Egy társadalmi vállalkozás is lehet nyereséges, a fiatalok pedig most azt is megtudhatják, hogyan

2021 / 05 / 06 / Perei Dóra
Egy társadalmi vállalkozás is lehet nyereséges, a fiatalok pedig most azt is megtudhatják, hogyan
Környezetvédelem, egészségügy, oktatás – csupa olyan ügy, amelyben a fiatalok szeretnék a világ javára hasznosítani újító gondolataikat – ez is célja lehet egy társadalmi vállalkozásnak. De nem elég a nagyszerű, jobbító szándékú ötlet, tudni kell azt a gyakorlatba is átültetni.

Erre a felismerésre alapozva indított ötrészes eseménysorozatot az Ashoka, egy társadalmi innovációkat támogató nemzetközi nonprofit szervezet. A sorozat kapcsán a fiatalok megismerkedhetnek a társadalmi vállalkozás fogalmával és azok működtetésével. Az első alkalmon Matthias Scheffelmeier tartott előadást a témáról, majd bemutatták a háromévtizedes, nemzetközi tapasztalattal rendelkező Ashoka most debütáló tudástárát a közönségnek.

A fiatalok nem akarják tétlenül nézni a környezetszennyezést, javítani szeretnék az oktatást, és a tettek szintjén is segíteni az egészségügyet. Léteznek olyan célok, amelyhez a kreativitás, a fiatalok ötletei mellett szükséges az összefogás, az elkötelezettség és a bátor cselekvés. Az Ashoka az ilyen jobbító szándékú kezdeményezések megvalósításához nyújt támogatást a fiataloknak és teremt számukra fórumot, ahol

bekapcsolódhatnak abba a nagy, globális diskurzusba, amely a közös jövőnk formálásáról szól.

Az Ashoka már négy évtizede támogatja a társadalmi innovációt, a „Hogyan lesz valakiből sikeres társadalmi vállalkozó?” című rendezvényen olyan tudást adnak át a fiataloknak, amely segíthet nekik elindítani a saját társadalmi vállalkozásukat. Az Ashoka nemzetközi hálózatában a tagok megosztják egymással tapasztalataikat, segítik egymást a fejlődéséhez szükséges környezet kialakításában, biztosítják a megfelelő jogi hátteret, stratégiai partnerségeken keresztül a szakértelmet, az ötleteket, a finanszírozást, illetve gyakran tevőlegesen is részt vesznek egymás projektjeiben. A szervezet több mint kilencven országban működik, Magyarországon harmincnyolc Ashoka-tag tevékenykedik.


Matthias Scheffelmeier, a rendezvénysorozat nyitóelőadásának előadója

Az így felhalmozódott hatalmas tapasztalatot és tudást szeretné az Ashoka átadni a társadalmi ügyekre érzékenyeknek egy ötrészes rendezvénysorozat keretében, ahova olyan előadókat hívtak meg, akik járatosak a fiatalokat érintő és érdeklő témákban. Az első alkalom – amelyet online formában tartottak meg április huszonkilencedikén – a bevezető volt, amelynek nyitóelőadásán a rendezvény résztvevői a társadalmi vállalkozás fogalmával és működésével ismerkedhettek meg. Erről a téma egyik legjobb szakértője, Matthias Scheffelmeier, a ChangemakerXchange társ-ügyvezetője beszélt, aki az Ashoka nemzetközi partnereként több száz társadalmi vállalkozót segített az elmúlt évtizedben.

Ezt követően mutatták be az Ashoka tudástárát, amely olyan jó gyakorlatokat tartalmaz, amelyek alkalmazásával egy társadalmi vállalkozás valóban hatékony lehet. A Young Changemakers' Lab inspiráló példákat és konkrét eszközöket, szakmai, online elérhető kurzusokat, program és ösztöndíj lehetőségeket kínál a felnövekvő generációnak. „Gyakran találkozunk azzal, hogy egy fiatal vagy fiatalok egy csoportja remek ötlettel rendelkezik, de nem tudják, hogyan lehetne azt a gyakorlatba átültetni, hogyan kell egy társadalmi vállalkozást megalapítani és működtetni. Az eseménysorozatunkat azért indítottuk el, hogy segítsük megtenni az első lépéseket, hogy bátorítsuk őket az elindulásban” - mondta Pethe Zsolt, az Ashoka Magyarország vezetője.

