Első alkalommal sikerült elérnie a világűrt a SpaceX Mars-rakétájának

2023 / 11 / 18 / Bobák Áron
Első alkalommal sikerült elérnie a világűrt a SpaceX Mars-rakétájának
A Starship magyar idő szerint szombat délután 2-kor emelkedett a magasba, az első teszttel ellentétben pedig ezúttal már a világűrt is sikerült elérnie, mielőtt elvesztették vele a kapcsolatot.

A SpaceX először április 20-án tesztelte élesben a teljes Starship-rendszert, amely magából az űrhajóból, valamint az azt szállító, 33 Raptor-hajtóművel ellátott Super Heavy hordozórakétából áll. A világűr elérése akkor egy műszaki hiba miatt meghiúsult, ugyanis az indítás után a Starship nem tudott leválni a hordozórakétáról, emiatt pedig a küldetés irányítói a rakéta megsemmisítése mellett döntöttek.

A tervezett forgatókönyv most szombaton is ugyanaz volt, mint a tavaszi teszten, azaz a SpaceX egyelőre meg sem kísérelte épségben visszahozni a Starship-rendszer darabjait. A rakéta 14.03-kor emelkedett a magasba, majd nagyjából két és fél perccel az indítás után a Super Heavy sikeresen levált a Starshipről. Az eredeti tervek szerint a hordozórakéta ezután kontrollált leszállást hajtott végre a Mexikói-öböl vizén, ehelyett azonban a szétválás után nem sokkal felrobbant. A Starship a szétválás után tovább emelkedett, a SpaceX adatai szerint pedig már 148 kilométeres magasságban, vagyis jócskán a világűr határának számító Kármán-vonal felett járt, amikor elvesztették vele a kapcsolatot. Az eredeti tervek szerint az űrhajó az alacsony Föld körüli pálya megközelítése után a Csendes-óceánba csapódott volna, Hawaii partjaitól néhány száz kilométerre, a közvetítésben elhangzottak alapján viszont erre nem kerülhetett sor, ugyanis a Starship önmegsemmisítő rendszere valamilyen okból bekapcsolt.

A 122 méter magas rakétarendszer minden idők legnagyobb és legerősebb űrrakétája, amit valaha építettek, a SpaceX-nek pedig kimondott célja, hogy a segítségével a jövőben embereket juttassanak a Marsra. Bár egyre inkább úgy tűnik, hogy ez csak a következő évtizedben fog megvalósulni, a Starship ettől függetlenül is nagyon fontos szerepet fog játszani az elkövetkező évek világűrrel kapcsolatos terveiben: a hatalmas űrhajó minden eddiginél olcsóbbá teheti a Föld körüli pálya elérését, újabb komoly lökést adva az űriparnak, emellett a NASA Artemis-programjában is kulcsfontosságú szerepe lesz, hiszen az első küldetések során az űrhajósok a SpaceX rakétáját fogják használni arra, hogy a Lunar Gateway űrállomásról elérjék a Hold felszínét.

Már négy éven belül landolhat a Marson egy legénység nélküli Csillaghajó A Starship jövőjéről Elon Musk beszélt.


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.