Csak a vakszerencsén múlt, hogy ismét felfedeztek egy új bolygót

2021 / 07 / 01 / Perei Dóra
Csak a vakszerencsén múlt, hogy ismét felfedeztek egy új bolygót
Az Európai Űrügynökség számolt be arról, hogy Cheops nevű űrtávcsövük nemrégiben felfedezett egy ismeretlen égitestet, mialatt egy közeli csillagrendszer két bolygóját figyelte.

Az új exobolygó részleteit feltáró tanulmányban Laetitia Delrez, a Liège-i Egyetem csillagásza és csapata elárulta, hogy ez az első olyan exobolygó, amelynek keringési ideje meghaladja a száz napot, tranzit módszerrel észlelték, és egy olyan csillag körül kering, amely

fényességének köszönhetően szabad szemmel is látható.

A Nű2 Lupi névre keresztelt Nap-szerű csillag mindössze ötven fényévre fekszik bolygónktól. A csillagászok 2019-ben három objektumot is azonosítottak a rendszerben, ezek közül a két belsőt, a c és b jelű bolygót tranzit módszerrel, a NASA TESS űrtávcsövével is elkezdték tanulmányozni. A Nű2 Lupi egyike annak a három szabad szemmel látható csillagnak, amely körül elhaladó exobolygók figyelhetők meg.

Delrez-ék a Cheops segítségével analizálták a rendszert, amikor a c-t vizsgálva egy újabb égitestre bukkantak. Pedig elmondásuk szerint minimális volt az esélye annak, hogy ilyesmi megtörténhet. A kutatók az újonnan felfedezett d jelű bolygót két és fél földátmérőjűre becsülik, amely százhét nap alatt kerüli meg a csillagát, földtömege pedig 8,8. David Ehrenreich, a Genfi Egyetem munkatársa szerint sok más exobolygóhoz képest az objektum enyhe sugárzásnak van kitéve, így szerinte már önmagában ezért is egy különleges égitestről beszélhetünk.

Mivel az érintett exobolygók egy roppant fényes csillagnál találhatóak, minden feltétel adott a további, részletes megfigyelésre. A csapat szerint a b bolygó összetételét főként kőzetek alkotják, ehhez képest a c és a d hidrogén- és héliumgázba burkolózva nagy mennyiségű vizet tartalmaz. Utóbbi két objektumon emiatt lényegesen több víz található, mint mondjuk a Földön, noha az nem folyékony halmazállapotú. Bár az exobolygókon valószínűleg nincs élet, ám így is vitathatatlanul sokszínűek.

(Forrás: ESA, fotó: Pixabay)

További cikkek a témában:

A kutatók sem tudják egyelőre megmagyarázni, amit a Mars déli pólusa alatt találtak Egy új tanulmányban a Mars déli pólusáról visszaverődött radarjeleket kutatták az eddiginél kiterjedtebb mértékben, és nagyon különös dolgot találtak.

Megérkeztek az első videófelvételek a kínai marsjáróról, a jármű hangját is hallhatjuk A kínai űrügynökség közzétette az első felvételeket, melyeket a Csuzsung rover készített landolása és későbbi marsi napjai alatt.

Egyesek szerint a világ már 2012-ben véget ért, csak nem vettük észre Egy elmélet szerint közel egy évtizede végzetesen instabillá vált az univerzum, ám mi ebből annyit vehetünk csak észre, hogy minden egyre furcsább körülöttünk.


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.