Értelmesebb párbeszédet szeretett volna a Twitter, de ez csak félig jött össze

2020 / 12 / 17 / Felkai Ádám
Értelmesebb párbeszédet szeretett volna a Twitter, de ez csak félig jött össze
Az nem meglepő, hogy a közösségi média platformjai különböző technológiai megoldásokkal sarkalnák a felhasználókat arra, hogy elhagyják a káros kommunikációs formákat.

Ugyanakkor elég tanulságos, hogy ezek közül mi válik be, és mi nem. Az Egyesült Államokban nemrég lezajlott választások pedig több ilyen módosítást is időszerűvé tettek, de a Twitter például most az adatok birtokában elismeri, hogy ezek egy része nem vált be sajnos.

A Twitter idén bevezetett változásai a „Retweet” funkciót érintették, tehát azt, hogy mások posztjait miként tudjuk megosztani. A Retweet addig a pontig úgy történt, hogy a megfelelő gombra kattintva alapból simán csak megosztottuk az üzenetet. Az idén életbe lépett két változás ezt úgy módosította, hogy a gomb megnyomása után az alap megosztási lehetőség a Quote Tweet, vagyis a tweet idézése. Tehát nem csak megosztom az adott tartalmat, de én magam is megnyilvánulok azzal kapcsolatban. A másik változás a hivatkozott újságcikkekkel volt kapcsolatos, ennek megosztásakor a Twitter rákérdezett, hogy a funkció használata előtt esetleg nem szeretném-e elolvasni a cikket.

Most viszont a Twitter némi adat birtokában úgy döntött, hogy az alapként megjelenő „Quote Tweet” megoldást visszavonja, és megosztás a régi módon fog történni innentől. Ennek oka pedig, hogy a vállalat saját bevallása szerint sem érte el ezzel a kívánt hatást. A számok nyelvére lefordítva a megosztott tweethez írt hozzászólások 45 százaléka egyetlen szót tartalmazott, 70 százalékuk pedig kevesebb mint 25 karakterből állt. A Twitter lényege persze valahol a gondolatok relatíve tömör kifejezése (bár a közelmúltban a lehetséges karakterszámot is megemelték, ami heves ellenállást váltott ki ugyan pár felhasználónál, de ez a változás végül maradt), ám a pár szavas hozzáfűznivaló nyilván nem fog elmélyült párbeszédet elindítani egy-egy idézet kapcsán. Még rosszabb, hogy a bejegyzések megosztása a Qute Tweet, valamint a sima Retweet együttesének szempontjából körülbelül 20 százalékkal esett vissza. Részletesebben: a Retweet funkciót 23 százalékkal, a Quote Tweetet pedig 26 százalékkal kevesebbet használták. A platform következtetése, hogy sikerült ugyan lassítani a félrevezető információk terjedését, de ez csak a megosztások visszaesésének az árán jött össze.

Ennek ellenére a platform nem tett le azon szándékáról, hogy értelmesebb párbeszédeket provokáljon ki, amit több megoldással kívánnak elérni. Persze ezen megoldások némelyike hatékonyabb, mint a többi. A hatékonyságra példaként a másik új funkciót hozták fel, tehát azt, hogy a hivatkozott cikkek megosztása előtt a Twitter rákérdez arra, hogy nem kívánjuk-e előbb elolvasni azokat. Ez utóbbi – a vállalat közleménye szerint – több olyan megosztáshoz vezetett, amikor a felhasználók a Retweet-gombot immár több információ birtokában (a cikket elolvasva, vagy abba legalább beleolvasva) vették igénybe.

További cikkek a Rakétán:

Fizetős lesz a Twitter? Az ingyenes közösségi oldalak fizetőssé válása vissza-visszatérő pletyka, ám most a Twitter vezérigazgatója személyesen nyilatkozott úgy, hogy vizsgálják egy előfizetői rendszer bevezetésének a lehetőségét. Lehet, hogy a fizetős Twitter lesz az első fecske, amit majd követ a Facebook és a többiek?

A Twittert ért brutális hackertámadás háttere A hackerek egyszerre törtek fel rengeteg, sok követővel rendelkező fiókot. Elon Musk, Joe Biden és Bill Gates is az érintettek közt van. A fiókokat ezután Bitcoin átverésre használták fel. A Twitter most kezdi el összerakni, hogy mi történhetett.

A Vatikán sem érti, miért lájkolt egy női feneket az Instagramon a pápa hivatalos fiókja Natalia Garibotto, brazil bikinimodell egy (a legkevésbé sem egyházi témájú) fotóját lájkolta a Szentatya hivatalos oldala. Egyelőre próbálják kideríteni, hogy mi történhetett.


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Polgár Judit sakkvilágbajnok legemlékezetesebb mérkőzései, játék Kaszparov ellen és Világsakkfesztivál
Polgár Judit sakkvilágbajnok legemlékezetesebb mérkőzései, játék Kaszparov ellen és Világsakkfesztivál
Kilenc évesen a New York Times címoldalára került, tizenkét évesen Kaszparov figyelte a játékát, magántanulóként tanult, mert minden idejét a sakk kötötte le. Polgár Judit, minden idők legsikeresebb női sakkozója, Világsakkfesztivált tart hamarosan Budapesten nővéreivel és Rubik Ernővel.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.