Jövőre már nem Kína lesz a világ legnépesebb országa az ENSZ jelentése szerint

2022 / 07 / 15 / Bobák Áron
Jövőre már nem Kína lesz a világ legnépesebb országa az ENSZ jelentése szerint
Az Egyesült Nemzetek Szervezete kétévente frissíti a világ népesedési kilátásairól szóló jelentését, amelynek tavaly esedékes kiadását ugyanakkor a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztották, így az csak néhány napja, július 11-én vált nyilvánossá. Bár a jelentés radikálisan új dolgokat nem fogalmaz meg a korábbi évek prognózisaihoz képest, azért így is van benne bőven olyan adat, amit a kutatók még három évvel ezelőtt is egészen máshogy láttak.

A legmeglepőbb előrejelzés, hogy míg 2019-es jelentésében az ENSZ még úgy vélte, hogy az évszázad végéig a bolygó lakossága folyamatosan növekedni fog, és eléri a 10,88 milliárdot, a legfrissebb jelentés szerint a népességnövekedés már relatíve belátható időn belül, 2086-ra tetőzni fog, amikor is 10,43 milliárdan fognak élni a bolygón. Innen aztán lassú, de folyamatos csökkenés kezdődik, így 2099-re már valamivel kevesebb, 10,36 milliárd ember fog élni a Földön.

A közeli jövőbe tekintve a legfontosabb fordulópont, hogy a jelentés szerint a Föld lakossága még az idén, nagyjából november környékén elérheti a nyolcmilliárd főt, ami megfelel az elmúlt évtizedek tendenciáinak. A statisztikákat összesítő Our World In Data ezzel kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet, hogy bár a lakosságszám abszolút növekedése érdemben nem sokat változott, a háttérben a növekedés üteme jelentősen visszaesett: míg az 1960-as években nagyjából 2,3%-kal nőtt a bolygó lakossága évente, addig ez a szám ma már 1% alatti. Hogy a népességnövekedésben ez a különbség mégsem érezhető, annak az az oka, hogy ma jóval több ember él a bolygón.

Kína népességének száma már idén elkezdhet csökkenni Szakértők szerint Kína népességének száma tavaly elérhette a maximumát, az elkövetkező években már csökkeni fog, ha a jelenlegi tendencia folytatódik. India lakosságának száma, ami már most Kína közelében jár, az előrejelzések szerint még évekig növekszik majd.

Az ENSZ jövőre is vár egy komolyabb fordulatot, ugyanis a jelentés szerint hosszú évtizedek (bizonyos szempontból évszázadok) után 2023-ban már nem Kína lesz a világ legnépesebb országa. Miközben a távol-keleti ország lakosságszáma a jelenlegi 1,43 milliárd lakossal nagyjából tetőzik, és az évszázad végére csaknem a felére csökken, India esetében egészen a 2060-as évekig folyamatosan növekedni fog a népességszám, ami a csúcsponton az 1,7 milliárdot is meghaladja majd. Ahogy arra a Futurism rámutat, a Föld lakosságszámának növekedése egyébként is eléggé kiegyensúlyozatlan képet mutat, hiszen a várható növekedésnek több mint a fele mindössze nyolc országhoz köthető: az ENSZ szerint India mellett a Kongói Demokratikus Köztársaság, Egyiptom, Etiópia, Nigéria, Tanzánia, a Fülöp-szigetek és Pakisztán az, ahol a leginkább növekedni fog a népesség.

Magyarország: lassú csökkenés

Magyarországgal kapcsolatban az ENSZ érdekes módon azt jósolja, hogy idén és jövőre is radikálisan emelkedni fog a lakosságszám, ami 2023-ban ismét tízmillió felett lesz. Ennek a becslésnek ugyanakkor minden jelenleg elérhető statisztika ellentmond, és a jelentésben megjelölt adatforrások alapján sem nyilvánvaló, hogy miért jutottak az ENSZ szakértői erre a következtetésre. Hosszútávon nem sokat számít, hogy a statisztika téved-e Magyarországgal kapcsolatban, hiszen a jelentés abban megegyezik a korábbi prognózisokkal, hogy Magyarország lakosságszáma lassan, de folyamatosan csökkeni fog az évszázad végéig. Az ENSZ becslései szerint az ország lakosságszáma az évszázad végére hétmillió alá csökkenhet, ami ugyan jelentős népességfogyást jelez, de még így is jóval kevésbé radikális, mint például az a The Lancet orvosi szaklapban 2020-ban megjelent tanulmány, ami azt jósolta, hogy nyolcvan éven belül alig ötmillióan fognak élni az országban.

Magyarország lakosságszámának alakulása nagyjából egybevág más európai országok tendenciáival, amelyeknél az ENSZ kivétel nélkül a lakosságszám csökkenését vagy stagnálását várja a következő szűk nyolcvan évben. Ez a trend ugyanakkor nem általánosan jellemző a fejlett nyugati országokra, hiszen az Egyesült Államok és Kanada esetében például a jelentés folyamatos növekedést vár, ami az évszázad végéig sem ér véget.

(Borítókép: Peter Adams/Getty Images)

Mi van, ha tévedtünk, és a jövő égető problémája épp a túl kevés ember lesz? Az Empty Planet című könyv szerzői utánaeredtek a túlnépesedéssel kapcsolatos közhiedelemnek, és arra jutottak, hogy többen ma már azon az állásponton vannak, hogy az eddigi modellek tévesek, mert sok fontos, a demográfiát alakító tényezőt is figyelmen kívül hagytak.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Hagyjuk a kutyánknak, hogy arcon nyaljon minket? – Ez a tudomány válasza
Hagyjuk a kutyánknak, hogy arcon nyaljon minket? – Ez a tudomány válasza
A kutya a szeretetét fejezi ki ezzel a gesztussal, de mennyire jó ötlet ezt engednünk egészségügyi szempontból? Elmondjuk, mit gondol erről a szakértő.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.