Ernest Shackleton a legenda szerint a következőképpen megfogalmazott apróhirdetés által toborozta a legénységet 1914-es transzantarktiszi expedíciójához:

"Emberek kerestetnek veszélyes útra. Alacsony bérek, borzasztó hideg, hosszú órák teljes sötétségben. A biztonságos visszatérés kétséges. Megbecsülés és elismerés siker esetén."

A kecsegtető körülményeknek meglepően sok ember nem tudott ellenállni, de végül huszonhét férfit valasztottak ki közülük, így, huszonhat hivatalos legénységi taggal, egy potyautassal, Shackletonnal, ezenfelül számos kutyával és Mrs. Chippy kandúrral a fedélzetén az HMS Endurance 1914 december 5-én kifutott a Déli-Georgia-szigetekről az óceánra és megkezdte útját az Antarktisz felé, amelyet a hajósok reményei szerint, egy néhány főből álló csapattal és a kutyákkal első ízben szeltek volna át, miután megérkeztek a Weddell-tenger partjára. A hajó azonban soha nem ért célba.

Már indulás után néhány nappal jégtorlaszok állták útját, melyeken eleinte még keresztül tudta verekedni magát, de 1915 január 18-án egy heves szélvihar olyannyira összetömörítette a jeget a hajó körül, hogy az teljesen befagyott és menthetetlenül a jégtakaró fogságába esett. Ahogy az Endurance egyre távolabb sodródott eredeti úticéljától, a legénység próbálta valahogy kivárni a tél végét és felkészülni a hosszú hónapokra, melyet az olvadásig és a hajójuk kiszabadulásáig át kellett vészelniük. Maga Shackleton ugyan számított rá, hogy az Endurance-t elvesztették, de az egyetlen menedéküket a mínusz 10-20 Celsius fokos hidegben mégsem hagyták el egészen október 25-éig, amikor a szerkezete kezdte megadni magát a hónapok óta tartó nyomásnak és végérvényesen összetört. A felesleges holmiktól megszabaduló legénység amit csak lehetett, hátrahagyott, így a csapatot fényképeken és mozgóképen dokumentáló Frank Hurleynek is ki kellett válogatnia száz negatívot abból a 600 darabos gyűjteményből, amelyen a megpróbáltatásokat rögzítette és amelyekért a fagyos vízbe ugrott, mikor a hajó süllyedni kezdett.

Mrs. Chippy sem ért jó véget: mivel Shackleton úgy döntött, hogy Henry McNish házikedvencének a hajón kell maradnia, ezért végül állatbaráti okokból lelőtték, hogy ne szenvedjen a fagy és éhség miatt utolsó napjaiban. Az Endurance november 21-én süllyedt el végleg, ennek pontos helyét pedig még feljegyezte a csapat, majd tovább sodródtak a torlaszokkal egészen 1916 áprilisáig, mikor a jég töredezni kezdett és csónakokon evezhettek tovább a közeli Elefánt-szigetek felé.

"Ekkorra legalább a csoport fele megőrült"

- írta Frank Wild, másodparancsnok a History beszámolója szerint, de végül, akármilyen megviselt állapotban is, de mindannyian partot értek és vezetőjük néhány emberével elindult segítséget keresni az átalakított James Caird mentőcsónakkal. A 800 mérföldes, viharos út közben John Vincent és Harry McNish olyan betegek lettek, hogy átmenetileg a parton kellett hagyni őket Timothy McCarthy gondozására bízva, így Shackleton Tom Crean és Frank Worsley társaságban érkezett meg a Stromness bálnavadász állomásra, ahol a vezető, Thoralf Sørlle először fel sem ismerte a viharvert hajósokat. Később szállás adtak nekik ("Olyan kényelmesen voltunk, hogy képtelenek voltunk aludni." - írta Shackleton a Tom Crean Discovery honlapja szerint), majd felkutatták a hátrahagyott tagokat és végül, két kudarcba fulladt mentési kísérlet után 1916 augusztus 30-án a maradék legénységet is sikerült épségben megmenteni.

