Ez a tanítható készülék állítólag okosabb, mint egy telefon

2024 / 01 / 11 / Bobák Áron
Ez a tanítható készülék állítólag okosabb, mint egy telefon
A Rabbit R1 a készítői szerint nem csak tökéletesen megérti, amit mondunk neki, de arra is képes, hogy a szokásaink alapján megtanulja, hogyan kell működnie.

Az amerikai startup az év legnagyobb technológiai kiállításán, a Las Vegas-i CES-en leplezte le a nem mindennapi készüléket, amivel állításuk szerint az volt a céljuk, hogy a telefonoknál intuitívabban használható eszközt tegyenek le az asztalra - írja a Pocket-Lint. Az általuk egyszerűen csak "társnak" (companion) nevezett kütyü ennek megfelelően egy mindössze 2,88 colos kijelzővel rendelkezik, egyáltalán nem jelenít meg alkalmazásokat és teljes egészében hangutasításokkal kezelhető.

Az R1 lelke a RabbitOS névre keresztelt operációs rendszer, amely az OpenAI ChatGPT-jének a képességeit ötvözi a Rabbit által kifejlesztett, úgynevezett "nagy akció modellekkel", azaz LAM-okkal. Előbbinek köszönhetően a készülék pontosan megérti, hogy mit várunk tőle, míg utóbbi arról gondoskodik, hogy az eszköz képes legyen végre is hajtani a feladatokat helyettünk, vagyis ha például repülőjegyet szeretnénk foglalni, akkor egy valódi asszisztensként kitöltse az ehhez szükséges adatokat és elvégezze helyettünk a foglalást. A RabbitOS alkalmazások helyett egyszerűen a szolgáltatások szerint kategorizálja az R1 által elvégezhető tevékenységeket, mint például a zenehallgatás, az ételrendelés vagy az üzenetküldés. A fejlesztő szerint a készülék folyamatosan fejlődik, ráadásul a tanító móddal néhány másodperc alatt betaníthatjuk valamilyen új feladat elvégzésére, így elméletileg minél többet használjuk, annál nagyobb segítséget jelenthet nekünk.

Bár az R1 WI-FI-vel és SIM-kártyával teljesen önálló készülékként is használható, az azért a bemutató alapján is elég nyilvánvaló, hogy a kütyü nem fogja leváltani az okostelefonokat, hanem inkább egy új termékkategóriát igyekszik megteremteni a telefonok mellett. A készülék hardveréről annyit lehet tudni, hogy MediaTek processzort, 4 GB RAM-ot és 128 GB tárhelyet találunk benne, emellett ellátták egy 360 fokban forgatható kamerával is, amivel így egyaránt készíthetünk hagyományos fotókat és szelfiket is.

A Rabbit R1 az USA-ba március-április környékén érkezik 200 dolláros, azaz nagyjából 70 ezer forintos áron, a nemzetközi forgalmazás pedig még szintén az idén kezdetét veszi. Ha valaki kedvet érez hozzá, a Rabbit oldalán már most is megrendelheti a kütyüt, igaz, mivel Magyarország egyelőre nincs a célországok között, így a hazai megrendelők ezt egyelőre legfeljebb csak csomagtovábbító szolgáltatással tudják megoldani.

Bemutatták az elmúlt évek legjobban várt okoseszközét, amit teljes egészében a mesterséges intelligencia köré építettek Az Apple korábbi sikerkovácsai által tervezett AI Pin kijelző helyett a tenyerünkre vetíti ki az információkat, kommunikálni pedig a ChatGPT segítségével tudunk vele.


Búcsút inthetünk a magánszférának? Egy harvardi tanulmány szerint igen
Búcsút inthetünk a magánszférának? Egy harvardi tanulmány szerint igen
Harvardi diákok kipróbálták, hogy mire képesek az okosszemüvegek, a nagy nyelvi modellek és bizonyos internetes adatbázisok együtt - az eredmények szerint az emberek neve, telefonszáma, lakcíme, de ennél akár sokkal személyesebb adataik is pillanatok alatt megjeleníthetőek az okosszemüvegek segítségével.
Ingyenessé tették a Google egyik legizgalmasabb újdonságát
Ingyenessé tették a Google egyik legizgalmasabb újdonságát
A Gemini Live nevű hangalapú AI-asszisztenst eddig csak előfizetési díjért cserébe használhattuk.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.