Már bírósági pereken folyik a vita arról, hogy az 5G veszélyes-e az egészségre

2021 / 08 / 03 / Bobák Zsófia
Már bírósági pereken folyik a vita arról, hogy az 5G veszélyes-e az egészségre
Brit lakosok egy csoportja az állítja, hogy saját bőrükön tapasztalták az 5G állomások egészségre káros hatását, ezért bíróságon próbálták elejét venni a hálózat fejlesztésének, de elkéstek vele.

Az Action Against 5G csoport három felperes nevében indított jogi eljárást Nagy-Britanniában a kormány ellen: egyikük, Rosalyn Rock úgy gondolja, hogy az otthonától nem messze elhelyezett antennák okozzák azokat az egészségügyi problémáit, amelyek valamikor 2020 áprilisa környékén kezdődtek, és többek között a bőrén megjelenő hólyagok és más tünetek kialakulásával jártak. A probléma forrása után nyomozva felkereste London Hounslow kerületének önkormányzatát, ahol az 5G adótornyok és az utcai világítóeszközök sugárzásának mértékéről és hatásáról próbált adatokat szerezni, de azt az információt kapta, hogy az utcájában lévő lámpákban nem található 5G antenna - írja a BBC.

Rockot 2020 szeptemberben meglátogatta Lorna Hackett ügyvéd, aki elsősorban emberjogi esetekre specializálódott és meggyőződött róla, hogy a nő igazat mond: az ügyet bemutató dokumentum szerint Hackett az antennák közelében hirtelen éles fejfájást tapasztalt, de ez elmúlt, mikor eltávolodott a helyszíntől. A szédülés és a kábultság azonban hazáig kísérte.

A bíróság előtt Michael Mansfield ügyvéd képviselte a felpereseket, az eljárás költségeit pedig egy crowdfunding oldalon, a Crowdjustice-on keresztül gyűjtötték össze. Mindkét fél szakértők véleményét idézte az 5G egészségkárosító hatásával kapcsolatban, a vádlottak, vagyis a kormány védelmét ellátó képviselők a WHO (Egészségügyi Világszervezet) és a Public Health England által korábban kiadott jelentésekre támaszkodtak. Eszerint az ötödik generációs mobilhálózat adótornyai nem jelentenek veszélyt az emberi egészségre, az 5G magasabb frekvenciatartományokat használ ugyan, mint a 4G, a bázisállomásokat pedig sűrűn kell telepíteni, de mivel a különböző generációs mobilhálózatok mindegyike az elektromágneses sugárzási spektrum nem-ionizáló tartományában közvetíti a jeleket, ezért nem károsak az egészségre nézve.

Ez a fajta sugárzás nem ionizálja a szöveteket, így nem jár rák kialakulásának veszélyével a kitettség, legalábbis nem bizonyított, hogy ilyen következményeket idézne elő, ellentétben a bizonyítottan (bár nem minden esetben) rákkeltő hatású ionizáló sugárzással. Az Action Against 5G viszont úgy gondolja, a szakértői csoportok, például a Nem-ionizáló Sugárzásvédelem Nemzetközi Bizottsága (International Commission on Non-Ionizing Radiation Protection, ICNIRP) a kiadott tanulmányaikban a rövid távú hatásokat veszik csak figyelembe, és elsősorban a hőhatás következményeit mérik. A kormány hibáját abban látják, hogy nem folytat komolyabb vizsgálatokat a témában és nem informálja a lakosságot a potenciális veszélyekről, valamint nem adtak kielégítő magyarázatot arra, hogy miért nem indítottak vizsgálatokat a kockázatok felmérése érdekében.

Ezenfelül nem vették figyelembe a csoport által prezentált szakértői véleményeket, melyek azt támasztják alá, hogy az 5G hálózat rádiófrekvenciás sugárzása jár bizonyos káros egészségügyi hatásokkal.

A bíróság végül elutasította az Action Against 5G beadványának felülbírálatát. Justice Forster bírónő indoklása szerint a vádlottak tudományosan megalapozott véleménye az, hogy az 5G rádiójelei nem térnek el fizikai jellemzőikben a 3G-től és 4G-től, a felperesek pedig már egyébként is elkéstek a tiltakozásukkal, mivel Nagy-Britannia négy nagy mobilkommunikációs szolgáltatója már 2019-ben elkezdte kiépíteni az 5G rendszerét.

Az 5G bevezetésével a világ minden táján felmerülnek ehhez hasonló viták, még ha bírósági per ritkán is születik az esetekből:a sugárzás káros hatása mellett vagy éppen ellene érvelő vélemények útvesztőjében pedig éppen azért nehéz kiutat és biztos választ találni, mivel a hosszú távú hatások mérésére eddig nem került sor. Az MTA által összeállított ad hoc munkabizottság márciusban kiadott állásfoglalása szerint (melyet innen tölthetünk le):

"a jelenlegi modellezések, illetve mérések alapján az 5G technológia alkalmazásával a lakosság napi átlagos személyi RF expozíciója várhatóan nem fog növekedni.

A nagyobb átviteli sebességnek köszönhetően jelentősen csökken az adatátvitelhez szükséges idő, ami csökkenti a felhasználók elektromágneses hullámoknak való kitettségét[...] az Egészségügyi Világszervezet (WHO) évtizedek óta folyó tudományos kutatások és megfigyelések alapján kialakított álláspontja szerint az elektromágneses tér a nemzetközi testületek által megállapított határérték alatt nem hordoz számottevő egészségügyi kockázatokat. Jelenleg nem állnak rendelkezésre egyértelmű tudományos bizonyítékok vagy ellenérvek a különféle elektromágneses tereket rendeltetésszerű módon alkalmazó technológiák (pl. 2G, 3G, 4G) egészségkárosító hatásairól, ezért további átfogó kutatások szükségesek a témában."

Magyarországon az Európai Unió előírásait kell betartani, az EU (és a WHO) pedig az ICNIRP ajánlását tartja mérvadónak. A bizottság azonban egy hazai kutatási program elindítását is szorgalmazza, ami további információkat biztosítana a hatásokról.

(Fotó: Pixabay, Pxfuel)

További cikkek a témában:

Az 5G jóval többről szól, minthogy általa gyorsabb lesz a letöltés A járványhelyzetnek köszönhetően idén online platformon megrendezett Ericsson Magyarország K+F Innovációs Napokon rövid bepillantást nyerhettünk többek között abba, hogyan alakítja át a digitalizáció az ipart, a társadalmat, és hogyan teszik az 5G legújabb felhasználási lehetőségei még egyértelműbbé a mobilhálózatok szerepét ebben az átalakulásban.
Megváltoztatja az emberek szokásait az 5G-s mobilozás Többet 4K-streamelnek, kevesebbet wifiznek, akik 5G-n mobiloznak.
Tényleg az 5G terjeszti a koronavírust? Az elmúlt hetekben egy új elmélet kezdett terjedni az interneten a COVID-19-cel kapcsolatban, ami a világjárványt összefüggésbe hozta az 5G-s hálózati rendszerek kiépítésével. Több országban már adótornyokat is felgyújtottak emiatt, a Facebook és a Youtube pedig elkezdte törölni az elméletet propagáló videókat és posztokat.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Hagyjuk a kutyánknak, hogy arcon nyaljon minket? – Ez a tudomány válasza
Hagyjuk a kutyánknak, hogy arcon nyaljon minket? – Ez a tudomány válasza
A kutya a szeretetét fejezi ki ezzel a gesztussal, de mennyire jó ötlet ezt engednünk egészségügyi szempontból? Elmondjuk, mit gondol erről a szakértő.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.