Először ültetett be chipet egy ember agyába Elon Musk cége, a Neuralink

2024 / 01 / 30 / Pőcze Balázs
Először ültetett be chipet egy ember agyába Elon Musk cége, a Neuralink
Elon Musk, a Tesla és az X első embere bejelentette, hogy Neuralink nevű, agy-számítógép interfészeken dolgozó vállalkozása túl van az első sikeres emberi beültetésen. A hosszú távú cél a "szimbiózis a mesterséges intelligenciával", a rövid távú egy számítógépes kurzor vagy billentyűzet irányítása.

Tavaly szeptember végén számoltunk be arról a Rakétán, hogy a Neuralink megkapta az engedélyt, hogy chipeket ültessen emberek agyába. Tehát a sikeres állatkísérletek után így is kipróbálhatják az implantátumukat, ami kétirányú kommunikációt tesz lehetővé az agy és a hozzá kapcsolt számítógép között. Ez reményeik szerint egy idő után "szuperképességeket" adhat az embereknek, egyelőre azonban olyan betegeket kerestek a kutatásukhoz, akiknek egy végtagjuk sem működik megfelelően, nyaki gerincvelősérülés vagy amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) miatt.

"Tegnap megkapta az első ember a Neuralink implantátumát, és megfelelően zajlik a felépülése. Az első eredmények ígéretes idegrendszeri aktivitást jeleznek."

Mindössze ennyit tudni a beavatkozásról, többet nem osztott meg arról sem a vállalat, sem Elon Musk. A Wired cikke azonban rámutat, hogy kapkodásra semmi ok, hiszen a teljes kutatás akár hat évig tarthat, és hónapok is eltelhetnek addig, amíg kiderül, hogy az alany képes-e irányítani a számítógépet a gondolataival.

Szintén fontos megjegyezni, hogy többtucat emberbe ültettek már BCI (brain-computer interface, agy-számítógép interfész) implantátumot, az elsőt 2004-ben. Ami a Neuralinket különlegessé teszi, hogy vezeték nélküli kapcsolatot létesít az agy és a számítógép között, ami sokkal kényelmesebb, mint egy vastag kábel használata, illetve az érme méretű kütyü az általánosan megszokott száz helyett ezer elektródával működik, hatvannégy szálba foglalva. A Neuralink egyik versenytársa, a kissé előrébb járó Synchron már biztonságosan segít betegeket abban, hogy böngésszék az internetet vagy épp banki ügyeket intézzenek a számítógépükön.

A Wired emlékeztet rá, hogy egy korábbi oknyomozó riportjuk fényt derített arra, hogy a Neuralink több szabálytalanságot is elkövetett az állatkísérletei során, vagyis valószínűleg fokozott figyelem fogja kísérni a céget, ahogyan folytatja az emberi beültetéseket.

(Borítókép: Neuralink)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.