Az utolsó pillanatban próbálják kimenteni az országból az afgán robotépítő lányokat

2021 / 08 / 17 / Bobák Áron
Az utolsó pillanatban próbálják kimenteni az országból az afgán robotépítő lányokat
A tálibok vasárnap elérték az ország fővárosát, Kabult, sokan pedig attól tartanak, hogy a 2001-ben elűzött nacionalista katonai szervezet visszatérésével a nők jogai ismét erősen csorbulni fognak az országban. Már vannak is erre utaló jelek.

A hatalomátvétel érzékenyen érintheti az “Afghan Dreamers” nevű robotépítő csapat tagjait is, akiknek nevét 2017-ben ismerte meg a világ. A 12 és 18 év közötti középiskolás lányokból álló húsz fős egyesületet Roya Mahoob, az ország első női vezérigazgatója hozta létre, és még ugyanabban az évben igen nagy médiavisszhangot kapott, amikor sikerült eljutniuk a Washingtonban rendezett First Global Challenge robotikai megmérettetésre egy golyóválogató robottal. Még ugyanebben az évben a csapat három tagja első helyet szerzett a tallini Robotexen egy kisgazdaságok számára fejlesztett napelemes rendszerrel, 2018-ban pedig egy kanadai robotépítő versenyen értek el hasonlóan jó helyezést, aminek eredményeképp az ország miniszterelnökével, Justin Trudeau-val is találkozhattak. A robotépítő lányok a koronavírus-járvány alatt is igyekeztek hasznossá tenni magukat, többek között egy olyan lélegeztetőgéppel, amelyet használt autóalkatrészekből fejlesztettek ki.

Kimberley Motley most a CBC Newson beszélt a Herátban tartózkodó lányok helyzetéről - számolt be róla a Freethink. A New Yorkban dolgozó, de elmondása szerint az elmúlt 15 év jelentős részét Afganisztánban töltő emberi jogi ügyvéd azt igyekszik elérni, hogy Kanada befogadja az "Afghan Dreamers" nevű csapat tagjait, akik számára az ország szerinte már nem biztonságos. "A tálibok szó szerint házról házra járnak, ahonnan elviszik a lányokat és arra kényszerítik őket, hogy gyermekasszonyok legyenek" - mondta Motley, hozzátéve, hogy Herátban az egyetemek már nem is fogadják a nőket, akiket a munkahelyükről is hazaküldenek. A 430 ezres lakosságú Herát az ország harmadik legnagyobb városa, amit múlt csütörtökön foglaltak el az előre nyomuló tálib katonák.

Motley a műsorban arra kérte a kanadai döntéshozókat, a kormány tagjait és Trudeau miniszterelnököt, hogy mentsék meg a robotépítő csapat tagjait, amíg nem késő.


Az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettese, John Sullivan eszélget a csapat tagjaival a washingtoni First Global Challenge nemzetközi robotikai versenyen, 2017 júliusában. (Fotó: Smith Collection/Gado/Getty Images)

A tálibok legutóbbi, 1996-tól 2001-ig tartó uralma alatt a nők nem dolgozhattak az otthonukon kívül, tilos volt iskolába járniuk és az is meg volt tiltva nekik, hogy férfi kísérő nélkül hagyják el a lakhelyüket. Sokan attól tartanak, hogy a tálibok visszatérésével az elmúlt húsz év eredményei szertefoszlanak, az Associated Press helyszíni beszámolója szerint pedig a félelmük nem alaptalan: a lap több olyan esetet is felsorol, amikor a tálib uralom alá került területeken csorbultak a nők jogai, Takhar tartományban például a nők már nem mehetnek férfi kísérő nélkül a piacra, egy motorizált riksa utasait pedig azért állították meg a tálib fegyveresek, mert “túl nyitott” szandált viseltek.

Joe Biden amerikai elnök július 8-án jelentette be, hogy a 2020 februárjában megkötött dohai békeszerződésnek megfelelően az amerikai csapatok augusztus 31-ig elhagyják az országot, ezzel lezárva a húsz éve húzódó háborút. Bár arra lehetett számítani, hogy az USA kivonulásával a talibán új erőre kap, az ország háború előtti urai a vártnál jóval gyorsabb ütemben foglalták vissza az afgán tartományokat, vasárnapra pedig az ország fővárosát, Kabult is elérték.

Az amerikaiak a saját állampolgáraik mellett igyekeztek a velük együttműködő civileket, például tolmácsokat, műszaki szakembereket (és sok esetben azok családját is) kimenekíteni az országból, ami nem bizonyult egyszerű feladatnak, ugyanis az utóbbi napokban Kabult már csak repülőgéppel lehetett elhagyni. A tálib offenzívát példátlan tömegjelenetek kísérték, a kabuli nemzetközi repülőtéren menekülő afgánok ezrei igyekeztek feljutni valamelyik induló gépre, több esetben azok futóművébe csimpaszkodva vagy éppen a tetejükön ülve. A The Guardian információi szerint az országból eddig legalább 300 ezer ember menekülhetett külföldre az elmúlt tíz napban.

(Borítókép: A robotépítő csapat egyik tagja, Kawsar Roshan a 2017-es First Global Challenge nemzetközi robotépítő versenyen, Washingtonban, Fotó: Salwan Georges/The Washington Post via Getty Images)

További cikkek a témában:

Virágzik a rabszolgakereskedelem az Instagramon A szolgálólány meséje nem fikció: a népszerű közösségi oldalon úgy adják és veszik a nőket, mintha csak tárgyak lennének.

Egy 17 éves lány úgy próbálta kijátszani a kínai cenzúrát, hogy sminkelős videónak álcázva beszélt az elkülönítő táborokról Ferira Aziznak néhány órával később letiltották a fiókját, állítólag nem ezért.

Már idén megkezdődhet az emberszerű robotok tömeggyártása A világ leghíresebb robotjának, Sophiának hamarosan több ezer másolata áraszthatja el az otthonokat.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Drámain változnak az egészségügyi trendek: új vezető betegséget azonosítottak a világban
Drámain változnak az egészségügyi trendek: új vezető betegséget azonosítottak a világban
A korábbi vezető betegség globálisan a szív- és érrendszeri megbetegedések együttese volt.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.