A huszonnyolc fős csapatból így mind a huszonnyolcan túlélték a két és fél éven át tartó nehézségeket (a kutyákat, néhány pingvinnel együtt azonban elfogyasztották). Az Endurance viszont azóta is ott fekszik a Weddell-tenger mélyén, ahova százhat éve süllyedt le, a fellelésére indított expedíció pedig nem járt sikerrel a tengeren uralkodó nem éppen barátságos körülmények miatt.

Hétfőn azonban bejelentették az Endurance22 projektet, melyet jövő februárban terveznek elindítani a Falklands Maritime Heritage Trust finanszírozásával és amely, a remények szerint, az eddigieknél jobb felszerelés segítségével végül a hajó nyomára akadhat. A legutóbbi, 2019-es sikertelen expedíció vezetője Mensun Bound fogja a mostani projektet is irányítani: Guardiannak tett nyilatkozata szerint az új kísérlet eredményességére reményt adhat a klímaváltozás miatti jégolvadás is, amely az Antarktiszt egyre jobban sújtja. A másik újdonság, ami segíthet a sikerben, a Saab Sabertooth típusú mélyvizekre kifejlesztett kereső járművek alkalmazása, melyek működőképesek maradnak a rendkívül hideg vízben is. A kutatóhajó újra a dél-afrikai tulajdonú SA Agulhas II lesz, melyen 2019-ben is utaztak a kutatók és amely erőteljes jégtörőkkel van felszerelve, bár ennek ellenére az előző expedíció közben több ízben is befagyott a jégbe, csakúgy, mint annak idején Shackleton hajója.

Amennyiben jövőre sikerül megtalálni az Endurance-t, amely valószínűleg nagyjából 3000 méteres mélységben fekszik és lehetséges, hogy a hideg áramlásoknak köszönhetően még mindig épségben van, a csapat nem hozhat el róla semmilyen tárgyat. Mindössze a dokumentálására és az esetlegesen rajta talált élőlények mintavételére lesz lehetőség, mivel védett történelmi emlékműnek nyilvánították, pontosabban akkor fogják emlékműnek nyilvánítani, amikor először megpillantják.

Egy dolog viszont problémát okozhat a kutatás során, mikor ugyanis az Endurance süllyedésekor Frank Worsley felírta a koordinátákat, nem egészen a végleges süllyedés időpontjában tette ezt, hanem három nappal korábban, így az adatok nem teljesen precízen mutatják a helyet, ahol a hajót keresni kell. 2019-ben kilenc kilométernyi területet fésültek át a kutatók Bound elmondása szerint, így most már ennyivel leszűkíthetik a keresést az expedíció tagjai.

(Fotó: Wikimedia Commons, Flickr/tullio_saba)

További cikkek a témában:

A sarki fény is közrejátszhatott a Titanic-katasztrófában Illetve nem is maga a sarki fény, hanem az azt előidéző napvihar, ami bezavarhatott a hajó navigációs-kommunikációs eszközeinek működésébe.
Az HMS Terror feltárása Őfelsége hajói, a Terror és az Erebus 1845-ben, a Franklin-expedíció keretében kutattak az északnyugati átjáró után. A járművek elakadtak a jégben, a legénység pedig kénytelen volt elhagyni azokat. Az eset később sokak fantáziáját beindította: Dan Simmons tollából regény született belőle, amit tavaly az AMC adaptált tévésorozatként. Kanadai régészeknek hála most megnézhetjük, miként fest a Terror ma a víz alatt.
Újra megoldották a Gyatlov-rejtélyt, a szovjetek titokzatos X-aktáját 1959-ben kilenc orosz túrázó halt meg érthetetlen körülmények között az Urál hegység fagyos hágóján. Az orosz kormány tavaly júliusban a sokak számára legképtelenebb tűnő magyarázattal zárta le az ügyet: nem ufó, nem a jeti és nem is a KGB, hanem egy lavina okozta a tragédiát. Két kutató most újra elővette az aktákat … és a Jégvarázs című Disney mesét.