Ekkor a területet szén-dioxid jégsapkák borítják, majd ahogy a napsütés visszatér, a képen látható pókok is feltűnnek – olvasható a NASA honlapján. Talán többek nevében mondhatjuk, hogy sajnos nem tényleges, marsi pókokról van szó, hanem úgynevezett araneiform (pókszerű) talajmintáról. Ezek a fura halmok akkor keletkeznek, amikor a jégkéreg alatti, jeges halmazállapotú szén-dioxid felmelegszik, és párologni kezd. Ez egy olyan, az adott évszakra jellemző folyamat, amellyel bolygónkon nem találkozhatunk, de a leginkább a száraz jég viselkedésére hasonlóra kell gondolnunk: tehát a jég egyből párologni kezd, és kihagyja a köztes, folyékony halmazállapotot. A gáz halmazállapotú szén-dioxid azonban nem tud rögtön előtörni, hanem mintegy „beszorul” a jeges felszín alá, aztán csak gyűlik és gyűlik, ahogy mind több szén-dioxid melegszik fel. A nyomás végül eléri azt a mértéket, amikor képes kirobbanni (némi anyaggal együtt) a jég alól, és a szén-dioxid a légkörbe távozik. A szublimált szén-dioxid után maradnak tehát vissza ezek a pókszerű alakok.

Mindez azonban eddig csak egy évtizedes hipotézis volt, most azonban a dublini Trinity College kutatói az angol Durham University-vel és a brit Open Uniersity-val közösen ezt formálódási folyamatot a gyakorlatban is bebizonyították – számol be róla a The Irish Times.

A kutatáshoz először egy Londonon kívüli laborban szimulálták a marsi légkört – ez az úgynevezett Open University Mars Simulation Chamber. A tudósok szén-dioxid jégtömbökbe lyukakat fúrtak, majd ezeket lelógatták olyasmi markolókarmokkal, mint amilyeneket például a játéktermekben is láthatunk (ezek emelnek ki – vagy pontosabban nem emelnek mindenféle plüss mütyürt egy üveglap mögött). Ezt követően csökkentették a kamrában a nyomást, hogy az megfeleljen a marsi atmoszféra nyomásának (6 mbar), majd a CO2 tömböket ráengedték a talajra. A kutatók az úgynevezett Leidenfrost-hatást használták ki. Ez utóbbi azt jelenti, hogy egy folyadékcsepp körül jelentősen melegebb környezetben gőzréteg alakul ki, amely lassítja a hevülést, és ezért a párolgást is. A jelenség a mindennapi életben is megfigyelhető, például egy forró fémlapra ejtett vízcsepp ezért „táncol” hosszú ideig, mielőtt elpárologna.

Amikor tehát a tömb elérte a melegebb, homokos talajt, megjelent egyből ez a gázréteg: a szén-dioxid ugyanis rögtön gázzá alakult az érintett felszín körül, és a középre fúrt lyukon keresztül anyag spriccelt szét gejzírként. Ezt követően, miután a tömböket felemelték, a felszínen hátramaradt minták nagyon hasonlítottak a marsi pókokra. Ez tehát az első, empirikus bizonyítéka az egy évtizede elfogadott Kieffer-hipotézisnek, mely a marsi pókok kialakulását magyarázza, mivel a jelenséget közvetlenül természetesen sosem sikerült a Mars felszínén megvizsgálni. Mindez azért is hasznos, mert így közelebb jutottunk ahhoz, hogy a bolygó felszínformálódását megérthessük. Csak az űrhorror zsánerének a rajongói szomorkodhatnak kicsit.

(Kép: NASA/JPL-Caltech/Univ. of Arizona)

További cikkek a Rakétán:

Így sző hálót egy pók a Nemzetközi Űrállomáson Már többször is felvitettek pókokat a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére, hogy megfigyeljék, miként szövik a hálóikat nullgravitációs környezetben. Kiderült, hogy a háló szerkezete megváltozott a várakozásoknak megfelelően, ám nem minden esetben. De miért nem?

Hatalmas mennyiségű megkötött víz lehet a Mars felszíne alatt Egy friss kutatás eredményei szerint akár az Atlanti-óceán vízmennyiségének a fele is ott pihenhet a marsi kőzetekben.

Ezek a legégetőbb problémák, melyeket meg kell oldani ahhoz, hogy a Marsra menjünk Az emberiség egyre inkább a Mars irányába kacsingat, de mielőtt odajutnánk, rengeteg problémát meg kell oldani. Ezekből gyűjtöttük össze a legégetőbbeket.