Egyetlen lövéssel hat tálibot terített le egy fiatal brit mesterlövész 2013-ban

2021 / 08 / 22 / Felkai Ádám
Egyetlen lövéssel hat tálibot terített le egy fiatal brit mesterlövész 2013-ban
Az eset 2013 decemberében történ az afgán Helmand tartományban.

A szóban forgó mesterlövész neve nem ismert, mivel azt biztonsági okokból nem hozták nyilvánosságra, viszont ezen kívül elég sokat lehet róla tudni. Az eset idején húszéves és őrvezetői rangban szolgáló katona a brit Coldstream Guards Első Zászlóalját erősítette, és már az Afganisztáni tartózkodása elején sikerült híressé válnia társai körében, mert 1340 méterről talált mellkason egy géppuskával felfegyverzett tálibot. Sőt már a karrierje elején kiérdemelte, hogy a brit hadsereg egyik legerősebb fegyverét forgathassa: egy .338-as kaliberű, L115A3 AWM mesterlövészpuskát. Ez utóbbi fegyvert a lenti videóban az amerikai tengerészgyalogság katonái mutatják be.

Az esetre akkor került sor, amikor a britek épp csökkentették jelenlétüket Helmand tartományban, és azt át kívánták adni az afgán fegyveres erőknek. A parancsnokság már korábban értesült arról, hogy öngyilkos merénylők robbanómellényben terveznek támadást vagy egy brit támaszpont vagy afgán ellenőrzőpont, esetleg civil célpontok ellen. 2013 egy fagyos decemberi reggelén pedig a brit hadsereg legrégebbi, állandó szolgálatot teljesítő ezrede, a Coldstream Guards rutinőrjáratra indult, amikor a mesterlövész kiszúrta, hogy egy nagyobb csapat közelíti meg a katonákat. Rádión jelentette is a gyanús tevékenységet, és az ismeretlenek hamarosan fegyvert is rántottak és tüzet nyitottak a britekre. A mesterlövész ekkor engedélyt kapott a beavatkozásra.

A tálibok egy szikla mögé húzódtak, és ekkor a mesterlövész sem tudta célba venni őket. Hamarosan azonban hatan elindultak egy árok felé, és az őrvezető ekkor 850 méteres távolságból leadott egy lövést, amely pontosan mellkason találta az egyik támadót. A találatot hatalmas robbanás követte, amely végzett az öt másik tálibbal is. Mint kiderült, a támadó robbanómellényt viselt, amelyben nagyjából 20 kg-nyi robbanóanyag (az nem ismert, hogy pontosan milyen) volt – amennyiben elért volna a britekig, szörnyű pusztítást okozhatott volna, ám a golyó épp ezt a mellényt vitte keresztül. Az őrvezető ezt követően azt a jelentést adta le, hogy

„Azt hiszem, eltaláltam egy öngyilkos robbantót.”

A mesterlövész képességeihez nem férhet kétség, de nyilván némi szerencsére is szükség volt, hogy hat tálib közül épp a bombamellényest találja el. A Warhistory Online-nak nyilatkozott egy szintén névtelenséget kérő mesterlövész, és elmondása szerint a képességeket tekintetve többen is alkalmasak mesterlövésznek, ugyanakkor sokan, amikor egy élő embert vesznek célba, képtelenek meghúzni a ravaszt. A katona szerint „ez pedig nem az ő hibájuk”. Ez a mesterlövész hozzátette, hogy minderre feladatként tekint, és arra emlékezteti magát, hogy a célpontok másokat akarnak megölni, és a lelövésükkel ez a fenyegetés elhárítható, és több élet is megmenthető.

Afganisztánban az elmúlt 20 évben egyébként a brit fegyveres erők 457 tagja vesztette életét, míg magyar katonák közül heten haltak meg, közülük négyen ellenséges harci cselekmény miatt.

(A cikkhez használt kép illusztráció, forrása: Flickr/Al404)

(Források: 444Commonslibrary/UK Parliamnet, Businessinsider, The Guardian, Warhistory Online)

További cikkek a témában:

Egy drón örökített meg először a történelemben egy becsületrendet érő katonai cselekményt A hasonló érmeket addig a szemtanúk beszámolóira alapozva, esetleg tárgyi bizonyítékok alapján osztottak, amíg egy drón felvételt nem készített egy hőstettről, amit bárki megnézhet.

Az utolsó pillanatban próbálják kimenteni az országból az afgán robotépítő lányokat A tálibok vasárnap elérték az ország fővárosát, Kabult, sokan pedig attól tartanak, hogy a 2001-ben elűzött nacionalista katonai szervezet visszatérésével a nők jogai ismét erősen csorbulni fognak az országban. Már vannak is erre utaló jelek.

A közösségi média oldalak letiltják a tálibok posztjait, kivéve a Twittert A Facebookon, Instagramon és sok más közösségi média platformon nem kapnak jogot a tartalmak megosztására a szervezethez tartozó, vagy őket támogató felhasználók, de a Twitter egyelőre kivételt képez.


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.