Többen hőgutát kaptak, de még többen szó szerint beleőrültek a forróságba: a manhattani Pike Streetnél például egy fiatalember ugrott le a mólóról a vízbe, miután sehol sem tudta lehűteni testét, miközben ezt kiáltotta: „Nem bírom ezt tovább!” Eközben

Harlemben egy munkás megpróbálta magát a vonat elé vetni, őt kényszerzubbonyban vitte el a rendőrség.

Valljuk be, időnként még a légkondicionáló berendezések és a ventilátorok korában is borzasztóan nehéz elviselni a hőséget, de volt idő, amikor a gyengébb szervezetnek nem volt más választása, mint feladni. A június még viszonylag elviselhető hőmérsékletű volt, ám ahogy beköszöntött a július, és a déli síkságok meleg, száraz levegőjét az óceáni szél észak felé fújta, úgy a Rhode Island állambeli Providence hőmérséklete röpke harminc perc alatt több mint hat fokot emelkedett. New York City és Philadelphia a káosz és a tikkasztó hőség központjaivá váltak: New England-ben több helyen eldeformálódtak a vasúti sínek, a postai szolgáltatást felfüggesztették, és mivel több tucatnyian szenvedtek az extrém időjárás miatt, a halottak száma is megemelkedett.

Feljegyzések szerint a hőhullám pár hét alatt legalább kétezer áldozatot követelt.

Habár július első két hete New York-ban még körülbelül 37,7 Celsius-fok körül mozgott, a város fejlettsége nem érte el azt a szintet, hogy a hőt és a vele járó párát megfelelő módon kezelni tudja. A rossz szellőztetés és a szűkös lakóterek pedig mondhatni olajat jelentettek a tűzre, ami végső soron rengeteg idős ember és gyermek halálához vezetett. A legelviselhetetlenebb időszakokban aki csak tehette elhagyta fülledt otthonát, és a város közparkjaiban, a Battery vagy a Central Parkban fái alatt keresett menedéket a tűző nap elől. Bostonban mintegy ötezren inkább önszántukból nyilvános helyeken töltötték az éjszakákat, mintsem, hogy fulladásveszélynek tegyék ki magukat a lakásukban. Beszámolók szerint akkoriban az éjszakák gyereksírástól hangosak voltak, hiszen a nagy melegben a csecsemők sem tudtak aludni.

Nem kellett hozzá sok, hogy az utcákon is elkeserítő legyen a hangulat, hiszen sokan szó szerint beleőrültek a hőségbe. A New York Tribune egyik cikke szerint egy részeg bolond, akit a nap is megsüthetett, megtámadott egy rendőrt egy húsdarálóval, de a lovak is sorra hullottak, oszladozó tetemeik bűzét pedig kilométerekről érezni lehetett. A legtöbb haláleset állítólag 1911. július hetedikén történt, amikor a páratartalom elviselhetetlenné vált, emiatt reggel hét és délelőtt tíz között százával hunytak el a gyengébb szervezetű, főként idős emberek - írja a The New York Times. A New York Tribune még drámaibb módon fogalmazott: „e szörnyű sátán, amely öt napon át égő hüvelykujjként nehezedett New York városára, nem távozhatott utolsó átka nélkül, és amikor a hőmérséklet vége kissé zuhanni kezdett, helyébe rögtön belépett a pára." 

A New Hampshire állambeli Nashuában a hőmérséklet - árnyékban - elérte a negyvenegy Celsius-fokot. A lakosok nem csupán a kimerültségtől vagy a gutaütéstől hunytak el, közel kétszáz fulladásos halált regisztráltak ezekben a napokban, ugyanis sokan az óceánokban, tavakban vagy a folyókban kerestek menedéket a hőség elől, és olykor azt is figyelmen kívül hagyták, hogy nem tudnak úszni. És akkor még nem is beszéltünk azokról, akik felhevült testtel a vízbe csobbantak, melynek következtében azonnal leállt a szívük.

A helyi hatóságok igyekeztek mindent megtenni, hogy a lakosság hőérzete csökkenjen, a tűzcsapokat is sokszor kinyitották, a kocsmatulajdonosok pedig víztartályokat vitettek a parkokba. A gyárak bezártak, a postai szolgáltatás szünetelt, csakúgy mint a szállítás. Több utcában az aszfalt megolvadt, szirupos felszínét pedig felszántották a kerekek, illetve a járókelők talpai. Az első hét végére egy méretes vihar valamelyest csökkentette a rossz közérzetet, ám ez nem sok helyre ért el, legtöbbször csak az óceán fölött kezdett el villámlani és dörögni. Bostonban egy későbbi vihar vetett véget a hőhullámnak, ám abban sem volt köszönet: öt ember halt meg villámcsapás következtében, több épület pedig szénné égett.

(Cikkünk a History cikke alapján készült. Fotók: Getty Images Hungary)

További cikkek a témában:

Shackleton balsorsú hajója a Weddell-tenger jege alatt fekszik, jövőre expedíciót indítanak a felkutatására Az Endurance-t 1915-ben ejtette foglyul a jég 28 férfival, 69 kutyával és Mrs. Chippyvel a fedélzetén, majd tíz hónap után végleg a tenger martalékává vált. Eddig senkinek sem sikerült előkerítenie, de jövőre indul az Endurance 22 expedíció a felkutatására.

Megrázó történetek a XIX. századi Nagy-Britannia gyerekmunkásairól Nagy-Britanniában egészen 1878-ig engedélyezve volt a tíz éven aluli gyerekek dolgoztatása, több ezer kiskorúból pedig szándékosan bűnözőt faragtak, hogy inkább őket csukják le a felnőttek helyett.

Jégcsákánnyal ékelt koponya, alkoholöntés az agyba - A lobotómia sötét múltja Visszafordíthatatlan következményekkel járt az elmegyógyászatban a modern fejlékelés, azaz a hosszú időn át alkalmazott frontális lobotómia: az orvos a leszorított beteg fölé hajolt, jégcsákányt tett a szeme sarkához, kalapáccsal ráütött, áttörte a koponyacsontot, majd a csákány forgatásával tönkretette a homloklebeny és az agy többi része közötti összeköttetést.