Látványosan jobban fordít magyarra a Google Fordító vetélytársa

2021 / 04 / 18 / Bobák Áron
Látványosan jobban fordít magyarra a Google Fordító vetélytársa
A már magyarul is elérhető DeepL-lel 23 másik nyelvről és nyelvre fordíthatunk le szövegeket.

A Linguee szótár fejlesztője 2017-ben állt elő a DeepL-lel, ami rendkívül gyorsan lett népszerű a felhasználók körében, hiszen nem csak pontosabban, de a kontextus szempontjából is szöveghűbben fordítja le a mondatokat, mint a Google algoritmusa. A neurális gépi tanulással működő program március 17-től már magyarul is elérhető, így ki is próbáltuk, mennyire nő fel a hírnevéhez a külföldön már agyondicsért program. Az összebenyomásunk az, hogy amellett, hogy a DeepL sokkal “emberibben”, vagy mondjuk úgy, magyarosabban fordítja le a szövegeket, sokkal kevesebb fordítási hibát is vét, mint a Google Fordító, ami néha - igaz, tényleg csak néha - képes annyira megváltoztatni fordítás közben a szöveget, hogy az már félreérthetővé, vagy egyenesen értelmezhetetlenné válik. Ez elsősorban az angol-magyar fordításokra igaz, a magyarról angolra való fordításoknál kevésbé tapasztaltunk különbséget a két program között. Példaként mutatjuk, hogyan fordította le a Google és a DeepL algoritmusa a Rakéta valamint a The New York Times cikkeinek egy-egy bekezdését - az angol-magyar fordításnál még angol tudás nélkül is könnyen látható a különbség.


Magyarról angolra: felül a Google Fordító, alul pedig a DeepL fordítása

Angolról magyarra: felül a Google Fordító, alul pedig a DeepL fordítása

A DeepL-be a Google Fordíthóhoz hasonlóan legfeljebb ötezer karakternyi szöveget másolhatunk be, emellett .docx kiterjesztésű dokumentumokat és PowerPoint fájlokat is fordíthatunk a segítéségével. Az ingyenes verzióban ez havi három dokumentumban, dokumentumonként maximum 5 megabájtban van korlátozva, de profi fordítók és cégek számára különböző havidíjas csomagok is rendelkezésre állnak, amelyekkel megnövelhetjük a havonta lefordítható dokumentumok számát és méretét, eltörölhetjük az ötezer karakteres limitet, és még azt is kiválaszthatjuk, hogy formális vagy informális hangnemben fordítsa le a szöveget a program. A DeepL nyilvánvaló hátránya a Google Fordítóhoz képest, hogy alkalmazásként nem elérhető, így mobilon körülményesebben használható, viszont Windowsra és macOS-re külön programként is letölthetjük, valamint Chrome-hoz és Firefox-hoz elérhető olyan bővítmény is, amit letöltve a kijelölt szöveget egy kattintással lefordíthatjuk a DeepL-lel.

A fordítóprogram jelenleg 24 nyelven tud oda-vissza fordítani, amelyek között megtalálható az Európai Unió szinte összes hivatalos nyelve (mi az írt és a horvátot nem találtuk), valamint az orosz, a kínai, a japán és a brazíliai portugál.

További cikkek a témában:

A robotok a jövőben sem veszik el a fordítók munkáját egy magyarok által fejlesztett szoftvernek köszönhetően A fordítók munkáját szoftveres megoldásokkal megkönnyítő memoQ egy kis startupként indult, de mára igazi világsikerré vált.

Karnyújtásnyira kerültünk tőle, hogy többé ne kelljen nyelveket tanulnunk Telefonokra is megérkezett a Google Asszisztens tolmács funkciója, és élőben is pont olyan lenyűgöző, mint a bemutató videókon.

Noninvazív idegstimulációval segítik az idegen nyelvek elsajátítását Eljön a nap - és remélhetőleg hamarosan-, amikor senkinek sem kell aggódnia a létező vagy nem létező nyelvérzéke miatt, egyszerűen csak a fülébe kell dugni egy apró eszközt, ami láthatatlanul stimulál egy, az agyhoz vezető kulcsideget, ezáltal jelentősen javíthatja képességünket egy új nyelv elsajátítására.


Először lőttek ki hajót sínágyúval – és nem az amerikaiak voltak
Először lőttek ki hajót sínágyúval – és nem az amerikaiak voltak
Először lőttek éles célpontra hajóra szerelt sínágyúval, látványos mérföldkőhöz érve az elektromágneses fegyverfejlesztésben.
Hamarosan időkristályokkal fogunk fizetni
Hamarosan időkristályokkal fogunk fizetni
Az első, szabad szemmel is látható időkristályok fényben „pszichedelikus tigriscsíkokként” villannak fel.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.