Az EGOI-t az hívta életre, hogy sokkal kevesebb nő, mint férfi dönt úgy, hogy a számítástechnika területén tanul vagy dolgozik. Ez a nemek közötti különbség még inkább hangsúlyos a matematikai olimpián és az informatikai olimpián, a svájci informatikai olimpián a nők aránya például 10 százalék alatt volt 2018-ban. Más országokban is hasonlóak a számok. A 2018 évi nemzetközi informatikai olimpián 88 ország képviselői vitatták meg, hogyan lehetne megoldani a nemek közötti különbségeket.
Még 2012-ben a matematikai olimpián kezdeményezték az EGMO (European Girls ’Mathematical Olympiad) létrehozását, 19 résztvevő országgal, ami 2019-re több mint 50-re emelkedett, jelezve a kezdeményezés sikerét.
A cél az EGOI esetében is az volt, hogy hasonló versenyt induljon az informatikában, a lányok európai informatikai olimpiája képében. A mostani esemény az első volt a sorban, és Svájcban zajlott. Az EGOI-t minden évben más tagország látja vendégül. Ez biztosítja a projekt fenntartható és hosszú távú hatását.
A verseny fő célkitűzése a lányok részvételének ösztönzése az IT versenyeken, bátorításuk, egyszersmind női példaképek megalkotása, Magyarország pedig alapító EGOI tag. Az első versenyt eredetileg Zürichben tervezték megtartani, de a pandémia miatt az online térbe költözött, a magyar csapat egy helyszínről, Szombathelyről versenyzett.
Az EGOI programja hasonló az olyan versenyek programjához, mint az IOI (Nemzetközi Informatikai Olimpia) vagy a CEOI (Közép-Európai Informatikai Olimpia). Ezekhez képest azonban az EGOI egész Európát összefogja, és a részvétel kizárólag nőkre korlátozódik. Az esemény a normális élethelyzet visszaállása után kirándulásokkal zárul majd, lehetővé téve, hogy a számítástechnika iránt érdeklődő hallgatók megismerkedhessenek egymással és felfedezzék a fogadó országot.
A mostani utolsó versenynapon reggel tíztől délután háromig tartott a verseny, a csapatok pedig négykor, közösen nézhették meg a megoldásokat. A magyar csapat lányai, Éles Júlia, Kelemen Anna, Nagy Boglárka és Ottrok Veronika végül búcsúfagyiztak egyet Nikházy László csapatkapitánnyal, estére pedig számítógépes játékokat szerveztek nekik a svájciak.
Az NJSZT gyorsinterjújában még a verseny előtt kérdezte a Szatmárnémetiből származó Éles Júliát, aki a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból jutott ki az EGOI versenyre. A későbbi ezüstérmes elmondta, hogy a kedvenc tantárgya a matek, de a fizikát is nagyon szereti.
"Hatodikban kezdtem programozási versenyeken indulni, nagy élvezetet nyújtott, már a kezdetkor sikereket értem el, a magyarországi Nemes Tihamér versenyeken mindig díjat kaptam. A Nemzetközi Magyar Matematika Versenyen több alkalommal nyertem díjakat, illetve az Országos Magyar Matematikaversenyen mindig dobogós voltam. Sajnos a fizika versenyek döntőire soha nem tudtam elmenni, bár a válogatókon túljutottam, de mindig akkor voltak, amikor más versennyel kapcsolatban volt elfoglaltságom" - mondta el Éles Júlia. Az első EGOI olimpián versenyen 43 ország diáklányai vettek részt, nem csupán európai nemzetek részvételével.
Funfact: Az első magyar lány informatikai diákolimpikon Fenyvesi Anikó volt, 1995-ben, az Eindhovenben megrendezett Nemzetközi Informatikai Diákolimpián.
"Rengeteget gyakoroltam, igyekeztem többféle feladatot látni, a problémákat minél több oldalról megközelíteni. Szerintem a megfelelő felkészülés nyitja a gyakorlás, és a nyitás az új dolgok felé" - mondta az azóta már ezüstérmes diáklány. Arra a kérdésre, hogy nehezebb-e vajon lányként helytállni, úgy felelt, hogy "én soha nem éreztem azt, hogy nehezebb. Engem az sem feszélyez, ha én vagyok az egyedüli lány a teremben, jócskán volt rá példa."
Júlia a jövőre érettségizni fog, majd matematika-informatika irányban tanulna tovább, de pontos elképzelése még nincs. "Valószínűleg Budapest, ELTE, de még képlékeny" - vázolta. A magánéletében egyelőre a cicáival foglalkozik és sokat olvas, ami kapcsolja. Az élet legfontosabb értékmérőit firtató kérdésre figyelemre méltó érettségről tanúbizonyságot tevő választ adott:
"Az emberekhez való hozzáállás, hogy tudjuk elfogadni és értékelni a másikat" - fogalmazta meg valamennyiünk számára aktuális és üdítően józan üzenetét. Gratulálunk az EGOI-n elért szép teljesítményhez!
(Forrás: EGOI Kép: )