Az eredmények bizonyítékul szolgálhatnak a pánspermia elmélete mellett, amely szerint az élet magjai az univerzum minden pontján megtalálhatóak, az élet vagy annak építőelemei pedig nem feltétlenül a Földön alakultak ki, hanem ide is úgy érkezhettek. A Tanpopo mintáinak elemzéséből a kutatók arra következtettek, hogy

még egy egészen apró baktériumtelep is minimum három, maximum nyolc évet vészelhet át az űrben.

Jamagisi Akihiko, a Tokiói Egyetem munkatársa, a tanulmány egyik szerzője szerint mindez azt jelenti, hogy az ellenálló mikroorganizmusok képesek megtenni a Föld és a Mars közötti utat. A csapat eddig azt vizsgálta, hogy a baktériumok meddig maradhatnak életben az űrállomás belsejében, a Tanpopo kísérlet viszont az állomáson kívül zajlik: a száz mikrométer vastag telepek külseje elpusztult, belül azonban még voltak élő baktériumok. Elképzelhető, hogy a por, az aszteroidák, az üstökösök vagy a meteoritok, illetve az ellenálló mikrobák révén az élet képes az égitestek között is terjedni. Ugyanakkor a pánspermia esetleges alátámasztásához még rengeteg kutatás szükséges a jövőben.

Mekkora veszélyt jelentenek a mikrobák a Marsra?

A Nemzetközi Űrállomás korábbi, hosszútávú kísérletsorozatában derült fény a titokra, miszerint az esetlegesen a vörös bolygóra kerülő földi baktériumok képesek lennének túlélni a Mars felszínén. A kutatás célja természetesen nem a Mars baktériumok általi betelepítését célozta, a szakértők mindössze arra voltak kíváncsiak, hogy a különféle űreszközökkel odahurcolt mikrobák mekkora veszélyt jelentenek a bolygóra.

Ez azért is fontos kérdés, mivel az űrkutató berendezésekről még alapos fertőtlenítéssel sem lehet száz százalékosan eltávolítani a baktériumokat, így elkerülhetetlen, hogy azok idegen égitestekre is eljussanak. A földi baktériumok behurcolása azonban váratlan, de legfőképp jelentős változásokat indíthat el az új bolygó esetlegesen létező ökoszisztémájában, amit értelemszerűen jó lenne elkerülni. Éppen ezért nagyon fontos tanulmányozni, hogy mely organizmusok képesek túlélni az űrutazás viszontagságait, illetve a célba vett égitest felszínét uraló körülményeket. A szakértők több oldalról is körbejárták a kérdéskört. Ezek egyike során az űrállomás egyik laborrészlegében tizennyolc hónapig ellenállónak tartott földi mikrobákat tettek ki űrbéli körülményeknek. A mikroorganizmusok egy része még a legszélsőségesebb környezettel is megbirkózott:

túlélte a vákuumot, az óriási hőmérsékleti ingadozásokat, a Nap erős elektromágneses sugárzását és a kozmikus ionizáló sugárzást is.

Egy másik, szintén másfél éves kísérletben sötét űrbéli környezetben vizsgálták baktériumokat. Tizennyolc hónappal később, az űrbéli körülmények között tartott spórák tíz-negyven százaléka maradt életben, míg azok a minták, amiket a marsi atmoszférának megfelelő környezetben tartottak nyolcvanöt-száz százalékos túlélési arányt mutattak. Ha a Firmicute phylum nevű baktérium szélsőséges körülmények közé kerül, védőburkot, úgynevezett endospórát von maga köré, ezzel voltaképp megmenekül a tartós szárazságtól. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy ezek a struktúrák vajon megvédhetik-e a baktériumokat a fertőtlenítési eljárásoktól, illetve az űrbéli környezettől.

A harmadik kísérletben így olyan körülmények közé helyezték a mikrobákat, melyek során elsőként egy marsi utazást, majd a bolygóra való leszállást modelleztek. A vizsgálatok alapján az egyetlen biztos módszer a baktériumok elpusztítására, ha hosszabb ideig erős ultraibolya sugárzásnak teszik ki őket.

Minden másnak ellenálltak, és minimum ötven százalékos vagy annál is magasabb túlélési rátát mutattak.

Magyarán, ha egy, a Marsra induló űreszközön megtelepedő baktériumfaj képesek elrejtőzni a Nap sugárzása elől, elviekben semmi akadálya annak, hogy élve landoljanak egy adott bolygón, ahol talán még szaporodhatnak is.

(Fotó: Needpix)