Az USA második legnagyobb városában is megjelentek az önvezető taxik

2024 / 03 / 23 / Bobák Áron
Az USA második legnagyobb városában is megjelentek az önvezető taxik
A Waymo Phoenix és San Francisco után Los Angelesben is elindította a sofőr nélküli taxiszolgáltatását.

"Az önvezető autózás egyszer az elképzelhetetlen jövő volt, ma viszont már hetente több tízezer ember számára a közlekedés egyik lehetséges módja" - ezekkel a szavakkal jelentette be Tekedra Mawakana, a Waymo társvezérigazgatója, hogy Phoenix és San Francisco után Los Angelesben is elindul az önvezető taxiszolgáltatásuk. Ahogy az az Alphabet leányvállalatára jellemző, az átalakított Jaguar I-Pace-ek az USA második legnagyobb városában is fokozatosan fognak megjelenni: a szolgáltatás első körben a Santa Monicától Beverly Hillsen és Hollywood déli részén keresztül a belvárosig terjedő, mintegy 163 négyzetkilométeres területen lesz elérhető, ahol kevesebb mint 50 önvezető autó szállítja majd az utasokat. Összehasonlításképpen a Waymónak San Franciscóban jelenleg már több mint 250 autója üzemel ennél kisebb, nagyjából 120 négyzetkilométeres területen.

A Waymo One március 15-től vált elérhetővé Los Angelesben, amit a lakosok egyelőre ingyenesen vehetnek igénybe, de mivel az Alphabet leányvállalata már a Kaliforniai Közüzemi Bizottság jóváhagyását is megkapta, így csak hetek kérdése, hogy a szolgáltatás fizetőssé váljon. Bár a Waymo konkrét tarifákat még nem közölt, a The New York Times értesülései szerint a szolgáltatás ára az Uber és Lyft tarifáival fog vetekedni, ami a San Franciscói tapasztalatok alapján nem is alaptalan: a Daily Dot szerint az Uber mérföldenként nagyjából 3,5 dollárba kerül a kaliforniai városban, míg az Autoweek szerzője mérföldenként 3,7-3,8 dollárt fizetett a Waymo One-nal való utazásért - ám mivel a robottaxi értelemszerűen nem kér borravalót, így valójában a Waymo szolgáltatása ugyanannyiba, vagy akár kevesebbe is kerül, mint az utazásmegosztó szolgáltatások.

Bár taxiszolgáltatásként csak most indult el, a Waymo autói nem számítanak ismeretlen látványnak Los Angelesben, hiszen a cég már egy éve teszteli az autókat a város útjain, ahol az elmúlt öt hónapban több mint 15 ezer utazást bonyolítottak le. a Waymo autonóm I-Pace-ei Los Angeleshez hasonlóan már a texasi Austin útjain is megjelentek: itt a cég jelenleg egy több mint 110 négyzetkilométeres területen teszteli az autókat, mielőtt - a tervek szerint még szintén az idei évben - elindítanák a fizetős taxiszolgáltatást.

(Borítókép: Allen J. Schaben / Los Angeles Times via Getty Images)

Hétszer kevesebb, sérüléssel járó ütközésben vesznek részt az önvezető autók, mint a hús-vér sofőrök A Google-höz tartozó Waymo részletes tanulmányt közölt hétmillió, emberi segítség nélkül levezetett mérföld után.


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Ez a kis droid lehet a kiszállítás jövője
Ez a kis droid lehet a kiszállítás jövője
A Zip és a Droid együtt végzik a munkát, hogy mindenkihez időben eljusson a megrendelt áru.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.