A sejtek alapvetően miniatűr gyárak rengeteg precíz folyamattal. Minél több ilyen gyár van, és minél régebb óta működik, statisztikailag annál nagyobb az esélye annak, hogy valami elromoljon, tehát kialakuljon a rákos sejt. A szervezetnek akadnak erre védekező mechanizmusai ugyan, de ezek a védbástyák is ledőlhetnek, ami szintén a sejtek számával és az eltelt idővel áll jellemzően összefüggésben – természetesen ismét csak a fránya statisztika miatt. Magyarán minél több a sejt, és ezek minél tovább működnek, annál nagyobb eséllyel alakul ki az adott szervezetben a daganat. Logikusnak tűnik? Annak. És tényleg így van? Hát, nem feltétlen. Még csak messzire sem kell mennünk, egzotikus tájak különös lényeiig, hanem elég egy embert és egy egeret összehasonlítanunk. Az egérnek nem kisebbek a sejtjei, csak kevesebb van belőlük, rövidebb élettartammal – ebből az következne, hogy az egérre a macska ugyan veszélyt jelent, a rák kapcsán viszont mákja van a kis rágcsálónak. A számok nyelvére lefordítva, mi 50-szer hosszabb ideig élünk, mint Jerry, ráadásul az egereknél 1000-szer több sejtünk is van. Vagyis a statisztika azt mondaná, hogy egy ember 50 000-szer nagyobb eséllyel lesz rákos, mint egy egér. Ehhez képest az egerek és emberek körében a daganat megjelenésének a gyakorisága nagyjából megegyezik. A kék bálnáknak viszont 3000-szer több sejtjük van, mint nekünk, akár 80 évig is élhetnek, ám sosem lesznek rákosak. Ez tehát a Peto-paradoxon, annak belátása, hogy a nagytestű állatok esetén sokkal kevésbé gyakori a rákos megbetegedés, mint az a statisztikából következne.

A NewScientistnek nyilatkozó egyik szakértő ezt úgy fogalmazta meg, hogy tudományos körökben az a tréfa járja ezzel kapcsolatban, hogy bálnáknak eleve rákosan kellene megszületniük, sőt nem is létezhetnének, mert túlságosan nagyok. Hogy a kérdés miért igényel tisztázást, azt talán felesleges is elmagyarázni: nem csak a paradoxon megmagyarázása, mint tudományos cél lebeg a kutatók szeme előtt, de ha megfejtenénk ezen állatok titkát, akkor talán közelebb juthatnánk az emberi rákos betegségek gyógyításához is. Több elmélet is született a paradoxonnal kapcsolatban, ilyenekről már mi is beszámoltunk korábban.

Miért olyan ritka a rák a nagytestű állatok körében? Az egyik lehetséges magyarázattal éppen magyar kutatók álltak elő 2017-ben.

Egyik magyarázat lehet az evolúció, tehát hogy ezen állatok sejtjei ellenállóbbak lettek az idők során. Ezen ellenállás hátterében pedig a tumor szupresszor gének állhatnak, mival a méret növekedésével nő ezen géneknek a száma is, így a kék bálna sejtjeinek az elrákosodáshoz több mutációra van szüksége, mint az egér sejtjeinek. Ez nem jelent teljes immunitást a daganatos elváltozásokkal szemben csak egy fokozott ellenállást. Egy másik magyarázattal hazai kutatók álltak elő még 2017-ben, eszerint tényező lehet még, hogy ezen állatok esetén alacsony szinten marad az osztódások száma a megújuló szövetekben: kevesebb osztódás, kevesebb másolási folyamat, kevesebb mutáció, ami így együtt kisebb eséllyel kialakuló daganathoz vezet. Egy másik teória a hipertumorral magyarázza a paradoxot, tehát azzal, hogy a „tumor tumorja” pusztítja el a daganatot. Ezen elmélet szerint nagyon sok daganat alakul ki a nagyobb testű állatokban, de ez nem gond, mert a tumorok rögvest el is pusztulnak.

A most közölt kutatás szintén a tumor-szuppresszorok (TSG) vagy másnéven: daganatelnyomó géneket tanulmányozta. Ezek a gének „féken tartják a sejtosztódást, a sejtciklust hiba esetén leállítják, sőt, a sejtet az apoptózis (szerk. betoldás: programozott sejthalál) felé irányíthatják”. Kérdés, hogy ezen gének működésének mi szab határt, tehát ha nekünk, embereknek is vannak ilyen génjeink (márpedig vannak), akkor miért leszünk mégis rákosak? A válasz, hogy a tumor-szuppresszorok két okból nem tölthetik be a szerepüket: a funkcióvesztéses meghibásodás vagy pedig a gén teljes törlődése miatt.

A kutatásban 1077 TSG-t vizsgáltak 15 emlős faj esetén, ebből 7 cet volt. Két érdekes eltérést találták, egyrészt a cetekben különbözött a gének molekuláris felépítése, másrészt ezen gének cserélődése (a gének megjelenése és törlődése) jóval gyorsabb volt, mint a többi emlősfaj esetén. Ez utóbbi egész pontosan azt jelenti, hogy a többi emlőshöz képest a cetekben a tumor-szuppresszor gének 2,4-szer gyorsabban tűnnek el és jelennek meg, és ez a folyamat még gyorsabb a sziláscetek esetén. Az eltérő molekuláris felépítés és a gének gyors cserélődése egy olyan evolúciós folyamat végterméke lehet, amely csökkenti a rák kialakulásának az esélyét a nagyobb testméret és a hosszú élet mellett. A szakértők hozzátették azt is, hogy ez persze nem azt jelenti, hogy bálna-géneket ültetnek ezután az emberekbe, hanem ha jobban megértjük a hasonló fajok tanulmányozása segítségével a TSG-ék működését, annak a tudásnak a felhasználásával hatékonyabb, rákos betegségek kezelésére használt gyógyszerek fejleszthetőek az embereknek is.

(Kép: Pixabay)

További cikkek a Rakétán:

A nyelv törvénye – amikor kardszárnyú delfin és ember együtt halásztak Ausztráliában, a huszadik század első évtizedeiben együtt halászott az emberekkel egy Öreg Tom névre keresztelt kardszárnyú delfin. Persze a történet – mint oly sok más, amely ember és természet átmeneti harmóniájáról szól – nem végződött happy enddel. Vagy bizonyos értelemben talán mégis.

A Hosszúszárnyú bálnák visszatérhetnek a kipusztulás széléről Miután a populáció majdnem megsemmisült, jelentős mennyiségű Délnyugat-atlanti (WSA) hosszúszárnyú, más néven púpos bálna jelent meg a semmiből Dél-Amerika partjainál.

A nagyi-hatás segíti a gyilkos bálna borjak túlélését A gyilkos bálnák társadalmában kiemelten fontos szerephez jutnak az idősebb, a reproduktív szakaszon túljutott nőstények, magyarul: a nagyik.