A Baidu kormány, pedálok és vezető nélküli robotautók jövőjét vizionálja

2021 / 08 / 23 / Bobák Zsófia
A Baidu kormány, pedálok és vezető nélküli robotautók jövőjét vizionálja
A futurisztikus jármű a cég új chipjének, a Kunlun II-nek bemutatójául szolgált és egyelőre nem fogja Kína útjait járni, de a prototípus érdekességeket is tartogat.

A Baidu, Kína egyik legnagyobb technológiai vállalata, már májusban bevezette a fizetős robottaxi szolgáltatását Pekingben és az elkövetkező három évben összesen háromezer tagúra tervezi feltornászni az autonóm taxijainak számát, amelyek 30 város lakosait fogják kiszolgálni, ennek érdekében már meg is kötötte a szerződést a BAIC gyártócéggel, amelynek értelmében ezer Apollo Moon elektromos járművet gyártanak le 2023-ig.

Az Apollo Moon legnagyobb különlegessége az ára lesz, a többi autonóm, L4-es szintű EV-ket gyártó cégek termékeinél harmadával olcsóbban állítják majd elő, 480 000 RMB (renminbi), vagyis 22 millió forint lesz a gyártási költség a Baidu szerint. A járművek képesek lesznek teljesen önállóan navigálni, de az 5G kapcsolattal távolról is lehet irányítani őket.

A héten pedig bemutatták az Apollo Moon-nál is fejlettebb modelljét az elektromos, autonóm járműveknek, amely Robin Linek, a cég vezetőjének jövőről alkotott elképzeléseit tükrözi, aki szerint az elkövetkező évtizedekben megjelenő autók egyre inkább robotok lesznek, mintsem emberi sofőrök által vezetett gépek. Az L5 besorolású Robocar, amely minden helyzetben, emberi beavatkozás nélkül is képes navigálni és működni, belülről sem a megszokott látványt nyújtja: nem található benne kormány, sem pedálok, viszont az utasok számára egy hatalmas képernyő biztosítja a szórakozási lehetőséget, a zéró gravitációs székek pedig a kényelmet.

A bemutatón nem esett szó arról, hogy mikor kezdődhet az autó gyártása, de a prototípus lehetőséget nyújtott a cég új chipjének, a Kunlun II-nek a bemutatására, amely a Baidu második generációs mesterséges intelligencia chipje és legalább kétszer jobb teljesítményre lesz képes, mint elődje.

A Kunlun II elsősorban a hangfelismerésre, valamint a nyelv-és képfeldolgozásra van optimalizálva, vagyis a számítógépes alkalmazások mellett az önvezető járművek működését is segíti.

(Fotó: Baidu)

További cikkek a témában:

A kínai google is saját elektromos autót akar gyártani A Baidu, a kínai internetes kereső- és minden egyéb-szolgáltató is saját elektromos, önvezető autó gyártását fontolgatja.
A Microsoft is beszáll az önvezető autózásba A GM és a Honda partnerével, a Cruise-zal állnak össze.
Vezető nélküli, de mégsem önvezető taxiszolgáltatás indul Las Vegasban A Halo nevű cég vezető nélküli taxijai nem mesterséges intelligenciával közlekednek, hanem távirányítással irányítják őket 5G-hálózaton keresztül.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Így vetettek be F-35-ös vadászokat egy keskeny autópályáról – Videó
Így vetettek be F-35-ös vadászokat egy keskeny autópályáról – Videó
A VMX-1 Obsidian Iceberg hadgyakorlat már egy lehetséges csendes-óceáni hadszíntérre készül, elsősorban Kína ellen.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.