Éppen tíz évvel ezelőtt történt a japán Fukushima Daiichi atomerőmű szörnyű katasztrófája, melyet egy földrengés és az azt követő szökőár okozott, előidézve ezzel a legsúlyosabb atombalesetet az 1986-os csernobili katasztrófa óta.
A baleset a lehető legrosszabbkor történt az iparág számára. A viszonylag eseménytelen és talán optimizmussal jellemezhető időszakban az atomerőműveknek nagy szerepet szántak a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésében. A baleset aláásta ezt a bizalmat a nukleáris infrastruktúrában, sőt viszonylagos váratlansága és a rendszereinek összetettsége felvetette annak kérdését is, hogy egyáltalán alkalmas-e a technológia arra, hogy valaha biztonságossá váljon.
Számos tudós tekinti elkerülhetetlen választásnak az atomenergiát, de a környezeti és társadalmi aggályok is számottevőek. A klímaváltozással foglalkozó kormányközi testület (Intergovernmental Panel on Climate Change), miközben a 2018-as globális felmelegedésről szóló különjelentésében hangsúlyozta az atomenergia szerepét a globális klímaváltozás elleni küzdelemben, döntőnek nevezte, hogy a nyilvánosság elfogadja-e azt.
Az atomenergia ipar főképp biztonsági kihívásokkal küzd és ezek jelentősen képesek megnövelni a működtetésének költségeit is. Azok a fejlesztések és innovációk, melyek megoldhatják a problémákat csak a 21. század ötvenes éveire állnak majd rendelkezésre, de addigra az olyan sokkal zöldebb technológiák mint a nap- és a szélenergia valamint a hőtárolás, lefedhetik az energetikai piacot.
Ha mindez nem lenne elég, az iparágat az a vád is éri, hogy működése átláthatatlan, méltánytalan, és igazságtalan módszerekkel befolyásol fontos technológiai és politikai döntéseket. A nyilvánosság rosszallása és a működése során előálló, már említett környezeti kockázat és magas költségek így komolyan beleszólhatnak a jövőjébe.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség az 1970-es években még úgy becsülte, hogy 1990-ig az atomenergia 430 gigawatt villamos energiát termel majd évente, ami a világon összesen megtermelt villamos energia 12 százaléka lett volna, 2000-re pedig ezt az értéket 15 százalékra várták. 1999-re ennek nagyjából az egyharmada valósult meg, 308,6 gigawatt kapacitással, de a növekedés töretlen maradt 2010-ig, amikor is bekövetkezett a fukushimai katasztrófa.
A baleset sok országban leépítési hullámot indított, négy hónappal az események után a német parlament az atomenergia teljes kivezetéséről határozott 2022-ig, és Svájc követte a példát, nekilátva öt atomreaktoruk leszerelésének. Japánban a következmények 54-ből 12 reaktor végleges-, 24 ideiglenes bezárását jelentették.
Ma 50 atomerőművet építenek 16 országban, ebből 16-ot Kínában. A nukleáris ipar helyzetének világjelentése (World Nuclear Industry Status Report) szerint 2021 február végéig 414 atomreaktor működött 32 országban, a világ áramellátásának 10,3 százalékát termelve meg. A WNISR úgy látja, hogy az iparág nagyrészt stagnál.
Mások, másutt az atomenergia új technológiáiban látják a klímaváltozás megoldásának eszközét, például a kis moduláris reaktorokban (SMR), melyek kevesebb mint 300 megawatt villamos energiát termelnek (ez nagyjából 200 ezer otthon energiaellátására elég az USA-ban). Már a puszta méretük csökkenti a komolyabb katasztrófa lehetőségét, és nem is vészesen drágák. Ahogy mi is megírtuk, az USA Oregon államában található NuScale elsőként kapta meg a végső biztonsági értékelést még 2020-ban, az első üzem pedig Idahoban jöhet létre 2030-ig.
(Forrás: ScientificAmerican Kép: Unsplash)