Az OpenAI elnöke szerint hamarosan az MI biztosíthat évi négymillió forintnyi alapjövedelmet mindenkinek

2021 / 03 / 23 / Justin Viktor
Az OpenAI elnöke szerint hamarosan az MI biztosíthat évi négymillió forintnyi alapjövedelmet mindenkinek
A mesterséges intelligenciával felruházott robotok és alkalmazások nemhogy nem veszik el a munkahelyeinket, de a technológia világának egyik legendája, Sam Altman szerint egyenesen mesés alapjövedelmet biztosíthatnak majd az USA felnőtt lakosságának.

10 év és rá sem ismerni a világra

Altman azt állítja, hogy a mesterséges intelligencia elterjedésének jótékony hatására, tíz év múlva az Egyesült Államok minden felnőtt lakosának évente 13,500 dollárt (4,1 millió forint) lehet majd kifizetni.

Altman, a San Francisco-i székhelyű, mesterséges intelligencia fejlesztéssel foglalkozó nonprofit OpenAI vállalat társalapítója és elnöke. “Az OpenAI-nál végzett munkám minden nap emlékeztet arra a hatalmas a társadalmi-gazdasági változásra, mely hamarabb bekövetkezik, mint azt a legtöbb ember hiszi” - tette közzé tanulmányában. „A gondolkodni és tanulni képes szoftverek egyre többet vesznek majd át az emberek által ma végzett munkákból.” 

Altman szerint olyan horderejű változások jönnek, mint az emberiség által eddig megtapasztalt mezőgazdasági-, ipari-, és számítástechnikai-forradalmak.

“Az MI-forradalom és a következő 100 évben elért technológiai fejlődés jóval nagyobb dolog lesz, mint az összes, amit a tűz első ellenőrzése és a kerék feltalálása óta tettünk. Ha a kormány és a közpolitika nem alkalmazkodik ennek megfelelően, az emberek többségének rosszabb lesz a sora, mint ma” - írta Altman.

Újratervezett újraelosztás

“Ha azonban a kormányzatok összegyűjtik és újraosztják az AI által létrehozott vagyont, akkor az AI exponenciális termelékenységnövekedése segíthet sokkal kevésbé megosztottá tenni a jövő társadalmát, és mindenki számára lehetővé teheti, hogy részt vegyen annak nyereségében”

Altman vázolja a rövid-, és a középtávon várható változásokat. Öt éven belül jogi és orvosi tanácsokat nyújtó mesterséges intelligenciát jósol, 10 éven belül pedig a futószalag mentén végzett emberi munka eltűnését és szerinte az ember melletti társas szerepet is kaphat majd a gépi intelligencia, talán éppen úgy, ahogy a Black Mirror című fikciós sorozatban ábrázolták a készítők.

“Az ezt követő évtizedekben az MI szinte mindent megtehet majd, beleértve az új tudományos felfedezéseket is, melyek kibővítik a "mindenről" alkotott fogalmainkat is. A fejlődés ütemének felgyorsulásával az MI fenomenális gazdagságot hoz majd létre, ugyanakkor a munkaerő ára a „nulla felé esik".

Techno-utópia

„Utópisztikusnak tűnik, de ez olyan valami, amire a technológia képes, és bizonyos esetekben már be is következett. Képzeljünk el egy olyan világot, ahol évtizedek óta mindennek az ára - a lakhatásé, az oktatásé, az élelmiszeré, a ruházaté, stb. - kétévente feleződik. Ebben a jövőben, ahol a vagyon a vállalatoktól és a földből származik, a kormányoknak a tőkét kell megadóztatniuk, nem a munkaerőt, és ezeket az adókat el kell osztani az állampolgárok között” - írta Altman.

Altman az adóztatásra konkrét javaslatot is megfogalmazott, az American Equity Fund képében, mely a kellően nagy vállalatokat piaci értékük 2,5 százalékának mértékében vállalati részvények formájában, és az összes föld értékének 2,5 százalékának értékében dollár formájában adóztatná. Az egymilliárd dolláros vagy annál nagyobb éves bevételű magáncégeket is megadóztatnák, amit azok készpénzben fizethetnének.

“Az osztalék sokkal nagyobb lehet, ha az AI felgyorsítja a növekedést, de még ha nem is, a 13,500 dollárnak sokkal nagyobb vásárlóereje lesz, mint ma, mert a technológia jelentősen csökkenti majd az áruk és szolgáltatások költségeit” - írta Altman. ″És ez a tényleges vásárlóerő drámai módon emelkedni fog minden évben.”

Musk is így gondolja

Aki szerint Altman csupán valamiféle kommunista lázálmot fogalmazott meg, jól teszi, ha elolvassa Elon Musk nyilatkozatát, aki hasonló jövőt vázolt:

“Nagyon jó esély van arra, hogy az automatizálás miatt univerzális alapjövedelemmel, vagy valami hasonlóval végezzük. Igen, nem vagyok biztos benne, mi mást tehetne még valaki. Azt hiszem, ez történik majd.”

Musk is ott volt az OpenAI alapítói között, de 2018-ban otthagyta az igazgatóságot arra hivatkozva, hogy a Tesla MI-vállalattá vált, az autókhoz kifejlesztett önvezető képesség okán.

“A jövőbeli változások megállíthatatlanok. Ha befogadjuk és megtervezzük őket, felhasználhatjuk egy sokkal igazságosabb, boldogabb és virágzóbb társadalom létrehozására. A jövő szinte elképzelhetetlenül nagyszerű lehet” - zárta gondolatait Altman.

(Forrás: Samaltman.com Kép: Usnaplash, Pexels)

Ez is érdekelhet:

Rádiószkennerrel azonosítja érzelmeinket egy mesterséges intelligencia Ha például rossz a hangulatunk vagy idegeskedünk, az okostelefonunk  okoshangszórónkkal karöltve talán kedélyjavító, vagy esetleg megnyugtató zenét játszhat nekünk.

A mesterséges intelligencia szerepjátékkal tanul célokat kitűzni Az olyan mesterséges intelligencia eszközök, mint a GPT-3 felhasználhatók hangulatelemzéshez, nyelvfelismeréshez és meggyőző módon utánozhatják az emberi írást. Alapvetően azonban csak mintákat tanulnak és közben nem értik, hogy valójában mit csinálnak.  

Mesterséges intelligencia írt cikket a The Guardianbe. Áttörés vagy csak túlzó hype? Szeptember nyolcadikán bejárta a világsajtót egy cikk, melyet a brit The Guardian közölt. Ebben, a történelemben először, egy mesterséges intelligencia köszöntötte az emberiséget, és megpróbált mindenkit megnyugtatni békés szándékai felől. Ez legalábbis a történtek populáris olvasata, de mi vajon a valóság?


 


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Milyen távolságból nézzük a mobiltelefon kijelzőjét, hogy ne legyen baja a szemünknek?
Milyen távolságból nézzük a mobiltelefon kijelzőjét, hogy ne legyen baja a szemünknek?
Az okostelefonok viszonylag apró képernyőjének állandó nézegetése különféle látási problémákhoz vezethet, az enyhébb szemkifáradástól a rövidlátásig. A problémák elkerülésében az is segíthet, ha az eszközt megfelelő távolságba tartjuk magunktól.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.