Észak-Korea jongbjoni atomreaktorában zajló tevékenységek észlelését a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség is megerősítette

2021 / 08 / 30 / Bobák Zsófia
Észak-Korea jongbjoni atomreaktorában zajló tevékenységek észlelését a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség is megerősítette
Mivel az IAEA szakembereit kiutasították az országból, ezért a műholdas felvételek alapján tájékozódnak: a felvételek szerint a plutónium gyártására alkalmas atomreaktort újraindították.

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség augusztus 27-ei jelentése szerint (PDF formátumban az IAEA oldaláról letölthető) Észak-Korea jongbjoni 5MW-os reaktorában 2018 decemberének kezdete óta egészen idén júliusig nem érzékeltek semmilyen aktivitásra utaló nyomot, azonban a műholdas felvételek alapján elmondható, hogy az elmúlt hónapok során a létesítmény működtetésére utaló tevékenységeket figyeltek meg, ilyen többek között a reaktor hűtővízének leengedése.

A radiokémiai laboratóriumot kiszolgáló üzemet is működésbe hozták februártól júliusig, ez pedig jóval hosszabb idő, mint ami a szokásos karbantartási munkákhoz általában szükséges. Az ügynökség elmondta, az Észak-Koreától 1992-ben kapott dokumentumok szerint, amelyek a laboratórium felépítését részletezik, ez nagyjából annyi idő, amennyi a reaktor radioaktív üzemanyagának feldolgozásához szükséges. Ezenkívül a jongbjoni komplexumban található dúsító centrifugák környékén is rendszeres járműforgalmat észleltek, annak ellenére, hogy a centrifugák feltehetően nem működtek, az egyik épületből azonban kibocsátás jeleit érzékelték.

Ez az épület az urán-dioxid kezelésére szolgál, és ezen a helyszínen tapasztalható mozgásokról már korábban is érkeztek hírek, tavaly októberben a 38 North is beszámolt róla, hogy a területen az árvízkárok miatti javítási munkálatok mellett más típusú tevékenységeket nyomai is láthatóak voltak: füstöt láttak felszállni az épületből. Azt azonban, hogy mi is zajlik pontosan a létesítmény belsejében, nem tudták megmondani a Stimson Center munkatársai.

Az IAEA jelentése kitér a könnyűvizes reaktor építésére is, amely tovább folytatódott a megfigyelések ideje alatt, de sem a nagyobb egységek leszállítására, sem a reaktorban zajló aktivitásra nem utalt semmi, azt egyelőre az adatok alapján nem tudják megbecsülni, hogy a reaktor mikor lesz készen. A jongbjoni helyszín mellett Pjongszanról is készült beszámoló, eszerint az itt található uránbányában és telepen szintén elkezdték a munkát, bár tulajdonképpen ez sem újdonság: ahogy arról a Daily NK is beszámolt májusban, az észak-koreai hatóságok akkor új, szigorúbb szabályokat vezettek be az urán kivitelére vonatkozóan, ami akár azt is jelenthette, hogy ezzel próbálták meg a nemzetközi szervezetek általi megfigyelések hatékonyságát csökkenteni, mielőtt a termelést fokozzák.

Előző év novemberében pedig a 38 North felvételei is bemutatták a pjongszani bányakomplexum aktív forgalmát. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség összegzése szerint:

"A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nukleáris tevékenysége továbbra is komoly aggodalmak forrása.

Ezenfelül az 5MW-os reaktor és a radiokémiai laboratórium működésére utaló új jelek mélységesen aggasztóak. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nukleáris programjának folytatása egyértelmű megsértése az érvényben lévő, Egyesült Nemzetek Szövetségének Biztonsági Tanácsa által hozott határozatnak, és ez mélységesen sajnálatos."

A szervezet felkészült arra, hogy a jövőben esetleg visszatérjen az országba, hogy a helyszínen ellenőrizze a folyamatokat és létesítményeket, de az ebből a célból a 2017 augusztusában létrehozott csoportnak előbb meg kell várnia, amíg az érintett országok egyezségre jutnak és az észak-koreai hatóságok meghívják őket. A jongbjoni reaktor környéken érzékelt aktivitás arra utalhat, hogy Észak-Korea felpörgeti a nukleáris fegyvereinek gyártására szolgáló folyamatokat, pedig 2019-ben már közel járt ahhoz az ország vezetője, Kim Dzsongun, hogy leszerelje a létesítményt, legalábbis ezt ajánlotta fel Donald Trump amerikai elnöknek a nemzetközi szankciók feloldásáért cserébe. Az akkori tárgyalások azonban nem jártak eredménnyel, és eddig Joe Bidennek, az ország jelenlegi elnökének sem sikerült egyezséget kötnie a reaktorral kapcsolatban.

A CNN-nek nyilatkozó fegyverszakértő, Jeffrey Lewis elmondta, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség jelentése nem ért senkit váratlanul, de mégis fontos dologra világít rá:

"Bizonyos szinten, ez nem újdonság, de figyelemre méltó, hogy az IAEA azt írta, hogy minden a megszokott kerékvágásban halad (business as usual) Jongbjonban.

Egyike az Észak-Koreával való problémáinknak az, hogy, mivel az elmúlt években minden a megszokott kerékvágásban haladt, ezért az emberek valahogy hozzászoktak a nukleárisan felfegyverzett Korea gondolatához, és elfeledkeztek róla."

(Reuters, Fotó: Getty Images/Digital Globe: a nyitókép a jongbjoni komplexum egy korábbi állapotát ábrázolja)

További cikkek a témában:

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség fogja felügyelni a fukusimai erőmű vizének kiengedését a Csendes-óceánba Az Egyesült Nemzetek szervezete az előzetesen meghatározott terveket már jóváhagyta és még idén ellátogat Japánba, hogy felmérje a körülményeket.
Butch Cassidy ma egy észak-koreai hekker lenne, aki bankok helyett bitcoin-tárcákat fosztogatna A kriptovaluta-lopás egyre nagyobb üzlet, ami ellen egyelőre a hatóságok sem tudnak hatékonyan fellépni. Észak-Koreának már komplett hekkercsapata van, akik millió dolláros nagyságrendben lopják a bitcoint, ezzel pedig az országra kivetett szankciók hatékonysága is megkérdőjeleződik.
Néhány területen növekszik a maghasadás mértéke a csernobili atomerőműben Harmincöt évvel a katasztrófa után még mindig növekedő neutron értékeket detektálnak az ukrán tudósok, a folyamat méghozzá az egyik hozzáférhetetlen teremben zajlik. Lehetséges azonban, hogy a fisszió magától abbamarad.


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Ez a "rémálom-generátor" elmossa a valóság és a képzelet határát
A Pika 1.5 technikailag egy videógenerátor, de a rémálom-generátor kifejezés talán helyesebb lenne rá. Mutatjuk is, hogy miért.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.