Dugig van lopott tartalmakkal az új TikTok-konkurens

2020 / 06 / 15 / Perei Dóra
Dugig van lopott tartalmakkal az új TikTok-konkurens
A TikTok legnagyobb riválisaként emlegetett Zynn megjelenése után szinte azonnal a mobiláruházak toplistáinak élére került, néhány TikTok sztár azonban már kiszúrta, hogy videóikat és személyazonosságukat engedély nélkül átvették. A dolog pikantériája, hogy az álprofilokat már az applikáció megjelenése előtt létrehozták.

Az applikáció május óta ingyenesen letölthető az App Store és a Play Store kínálatából, tulajdonságait tekintve pedig szinte pontosan megegyezik a TikTokkal, egyetlen apró, mégis igen fontos különbséggel: a Zynn fizet felhasználóinak (Magyarországon egyelőre nem elérhető), hogy videót nézzenek rajta, valamint barátaikat is meghívják a platformra. A módszer úgy tűnik működik, ugyanis a Sensor Tower összesítője szerint az app letöltése átlépte a hárommilliót az App Storeban. Múlt hét kedd óta azonban a Zynn nem elérhető a Google Play Áruház kínálatában, ám nem tudni pontosan miért, és mostanáig a keresőóriás sem kommentálta lépésüket. A csendet végül a Zynn fejlesztői törték meg, akik Twitter és Instagram közleményükben azt írták:

"Tárgyalásokat folytatnak a céggel, és igyekeznek a lehető leghamarabb megoldást találni a problémára."

Mindeközben kiderült, hogy a Zynn dugig van kamuprofilokkal és más felületekről ellopott videókkal, egyebek mellett a TikTokról. Két Tik Tok sztár, Charli D'Amelio és Addison Rae például már belefutott saját tartalmába az új közösségi platformon. Az eltulajdonított felvételek nagy részét többnyire egyetlen téma köré összpontosító fiókokban gyűjtik, például "prank" címszóval. Valaki pedig egyszerűen saját fiókot nyit valamelyik TikTok sztár nevében, és szintén sajátjaként tünteti fel videóikat. A WIRED magazinnak nyilatkozó négy influencer azt állítja, hogy az eredetileg a TikTokon, Instagramon vagy YouTube-on közzétett videóikat hozzájárulásuk nélkül feltöltötték a Zynn-be, méghozzá olyan fiókok alatt, amelyeket még csak nem is ők nyitottak.

Teljes a káosz

"Ezt nem én csináltam"-mondja Max Mazurek, lengyel táncos és modell, miután meglátta a neve alatt működő Zynn felületet. Mazureket csaknem százkilencven-ezeren követik TikTokon, míg a kamuprofilnak huszonötezer követője van, és számos olyan videót tartalmaz, amit a táncos eredetileg Instagramron, Youtube-on vagy a TikTokon posztolt. Mazurek hozzátette: az egészhez semmi köze, hiszen Lengyelországban nem elérhető az alkalmazás. Egy új közösségi média platform megjelenésével gyakran együtt jár, hogy ismeretlenek ellopják híres emberek személyazonosságát, ahogy az adat- és tartalomlopás sem ismeretlen fogalom az internet világában. Ami viszont a legfurább a sztoriban, hogy

az álprofilokat már az alkalmazás megjelenése előtt elkészítettek.

Nem világos az ábra? Kezdjük az elején: a Zynn hivatalosan 2020. május hetedikétől letölthető az Apple App Storeból, míg a Google Play felhasználók 2020. május ötödikétől használhatják-írja a Sensor Tower. Ehhez képest Mazurek felületét már 2020. február tizenkilencedikén létrehozták. A Zynn érdemben nem reagált a történésekre, egyedül az applikációkban található "Közösségi Irányelvek" című részben írnak arról, hogy tiszteletben tartják a szellemi tulajdonhoz fűződő jogokat, és megtiltják felhasználóikat, hogy "bármit megosszanak, ami nem a sajátjuk vagy amire nincs engedélyük."

"Nagyon elszomorít, hogy ellopják az alkotók munkáját és személyazonosságát"-fejezi ki csalódottságát a Chloe nevű TikTok felhasználó.

Majd azt is elárulta, hogy amíg a WIRED munkatársa fel nem hívta figyelmét, fogalma sem volt róla, hogy az engedélye nélkül máshol is megjelennek videói. "Sosem hallottam erről az applikációról, így nyilván nem is használtam"-a több mint kétmillió TikTok követővel rendelkező Tiffany Hunt sminkmester ugyancsak áldozatául esett a csalásnak. (Chloe és Hunt Zynnes felhasználónevét szintén 2020. február tizenkilencedikén aktiválták.)

Hirtelen berobbanása ellenére, a Zynn indulása óta rengeteg kritikát kapott már az egész működési elvére vonatkozóan is, mivel sokak szerint a fizetési rendszer nem más, mint egy piramisjáték. Erre jó példa egy poszt, ami május huszonötödikén Addison Rae TikTok sztár álprofilján megjelent:

"Helló mindenkinek, itt Addison! Eldöntöttem, hogy csatlakozom a Zynn-hez és keresek egy kis plusz pénzt. Használd a DJMA8VS kódot, és cserébe kapsz húsz dollárt!"

Ahogy említettük, ez csak egyetlen példa, emellett még több tucat felhasználó hirdeti a gyors meggazdagodás lehetőségét. A Zynnt fejlesztő Kuaishou a TikTok kínai verziójának legnagyobb konkurense, övék az ország második legnépszerűbb videómegosztója, amit ugyanígy népszerűsítettek, mint a Zynn-t: fizetnek a videók nézéséért. Megosztójuk tele van reklámokkal, ugyanis az a céljuk, hogy magasabb legyen a reklámbevételük, mint amit a felhasználóknak kifizetnek. A Tencent kínai megavállalat kétmilliárd dolláros támogatást adott a startupnak, amivel a TikTok fejlesztője lenyomná a ByteDancet. Mindkét alkalmazás több száz millió felhasználóval rendelkezik, előbbi a városokban, utóbbi vidéken népszerűbb. Az egyelőre nem tudni, hogy a Zynn hirtelen jött sikere tartós lesz-e, mindenesetre a fenti botrányok után ez erősen megkérdőjelezhető.

(Fotó: Pixabay)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
A generatív AI az emlékeket alakítja sosemvolt fényképekké
A generatív AI az emlékeket alakítja sosemvolt fényképekké
Régi, kedves emlékeinkről sosem készült fénykép? Annyi gond legyen, a generatív mesterséges intelligencia ezt is megoldja.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.