Beállították a James Webb űrteleszkóp tükreit, a végeredmény pedig a kutatók várakozásait is felülmúlta

2022 / 03 / 17 / Bobák Áron
Beállították a James Webb űrteleszkóp tükreit, a végeredmény pedig a kutatók várakozásait is felülmúlta
A NASA közzétette az első fotót, amit a már beállított főtükörrel készítettek egy távoli csillagról.

A NASA több mint egy hónapja látott hozzá, hogy az űrtávcső főtükrének 18 részegységét összahangolják a NIRCam nevű képalkotó berendezéssel, ez a folyamat pedig március 11-ére fejeződött be. Az első kép, amit a NASA közzétett, a 2MASS J17554042+6551277 elnevezésű csillagról készült, de ahogy az űrügynökség sajtóközleménye megjegyzi, a teleszkóp optikája és képalkotó berendezése annyira érzékeny, hogy a közelben lévő csillagok és galaxisok is tisztán kivehetők a fotón.

Scott Acton, a teleszkóppal dolgozó egyik kutató elmondta, hogy itt látható fotó a legnagyobb felbontású infravörös fénykép, amit a világűrrőlben valaha készítettek, a teleszkóp pedig annál is jobban működik, ahogyan azt az előzetes modellszámítások szerint várták. Ezt megerősíti a NASA sajtóközleménye is, ami úgy fogalmaz, hogy a távcső "optikai teljesítménye képes lesz elérni vagy meghaladni azokat a tudományos célokat, amiknek az elérésére megépítették".

A fenti fotó egy rendkívül hosszú folyamat eredményeként készülhetett el, hiszen az amerikai űrügynökség több mint húsz évvel ezelőtt döntött a James Webb megépítéséről, ami több évnyi késés után végül tavaly decemberben indult el a Földtől mintegy másfél millió kilométerre található L2 Lagrange-pont felé. A tízmilliárdos űrtávcső eközben sikeresen kicsomagolta a hővédőpajzsát és a 6,5 méter széles főtükröt is, ami már önmagában is kisebb űrtörténelmi mérföldkőnek számított, hiszen a James Webb az első olyan űrteleszkóp, ami több szegmensből álló tükröt használ.

A NASA becslései szerint a teleszkópot kezelő csapat legkésőbb május elejére végez a távcső finomhangolásával, ami után nagyjából további két hónapba fog telni, hogy előkészítsék a James Webb tudományos műszereit is, így az első teljes felbontású fotók valamikor nyáron érkezhetnek meg. A több mint tíz évig tartó küldetése során az űrteleszkóp a világűr mélyéről érkező infravörös sugarakat fogja összegyűjteni a hatalmas tükrei segítségével, a kutatók számításai szerint pedig a segítségével azt is látni fogják, hogyan nézett ki a világegyetem alig néhány száz millió évvel az ősrobbanás után.

(Fotó: NASA/STScI)

Másfél millió kilométerre utazik a James Webb űrteleszkóp, hogy a legelső csillagok születéséről közvetítsen Milyen volt az univerzum az ősrobbanás utáni száz milliomodik évtől kezdve? Hogyan formálódtak az első galaxisok? A legnagyobb és legbonyolultabb űrtávcső minden eddiginél messzebbre fog visszanézni az időben.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Pazar látvány, ahogy a Starship visszatér a Föld atmoszférájába
Pazar látvány, ahogy a Starship visszatér a Föld atmoszférájába
A SpaceX néhány napja harmadik alkalommal is útjára bocsátotta a világ legnagyobb rakétáját, és bár az első két próbálkozáshoz hasonlóan ezúttal sem ment minden a terveknek megfelelően, Elon Musk vállalata alapvetően sikerként könyvelheti el a múlt csütörtöki tesztet.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.