Matthias Scheffelmeier szerint az ideális társadalmi vállalkozó egyszerre Mahatma Gandhi és Steve Jobs,

egyszerre aktivista és vállalkozó, mert képes felismerni a legégetőbb társadalmi problémákat, ugyanakkor van gyakorlati érzéke is ahhoz, hogy ezekre konkrét, praktikus megoldásokat javasoljon. „Nehéz elindulni, mert hiányoznak a támogatók és a pénzügyi háttér. Gyakran lelkileg, fizikailag is megterhelő a vállalkozó számára a feladat, mert azon túl, hogy sok idejét emészti fel, érzelmileg is erősen kötődik a projektjéhez” – sorolta Matthias a kezdeti nehézségeket. „Az Ashoka ezek leküzdésében segít.” A szakember hozzátette: tévhit, hogy a társadalmi vállalkozás nem termelhet bevételt. A társadalmi innovációk piaca dinamikusan növekszik világszerte. Németországban például már minden harmadik vállalkozás nevezhető társadalmi vállalkozásnak. „A fiatalok tele vannak tetterővel. Látják maguk körül a problémákat és kihívásokat, és tenni akarnak azok megoldásáért. Hiba lenne, ha a közösség veszni hagyná ezeket az energiákat."

"Inkább fel kell karolni ezeket a kezdeményezéseket és az energiákat megfelelően csatornázva a közösség, sőt az emberiség szolgálatába kell állítani őket.”

A rendezvénysorozat következő részei már konkrét társadalmi kihívásokat járnak körül, így a legközelebbi, május huszadikai alkalmon Léderer Sándor, a K-Monitor alapítója és friss Ashoka-tag lesz az egyik előadó, aki a saját területébe avatja be az érdeklődőket. A K-Monitor 2007 óta küzd a közpénzek átlátható felhasználásáért és a korrupció visszaszorításáért, civil szervezetként olyan politikai, gazdasági és társadalmi környezetet megteremtéséért dolgozik, ahol az állampolgárok elutasítják, a hatóságok pedig hatékonyan feltárják és szankcionálják a korrupciót. Az következő előadáson Léderer Sándor a szervezet eredményeiről és működéséről fog beszélni.

(Forrás: Ashoka Fotó: Getty Images Hungary, Ashoka)

További cikkek a témában:

A jövő mobilitása – oktatófilm a jövő közlekedési lehetőségeiről diákoknak Zajlik a Fenntarthatósági Témahét, de emellett ma tartjuk a Föld napját is – ezzel a kisfilmmel pedig a fiatalabbak ismerhetik meg a fenntartható közlekedési lehetőségeket.

"Ami idáig juttatott, az a fiatalkoromban Magyarországon töltött időm"  Jason Williamson, az Oracle for Startups alelnöke és globális vezetőjével beszélgettünk életútjáról, a feltörekvő technológiákról és iparágakról, valamint arról, hogy szerinte hogyan alakul a startupok és nagyvállalatok kapcsolata.

Egy csapat portugál fiatal nekiment a világ vezető országainak Kiemelt ügyei közé vette az Emberi Jogok Európai Bírósága a klímaváltozást, hála annak a portugál, nyolc és huszonegy éves fiatalokból álló csoportnak, akiknek volt bátorságuk felemelni hangjukat a legtöbb üvegházhatású gázt kibocsátó országok, köztük Oroszország és az USA ellen. Lehet, hogy amit Greta Thunberg elindított, az csupán a kezdete egy új 'forradalomnak'?


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Az elmúlt évek legerősebb napkitörésének hatása a hétvégén érheti el a Földet
Az elmúlt évek legerősebb napkitörésének hatása a hétvégén érheti el a Földet
A Nap a 11 éves ciklusának legaktívabb szakaszánál tart és rendre produkálja az intenzívebbnél intenzívebb fellángolásokat, amelyeket a Földön is lehet észlelni.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.