A nő 1897-ben született, és 1937-ben, az utolsó útja során tűnt el. Earhart több eredménnyel is büszkélkedhetett, de ezek közül kiemelkedik, amikor 1932-ben egy Lockheed Vega repülőgéppel átrepülte az Atlanti-óceánt. Manapság talán nehezen érthető, de ez akkoriban rendkívül nagy tett volt, hiszen maga a repülés ekkor még gyerekcipőben járt – Earhart gépében például az üzemanyag beszivárgott a vezetőfülkébe, a magasságmérő bemondta az unalmast, ráadásul egyszer 900 métert zuhant a gép, és pörögni kezdett. Hiába azonban az iszonyatos kihívás, Earhart egy 15 órás út után sikeresen landolt Írországban – előtte erre csak Lindbergh volt képes.

Earhart rengeteg eredmény után még egy utolsó, nagy Föld körüli utat tervezett egy akkor igen korszerű, Lockheed Electra géppel. Ez azért is lett volna jelentős teljesítmény, mert ilyen utat ugyan előtte már megtettek Wiley Post és Howard Hughes (igen ez az a Howard Hughes, aki filmezett is a repülés mellett, és akiről az Aviátor című film is szól) pilóták is, de ők Earharttal szemben a rövidebb, északi útvonalat választották. Earhart az útból 32 000 km-et tett meg, amikor a Csendes-óceán közepén fekvő Howland-sziget felé közeledve eltűnt. Annyi biztos, hogy már a felszállás előtt is akadtak technikai nehézségek, és a sziget környékén vihar tombolt. Azóta több teória is született Earhart sorsáról: például a Howland-szigettől 500 km-re fekvő szigeten 1940-ben találtak egy női csontvázat, de később kizárták, hogy az illető Earhart lett volna. A csontváz azóta sajnos elveszett, de egy 2018-as tanulmány szerint igen valószínű, hogy talán mégis Earhart földi maradványa került elő. Sőt azóta találtak egy koponyaszilánkot is, ami talán az említett csontvázból származik – ennek a genetikai vizsgálata folyamatban van, és ezt majd összevetik Earhart leszármazottainak a DNS-ével.

1991-ben pedig találtak a Kiribatihoz tartozó Nikumaroro-atollon egy alumíniumdarabot, amely akár Earhart gépéből is származhat. Ez egyébként ugyanaz a sziget, ahonnan a csontváz is előkerült. Amennyiben sikerülne bebizonyítani, hogy az alumínium a Lockheed Electra-ból származik, úgy igen valószínű lenne, hogy a pilóta nem zuhant az óceánba, hanem sikerült a szigeten landolnia, és ott élhette le az életét. Ezt erősíthetné az is, ha bebizonyítanák, hogy a csontváz Earharté volt – ezzel pedig egy majdnem évszázados rejtélyt lehetne megfejteni.

Az egyik út tehát a rejtély megoldására az alumíniumdarab azonosítása, amit az azt még 1991-ben megtaláló, Richard Gillespie (aki egyébként a TIGHAR/ The International Group for Historic Aircraft Recovery – történelmi gépek felkutatását végző szervezet igazgatója) kezdeményezett, és a feladatot a Penn State Egyetem vállalta el – áll az Egyetem közleményében. A kutatáshoz pedig nincs is másra szükség, mint egy atomreaktorra, mivel a vizsgálatot a neutron radiográfia nevű eljárással végzik, és ehhez egy neutronsugár kell, amelyet ebben az esetben a Breazeale Kutatóreaktor fog szolgáltatni. A neutron radiográfia lényegében úgy működik, mint a röntgen: a sugárral „átvilágítják” az alumíniumlapot, és minden ki fog rajzolódni, ami nem alumínium, ahogy mondjuk a csontok és szilárd testek látszanak egy röntgenfelvételen. Ez azért jó dolog, mert ha korál vagy más anyag rakodott le bizonyos mélyedésekben, az is kirajzolódik – így pedig akár a gép szériaszámát is meg lehetne találni – óriási szerencsével természetesen. Az eljárás előnye, hogy ehhez a leletet sem kell tönkretenni. Habár szériaszám egyértelműen Earharthoz kötné a fémdarabot, sajnos pont ennek megtalálására van a legkisebb esély (hiszen nagyon nagy mázli kell ahhoz, hogy pont olyan darab kerüljön a gépből elő, amelyen szerepel ez a szám). Ígéretesebb, de közvetett bizonyítékkal szolgálhat egy másik eljárás: a neutronaktivációs analízis (NAA) – amit a magyar származású Nobel-díjas tudós, Hevesy György dolgozott ki még 1936-ban. Ezen eljárás lényege, hogy rendkívül pontosan meghatározható vele a vizsgált tárgy kémiai összetétele, mivel pedig az ötvözetek koronként és felhasználási célonként változnak, így legalább azt be lehetne bizonyítani, hogy az alumínium összetétele megegyezik azzal, amit Earhart korában használtak a repülőkben.

Amennyiben tehát a DNS-vizsgálat és az 1991-ben megtalált lelet vizsgálata is sikert hoz, úgy igen biztosan kijelenthető lenne, hogy hová tűnt Amelia Earhart 1937-ben. A Penn State kutatása amúgy nem a közeljövőben, de még idén lezárul mindezzel kapcsolatban.

(Címlapkép/nyitókép: Wikipedia)

További cikkek a Rakétán:

A jövőben elkerülhetik a repülőgépek a villámcsapást? Manapság ha egy repülőgépet villámcsapás ér, a pilótának le kell szállnia amilyen gyorsan csak lehet, majd műszaki ellenőrzésre vinni a járművet. Mindez azonban időigényes, és legfőképpen költséges folyamat. De mit tehet a tudomány?

Hidrogéncellákkal fog működni a Google-alapító óriási, segélyeket szállító léghajója Egy álláshirdetésből derült fény a titokra.

Az oxfordi tudósok repülőgép üzemanyaggá alakítják a szén-dioxidot A tiszta energia iránti törekvés fontos lépése lehet az Oxfordi Egyetem tudóscsoportjának felfedezése, melynek során a repülőgépek sugárhajtóművének meghajtására szolgáló üzemanyagot állítottak elő szén-dioxidból.