A kevesek által ismert kütyüről a Map Happenings közölt egy érdekfeszítő cikket, amiből kiderül, hogy hogyan is működött az akkor ezernégyszáz, mai értéken négyezer dollárba, azaz közel másfélmillió forintba kerülő Etak. A megjelenésekor, 1985-ben a GPS technológia polgári használatát már beígérték ugyan, de még nem volt elérhető, csak katonák számára. 1983-ban ugyanis egy szovjet elfogó vadászgép lelőtt egy New Yorkból Szöulba tartó utasszállítót, miután az tiltott területre tévedt. Mivel a hibát navigációs problémák okozták, Ronald Reagan amerikai elnök úgy rendelkezett, hogy az addig katonai célokra fejlesztett GPS-t, amint eléggé fejletté válik, elérhetővé kell tenni a civil felhasználók számára is. Ám erre még várni kellett, így az ötletgazdáknak más megoldást kellett találniuk.
A mai szemmel már-már újra vonzó, retrofuturisztikus, fekete alapon zöld képernyőjű, kétoldalt hat-hat gombbal felszerelt kütyü GPS nélkül határozta meg, hogy merre tart.
A választott módszer a "dead reckoning", azaz a közvetett becslés volt - ennek a lényege, hogy ha tudom, hogy honnan indulok, milyen irányba és milyen gyorsan haladok, akkor azt is tudnom kell, hogy épp merre járok. A fejlesztők azonban tisztában voltak azzal, hogy ez a technológia annál kevésbé precíz, minél messzebbre utazunk. Így aztán egy elektronikus térképen figyelték, hogy hol kell járnia az autónak, és ezt minden kanyarban ellenőrizték is - amikor az autó befordult, a helyzetét a legközelebbi sarokhoz igazították. Emellett egy sor érdekes újdonságot is bevezettek, például az autó irányával együtt forgó térképet vagy épp a címalapú keresőt - amihez a kétoldalt lévő gombokat kellett használni, azokkal lehetett lépdelni az ábécében. Igaz, útvonalat tervezni még nem tudott az eszköz, de így is forradalmi hatása lehetett.
Mindehhez szükség volt a hátsó ablakba épített iránytűre, a zenei kazettákat lejátszó magnóknál negyvenszer gyorsabban működő, speciális magnóra, valamint egy fém dobozra a csomagtartóban, ami a processzort és az alaplapot tartalmazta. Illetve egy tapasztalt szerelőre, nagyjából négy órán keresztül. És persze némi helyre a kesztyűtartóban, hiszen valahol tárolni kellett a kazettákat is - San Francisco környéke például hatra fért rá. Aki kíváncsi a kütyü további izgalmas részleteire, például hogy hogyan küzdötte le az emelkedők okozta mérési pontatlanságokat, az angolul el tudja olvasni a Map Happenings írását.
(Fotó: Etak)