 03 / Felkai Ádám
Az Amazon talán azért cserélte le az új ikonját, mert az túlságosan emlékeztetett egy önelégült Adolf Hitler-mosolyra
Az Amazon 2021 elején állt elő az új mobiltelefonos ikonnal, de gyorsan le is cserélte azt. A valószínűsíthető ok? Túlságosan hasonlít egy ismert diktátor gonosz mosolyára.

2021-ben az Amazon telefonos applikációihoz rendelt ikon öt év után alapos dizájnátszabáson esett át: eltűnt a bevásárlókosár, és a féloldalas „Amazon-mosoly” (amit az angolszász nyelvterületen eddig is „smirk”-ként, tehát önelégült mosolyként emlegettek) egy kartondobozra került, amely felett egy darabka, feltépett kék ragasztószalagcsík is látható immár. Az elképzelés egyszerű: a mosoly maga utal az örömre, amit afölött érzünk, hogy végre megkaptuk a jellegzetes kartondobozban (erre utal a mosoly háttere) érkező cuccunkat, de egyben egy nyilat is ábrázol, amely célirányosságot, illetve minden egyéb jót jelképez, amit a nyilak szoktak. A feltépett, kék ragtapasz pedig továbbegyértelműsíti ezt a képet immár a csomag türelmetlen felbontását szimbolizálva. Az új ikon első körben az Egyesült Királyságban, Spanyolországban, Olaszországban, valamint Hollandiában váltotta a régit az iOS készülékeken januárban, amit február végén követett az ikon világpremierje. Android készülékeken pedig március elsején jelent meg az új ikon. Ugyanakkor a most szóban forgó ikon csak bizonyos országokban volt elérhető, és a világpremier előtt az Amazon az eredeti dizájnon több változást is eszközölt a felhasználói visszajelzések függvényében.

Sajnos azonban a ragasztószalagcsík eléggé hasonlít egy keskeny bajuszra, ami az említett, önelégült Amazon-mosollyal együtt a közösségi médiában többeket is Adolf Hitler arcának alsó részére emlékeztetett. Persze nem csak a német diktátor rendelkezett ilyen arcszőrzettel, de ahogy azt Dan Stark, a Furcsa páros című zsarukomédia egyik nyomozója, egyben bajuszszakértője is elmondta: Hitler azért eléggé kinyírta ezt a fazont. A két logót – a régit, valamint az újat – a lenti tweetben lehet megnézni:

Szaporodtak is hitleres ráeszmélések szerte a közösségi médiában: a lenti tweetben például az írtja a felhasználó, hogy amikor a szülei, akik rendszeresen használják az Amazon applikációját, az új ikon miatt már nem találták meg az appot, akkor azt tanácsolta nekik, hogy csak keressék meg a kartondoboz-Hitlert.

Idővel pedig – ahogy tehát arról fentebb szó volt – Jeff Bezos vállalata megpróbálta az ikont hitlerteleníteni azzal a módszerrel, hogy a ragtapasz csík kevésbé emlékeztessen egy bajuszra, és a világ legtöbb részére már ez jutott el.

Egy dolog tehát világos: az Amazon lecserélte az ikont, ebből viszont nem feltétlen következik, hogy erre a hitleres visszajelzések miatt került sor (amelyek egyébként inkább csináltak viccet az ügyből, mint szörnyülködtek). A Snopes megpróbált utánajárni a dolognak, és megkérdezték egyenesen a vállalatot ezzel kapcsolatban, és a levélváltásból annyi derült ki – amennyit fentebb már elspoilereztem –, hogy az ikont a felhasználói visszajelzések miatt módosították. A vállalat szóvivője azt azonban már nem részletezte, hogy ezen visszajelzések közül a Hitler bajusz-kommentek pontosan mennyire befolyásolták a dizájn újragondolását.

Miért lát az emberi agy minden élettelen tárgyba arcot? Pareidoliának nevezzük azt a jelenséget, amikor olyan is dolgoknak látni véljük az arcát, amelyeknek valójában nincs. Kutatók most annak jártak utána, hogy vajon milyen agyi folyamatok vezetnek el ehhez.

Összességében tehát nem jelenthető ki biztosan, hogy mi állt a döntés hátterében (de azért ha nagy összegben kellene fogadni, tudnám, hogy melyik eshetőséget játsszam meg), ám az tény, hogy a dizájn annyiban tényleg nem lett átgondolva, hogy ha egy szájszerű valami fölé helyezünk egy egyszerűbb formát, azt előbb-utóbb valaki vagy orrnak vagy bajusznak fogja nézni, mivel az emberi agy a pareidolia néven ismert jelenség miatt (erről fentebbi cikkünkben lehet olvasni) előbb lát arcot egy élettelen tárgyba vagy ikonba, mint egy feltépett kartondobozt.

(Címlapkép/nyitókép: Flickr/Matthew Oliphant)

További cikkek a Rakétán:

Egy elrontott világháborús harci repülőtől az okostelefonig: így született meg a dizájn alapelve A B-17 Flying Fortess a világháború egyik legmeghatározóbb harci gépe lett. Ám rejtélyes módon a pilóták rengetegszer szenvedtek vele balesetet. Csak a háború után derült ki, hogy a hiba nem a gépben volt és nem is az emberben, hanem abban, ahogy gép és ember viszonyáról addig gondolkoztak.

Ezért félt még Adolf Hitler is az atombombától Fel lehet-e perzselni egy atombombával a Föld légkörét? - ez a kérdés foglalkoztatta a Manhattan Project tudósait az első kísérleti robbantás előtt.

Hitler esete a margarinnal Mi köti össze a németek világhódító terveit, a náci Németország Déli-sarki expedícióját és a Közép-Atlanti-hátság felfedezését? Nem kell tovább találgatni: a megfejtés az ínycsiklandó bálna-margarin.


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.