Mindenekelőtt hadd szögezzem le: írásom nyomokban sem tartalmaz cukormázba bújtatott fene nagy optimista közhelyeket, noha biztosan vannak, akiknek az elmúlt időszak pozitív fordulatokat tartogatott, összességében azért mégiscsak egy társadalmi krízisről beszélhetünk. Sokan munka nélkül maradtak, sokaknak a járvány szó szerint az életébe került, míg valaki visszatalált önmagához.

Ahány ember, annyi történet, ami viszont talán mindannyiunk számára igaz, hogy az elmúlt hetek alkalmazkodásról, tanulásról és elfogadásról szóltak. Hiszen megtanultuk, hogy maszk és kézfertőtlenítő nélkül egy tapodtat se mozduljunk, el kellett fogadnunk, hogy egy ideig nem találkozhatunk szeretteinkkel, és így tovább és így tovább. Nos, ami engem illet, ez a helyzet leginkább egy hatalmas Stop táblára emlékeztetett, amit se trükk, se varázsszó nem tüntethetett el. Tudom, hogy mostanra mindenki borzasztóan elfáradt, ráadásul a szituáció egyszerre elkeserítő és kilátástalannak tűnő, de azt remélem (ahogy nekem, úgy talán) másoknak is erőt adhat, ha a negatívumok helyett megpróbáljuk levonni a tanulságot.

Dönteni annyi mint bátornak lenni

"Mi lesz a vállalkozásommal?" "Felmondjak a beosztottjaimnak?" "Egyáltalán: hogy folytassam tovább az életemet?" Ha napi feladataink önmagukban nem lennének elég megterhelőek, az elmúlt időszakban emberek milliói kerültek hasonló nehéz döntéshelyzetekbe. Azon túl, hogy választás előtt minden lehetséges tényezőt számításba kell vennünk, majd azok alapján mérlegelnünk és döntenünk, én korábban még sosem éreztem ennyire intenzíven, milyen felszabadító érzés elköteleződni egy-egy döntésem mellett. Persze a megkönnyebbülés hulláma is elöntött, elsősorban mégis arra gondolok, hogy miután letettem a voksomat A vagy B-terv mellett, az meglepő módon erőt, bátorságot és egy nagy adag elszántságot adott. Így utólag visszagondolva, ha nincs a karantén, talán sosem gondolkodom el olyasmin, hogy

igenis bátor (ha nem a legbátrabb) dolog elköteleződni döntéseink mellett, és ezzel együtt felvállalni a hibázás lehetőségét.

A bátorság pedig szerintem kéz a kézben jár a reménnyel. Mert mi is a remény? Annyi, mint célokat kitűzni és továbbra is keményen dolgozni értük, miközben végig hiszünk saját képességeinkben. Vagyis a remény lényegében maga a B-terv. Ez hát az én személyes tanulságom, amit igyekszek megőrizni, és magammal vinni. Szívből kívánom, hogy ez másoknak is sikerüljön, vigyázzunk egymásra, és persze magunkra!