Megszületett a döntés az uniós vakcinaútlevélről, de nem minden beoltott kaphatja meg
2021 / 05 / 21 / Bobák Áron
Megszületett a döntés az uniós vakcinaútlevélről, de nem minden beoltott kaphatja meg
Az Európai Parlament és Tanács megállapodása értelmében hamarosan jöhet az uniós Covid-igazolvány, ami szabad mozgást biztosít majd a tulajdonosának az Európai Unión belül.

Az Európai Parlament erről kiadott közleménye szerint a digitálisan vagy papír alapon elérhető igazolványnak három különböző fajtája lesz aszerint, hogy valaki már megkapta az oltást, átesett a fertőzésen vagy pedig negatív teszttel tudja igazolni, hogy nem fertőzött.

A védőoltások közül a megállapodás értelmében csak azokat fogják elfogadni, amelyeket az Európai Gyógyszerügynökség is engedélyezett, ezek a Pfizer-BioNTech, a Moderna, az AstraZeneca valamint a Janssen vakcinái. Arról, hogy elfogadják-e a más oltóanyaggal elvégzett oltásról szóló igazolást (mint a Sinopharm-vakcina vagy a Szputnyik V) a tagállamok saját hatáskörben dönthetnek. Ez Magyarországon elég sok embert érint, hiszen az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ statisztikái szerint a kínai és az orosz vakcinával már csaknem 1,9 millió embert oltottak be itthon.

Már a telefonunkkal is igazolhatjuk, hogy megkaptuk a koronavírus elleni oltást Magyarországon eddig az első oltás után nyolc nappal automatikusan postázott hatósági igazolvánnyal (azaz az úgynevezett védettségi igazolvánnyal) igazolhattuk, hogy megkaptuk a SARS-COV-2 elleni oltást, mostantól viszont elvileg a mobilunkkal is megtehetjük mindezt.

A kormány konzuli szolgálata a honlapján folyamatosan frissíti azoknak az országoknak a listáját, amelyekbe kétoldalú megállapodás alapján a magyar oltási igazolvánnyal is szabadon utazhatunk. A listán jelenleg kilenc ország szerepel, ezek Csehország, Horvátország, Szlovénia, Szerbia, Törökország, Montenegró, Georgia, Észak-Macedónia és Bahrein.

Mivel az EU-n belüli szabad mozgáshoz az is elég lesz, ha valaki friss teszttel tudja igazolni, hogy nem fertőzött, így az Európai Parlament és Tanács arról is megállapodott, hogy támogatni fogják a tesztek hozzáférhetőségét. Ezzel kapcsolatban egyelőre annyit lehet tudni, hogy a tesztek nem lesznek ingyenesek, viszont az Európai Bizottság kötelezettséget vállalt arra, hogy az Unió Szükséghelyzeti Támogatási Eszközéből legalább 100 millió eurót a SARS-CoV-2 fertőzést érzékelő tesztek megvásárlására költ.

A megállapodás kitér az igazolványok adatvédelmi vonatkozásaira is, eszerint az igazolványokban szereplő személyes adatokat a célország nem ellenőrizheti, valamint uniós szinten sem hoznak létre központi adatbázist. "Az adatokat kezelő és befogadó szervek közintézmények lesznek, így az európaiak gyakorolhatják az általános adatvédelmi rendelet által biztosított jogaikat" - szól a közlemény.

Amit egyelőre nem lehet biztosan tudni, hogy mikortól lehet majd külföldre utazni az EU-s igazolvánnyal. A 12 hónapra szóló ideiglenes rendelet jóváhagyásáról a Parlament a június 7-10. között megtartott plenáris ülésen szavaz majd, viszont az így elfogadott rendeletet még a Tanácsnak is jóvá kell hagynia, mielőtt az érvénybe léphetne.

(Borítókép: Alex Gottschalk/DeFodi Images/Getty Images)

További cikkek a témában:

Júniustól jön az EU-s nemzeti zöld igazolvány az utazni vágyóknak A koronavírus ellen beoltottaknak van már védettségi igazolványuk, mellyel lassan minden megszokott hely látogatható. De vajon mi a helyzet a külföldi vakációs desztinációkkal, a nyaralásokkal? Az EU válasza a júniustól érkező zöld igazolvány.

A mobilunkkal fogjuk igazolni, hogy megkaptuk az oltást Jegyet, bérletet, oltási könyvet kérjük szépen felmutatni! A Microsoft és az Apple is dolgozik az ügyön.

Itt találod meg magyar nyelven az orosz és a kínai vakcina tájékoztatóját Az oltottak számára készült magyar nyelvű vakcinaleírás a kínai és orosz oltóanyagról az OGYÉI honlapjáról letölthető.


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.