Legyünk bár társasági életre hangolt extrovertált, vagy inkább csendet igénylő introvertált személyiségek, de mindannyiunknak szüksége van tartalmas emberi kapcsolatokra. Elég ha felidézzük, milyen tempóban hódította meg a közösségi média az egész világot, máris beláthatjuk, mennyire vágyunk a kapcsolódásra, még az online térben is. Ezt nyugodtan tekinthetjük evolúciós örökségünknek, elvégre a társas kapcsolatok már az ősembereknél is a túlélést jelentették: együtt vadásztak és együtt nevelték utódaikat. A komplex társas viselkedésformák megjelenéséhez ugyanakkor bizonyos agyi struktúrák fejlődésére is szükség volt. Az egyik ilyen az agylebeny legkülső rétege, a neocortex, ami arányait tekintve lényegesen nagyobb az emberek esetén más emberszabásúak vagy emlősökhöz képest. Az agy ezen része továbbá központi szerepet játszik a nyelv, az érzelmi- és viselkedéskontroll, illetve az empátia kialakulásánál.

De mi történik, ha teljesen el kell szeparálnunk magunkat környezetünktől?

Alapjáraton nem könnyű felmérni az izoláció hatásait, a kutatások jelentős része ugyanis már az etikai engedély beszerzésénél meghiúsul. Ugyanakkor léteznek olyan extrém esetek (vagy éppen foglalkozások), ahol a hosszan tartó elszigeteltség a munkaköri leírás része, például űrhajósok vagy sarkkör-kutatók munkája esetén. Egy, 2019 decemberi tanulmányban kilenc, egy antarktiszi kutatóállomásra induló szakember agyáról készítettek MRI felvételeket indulás előtt, illetve az ott töltött tizennégy hónapot követően. A felvételeken nyomon követték mind a kilenc kutató BDNF, vagyis az idegsejtek növekedését szorgalmazó protein szintjét, emellett különböző neuropszichológiai teszteket is végrehajtottak rajtuk. Bár a kutatóállomások nem teljesen elszigeteltek, a minimális emberi érintkezés, a monotonitás, a több hónapos sötétség, na és persze a külvilágtól való teljes elzártság miatt nem beszélhetünk ideális körülményekről. Az eredmények rendkívül beszédesek: a tizennegyedik hónap végén megismételt MRI felvételen mindenkinél jelentős méretcsökkenést tapasztaltak a hippocampusban, azon belül is főleg a gyrus dentatus területén, agyunk egyetlen részén, ahol felnőtt korban is új idegsejtek termelődnek.

Ezen kívül a BDNF-szintje is csökkent, sőt, az eredeti szintje az expedíció végétől számított másfél hónap alatt sem állt vissza.

Bár a kutatás nem tekinthető reprezentatívnak, ennek ellenére nem zárhatjuk ki, hogy ez az elszigeteltség hosszan tartó, negatív strukturális hatásokat idézhet elő emberek esetében is.

Az izoláció hatása minden porcikánkat eléri

Az izoláció nemcsak az agyat, de az egész testet érinti, hangsúlyozza Alexander Chouker, a University of Munich munkatársa. Chouker kiképzésen lévő egészséges, edzett asztronautákat tanulmányozott, akik a szimulációk során több hónapig elszigetelten éltek. Chouker megállapításai alapján ez idő alatt

negatív változások következtek be a legénység alvás-minőségében, anyagcseréjében, immunrendszerében, valamint hormon- és idegrendszerében.

Míg egy másik kutató, Harry Taylor a magány idősekre gyakorolt hatásait vizsgálta: a rájuk jellemző elszigeteltség Taylor szerint az egyik, ha nem a legnagyobb veszélyfaktor általános jóllétüket tekintve. Az elszigeteltség ugyanis olyan szinten megnöveli a korai halálozás kockázatát, mintha valaki napi tizenöt cigarettát elszívna, ráadásul (főként időseknél) tovább ronthatja a már meglévő problémákat, például a szív-és érrendszeri megbetegedéseket, vagy az Alzheimer-kórt. Ehhez képest a kiterjedtebb társas kapcsolatrendszer mintegy felére csökkentette a korai halálozás esélyét.

Pánik helyett használjuk ki a technológia által biztosított előnyöket

A nehézségek ellenére nem feltétlenül kell kardunkba dőlünk, hiszen szerencsére mi nem egy Mars-expedíció közepén vagyunk, így minden rokonunk, ismerősünk és barátunk szó szerint csupán egy gombnyomásra van tőlünk! Mindez pedig lehetőséget teremt a ránk nehezedő negatív gondolatok, félelmek kezelésében. Ahogy Harry Taylor is mondja,

“A COVID-19 mindent fenekestől felforgatott. A mostani az első eset a történelemben, hogy az elszigetelődés az egészség megőrzésének szolgálatában állt.“

Való igaz, sokan nem élhetnek a technológia nyújtotta lehetőségekkel, ezért különösen fontos, hogy a lehetőségeinkhez képest a legfelelősségteljesebben járjunk el,  és módot találjunk arra, hogy megfelelő higiéniás óvintézkedések betartása mellett kapcsolatban maradjunk idős hozzátartozóinkkal. Thomas Cudjoe, a Johns Hopkins Egyetem munkatársa pedig arra biztat, hogy vegyük fel a kapcsolatot olyan ismerőseinkkel, akik felől régóta nem hallottunk, és akik kénytelenek egyedül átvészelni ezt a nehéz időszakot.

"Erősítsük meg elgyengült kapcsolati hálónkat, ezáltal a karanténhelyzet akár közelebb is hozhat bennünket egymáshoz."

(Fotó: Getty Images Hungary)